– Valamelyest visszaköszönnek azok az idők, amelyek létrehozták a reformációt. Valódi változásokért kiált a világ, illetve Európa. S ahogy Luther Mártonnak és követőinek, ma is üldöztetést, megbélyegzést kell elszenvedniük azoknak, akik nem hajlandók a csőddel fenyegető konformista utat járni. Mintha ismét hadat üzentek volna a haszonlesők a racionalitásnak a bigott szervilizmus jegyében.

– A Luther Márton által 1517. október 31-én a wittenbergi templom kapujára kifüggesztett 95 pont arról szól, hogy egész életünk egy folyamatos küzdelem, ám egyben megújulás kell, hogy legyen. Hogy letértünk arról a pályáról, amelyet a Biblia, mint egy világítótorony, igazodási pontként bevilágít. Ma is olykor hasonlítunk egy olyan repülőgéphez, amelyet a légikalózok eltérítettek, sokan asszisztálnak ehhez, és mások számára is kötelezővé akarják tenni a tévutakat. A reformáció nevében hordozza a jelentését: újjáformálódást jelent, visszatérést a krisztusi gyökerekhez. A jelenben újra nagy szükségünk volna erre, akár egy növénynek, amelyet elvágtak a gyökérzetétől, s a kiszáradás fenyegeti. Ha elolvassuk, megdöbbenünk, mennyire időszerű a 95 tétel. Luther még Ágoston-rendi szerzetesként rájött: másból él a katolikus egyház, mint amiből a krisztusi tanítások, elvek értelmében kellene. Magyarán „bizniszegyházzá” alakult, többek között a búcsúcédulák árusításával. Manapság is fenyeget a földi javaknak, az üzletnek a morál, az erkölcsi axiómák fölé helyezése.

– A reformáció megújította a katolikus egyházat is, hiszen a hívek visszaszerzésének reményében az is sokat változott, korszerűsödött.

– Ez így van, s mára odáig fejlődött az együttműködés a keresztény összetartozás jegyében, hogy sokszor az egyházi vezetők, katolikusok, reformátusok és evangélikusok együtt szolgálnak. Ferenc pápa is együtt imádkozott a Lutheránus Világszövetség vezetőivel 2016. október 31-én, a jubileumi év nyitányaként, a svédországi Lundban.

– A régi ellentéteket békévé oldotta az emlékezés?

– Igen, de nem felejthetjük a kemény, háborúkkal teli időket. Oda-vissza van még mit rendeznünk. Az év elején ezért is mondtuk el a Lundban is elhangzott kiengesztelődési liturgia szövegét Erdő Péter bíboros úrral együtt az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletén a Kálvin téri templomban. Eljutottunk odáig, hogy a kormányzati reformáció emlékbizottságban a katolikus egyháznak is van képviselője.

– Nem zavaró, hogy a hitbéli sokszínűséggel, a keresztény egyházak széles választékával szemben a mai európai köz- és politikai életben viszont egyfajta uniformizálási szándék, a véleménysematizálás tapasztalható? Vagyis éppen ellenkező, egyszínűsítő tendenciákat akarnak érvényesíteni.

– Egyik evangélikus énekünk így szól: Ő (Jézus) a fény, és mi a színei… Kifejezi, hogy az isteni teremtés modellje a különbözőségek gazdagságára épül. Évek óta szeptemberben ökumenikusan hirdetjük meg a teremtés hetét, amelynek idei programfüzetében egy katolikus kolléga Luther 95 tételének első mondatát idézte, ami naponkénti megtérésre, átfogó életújulásra hív. De nem elég csupán Istennel rendezni a viszonyunkat. Ennek gyümölcseként a teremtett világgal, benne teremtménytársainkkal is harmonikus összhangba kell kerülnünk.

– Ön szerint megvan az ifjúságban a hitre való fogékonyság? Ellenállóak lehetnek a régi időket idéző „haladó” szemlélettel, kötelezően előírt polkorrekt, világnézetileg semlegesnek feltüntetett, valójában ateista beállítottsággal szemben?

– Óriási lehetőség van a fiatalok tanításában és az a tapasztalat, hogy egyre többen akarnak jönni az intézményeinkbe, amelyek az óvodától a középiskoláig átfogják az egész oktatási spektrumot. Számunkra amiatt is nagy élmény ez, mert az evangélikus volt az egyedüli történelmi felekezet, amely egyetlen iskoláját sem tarthatta meg a kommunizmus idején. Pár éve az első osztályos kisdiákoknak, illetve szüleiknek a hittan vagy az erkölcstan közül választaniuk kell. Kellemes meglepetés volt, hogy a gyerekek ötven százaléka esetében a hittant választották. Türelmesnek kell lenni azokkal szemben is persze, akik az erkölcstan mellett döntenek, hiszen az is nagy előrelépés. Azoknak a szülőknek, akik azt mondják, a gyerekeket ez nem érdekli, azt szoktam válaszolni: honnan tudják, hogy mi érdekli őket, ha nem is ismerik, ami ellen ágálnak? Színvonalas hittankönyveink vannak, és az adatok szerint egyre többen kérik a hitoktatásban való részvételt. Ez már csak amiatt is szükséges, mert a Biblia nélkül sem az irodalmat, sem az anyanyelvünket nem lehet teljesen megérteni, hiszen annyira tele van a magyar nyelv ó- és újszövetségi utalásokkal. Ugyanez vonatkozik a művészettörténetre, vagyis európai szintű műveltség nem szerezhető meg a bibliai alapismeretek hiányában.

– Az európai kultúra, a kereszténység veszélyben van. Némiképp hasonló folyamatok játszódnak le, mint félezer éve, hiszen kívülről most is iszlám tömegek igyekeznek teret hódítani a kontinensen. Ma a keresztény egyházak miként tudnak részt venni a veszélyek elhárításában?

– Ha a keresztény egyházak hitelesen és vonzóan tudják megjeleníteni a krisztusi értékeket, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberek tisztán lássanak, és ne hagyják magukat megtéveszteni. Krisztusi parancs, hogy segítenünk kell az elesetteken, a valódi rászoruló menekülteken. Ugyanakkor történelmi küldetésünk, hogy megvédjük keresztény gyökereinket, értékrendünket, amelyek nélkül nem létezhet Európa. Egyben önvizsgálatot is kell tartanunk, mit rontottunk el. Mindent megtettünk-e a keresztény értékek közkinccsé tételéért, népszerűsítéséért? Hiszen a mécsest nem azért gyújtják, hogy a véka alá tegyék. A reformáció egyfajta kilépés is volt az emberek közé. Luther nagy újítása, hogy kivitte az evangélium ügyét az utcára, és nagyon egyszerűen, érthetően, a Szentírást anyanyelvükre lefordítva magyarázta el Isten üzenetének lényegét. Az egyháznak tehát arra kell vigyáznia, hogy ne zárkózzon be. Az emberek nyitottak a tényleges értékekre, de ha azt látják, hogy zárva a templom kapuja – képletesen és a valóságban is – akkor továbbmennek. A reformáció arról is szólt és szól, hogy nyitott ajtókkal képviseljük a keresztény civilizációt.

– Arra is jó példát nyújt a reformáció, hogy nem szabad engedni, hogy a fejünk felett döntsenek rólunk. Jézus a templomból sajátkezűleg kergette el a kufárokat. Vagyis a kereszténység az előítéletekkel szemben nemcsak imádkozásból, hanem az értékek megvédéséből is áll. Nem kellene ezt ma jobban tudatosítani?

– A reformáció kommunikációs forradalom is volt. Addig az emberek nem értették a mise szövegét, mivel latin nyelven szólt. Luther Márton felismerte egyébként az iszlám veszélyt, s intő, figyelmeztető isteni jelet látott benne. Luther azzal is jelentőset lépett, amikor otthagyva a szerzetesrendet saját családot alapított. A nemrég magyar nyelven ismét kiadott Asztali beszélgetéseiben azt a világot jeleníti meg, amelyben a családi otthon melege, a barátokkal való beszélgetés elnyeri méltó helyét az életünkben. Éppen az volt az egyik fő törekvése, hogy a szent, az egyházi és a profán, a világi ne váljon, ne szakadjon el egymástól, hanem egységet alkosson. Kevesen tudják, hogy Luther nekünk, magyaroknak, illetve a királynénknak, II. Lajos özvegyének is írt egy éneket Buda 1541-es, a török általi elfoglalása után, amelyben igyekszik megvigasztalni Habsburg Máriát. Ebben is benne van a hit erejében való bizakodás, ami megvéd bennünket a támadásoktól. Így kezdődik: „Tarts meg Urunk, szent igédben”, majd azzal folytatódik: „Végy erőt ellenséginken…” Luthernek Wittenbergben voltak magyar tanítványai is, akiktől nagyon sok mindent hallott Magyarországról. Tudta, hogy a magyarság nagy bajban van és rezonált rá, vigasztaló üzenetet küldött.

– A magyar nemzet mindig magáénak érezte az evangélikus egyház alapítóját, amit az is kifejez, hogy nem Martin Luthert, hanem Luther Mártont mond mindenki.

– Valóban a magunkénak érezzük, amit az is jól illusztrál, hogy Wittenbergben az augusztusi magyar napok jubileumi ünnepségén mintegy kétszázan képviseltük hazánkat. Mi kölcsönadtuk a szervezőknek Luther végrendeletét, ők pedig nekünk a wittenbergi magyar diákok zászlaját. Érdekes és fontos szimbolikus kapocs, hogy evangélikus énekeskönyvünkben a Mária királynénak küldött ének előtt található az evangélikus egyház himnusza, az „Erős vár a mi Istenünk, Ha ő velünk, ki ellenünk?” Ez a magyar reformációnak és az egész protestantizmusnak, szinte ikonikus ünnepi énekévé vált.

– De az sem véletlen, hogy Erdélyben hirdették ki először a négy bevett vallást.

– Azzal, hogy a tordai országgyűlés 1568-ben a katolikus, a református, az evangélikus és unitárius egyházat egyenrangúként ismerte el, jóval megelőzte a korát. Ez a magyar nemzet hagyományos vallási toleranciáját demonstrálja. Korszerű követendő példa lehetne a kereszténységgel szemben fellépő türelmetlenek számára.

– A keresztény szeretetet némelyek úgy próbálják beállítani, mintha szinonimája volna egyfajta jámbor, karitatív élhetetlenségnek, amelytől az önfeladás sem idegen. Holott a hitvédelem minden keresztény egyháznak kiemelten fontos eleme.

– Érdemes a protestáns szónak azt a pozitív értelmét előtérbe helyezni, amely az értékek melletti kiállást jelenti. A hitünket, kultúránkat is úgy tudjuk csak megvédeni, ha megvalljuk, szóval, és ha kell, cselekedettel. Luther Márton úgy tekintett az iszlám terjeszkedésre, mint amin keresztül Isten rá akar ébreszteni bennünket, hogy becsüljük meg azt, amink van. Ez ma is aktuális és megszívlelendő.