LUTHER (Máté 26,13.)

Nagy ajándéka a reformációnak a gondolat felszabadítása, a szegények evangéliuma, váltságunk bizonyossága, de a legnagyobb: maga Luther. Hiába vannak ugyanis a legszebb elvek és gondolatok, ha nincsenek olyan személyiségek, akikben mindezek realizálódnak. A világ sohasem a teóriáknak hódol be, hanem mindig az azokat képviselő személyeknek.

Ettől a gyakorlati jelentőségtől eltekintve is azonban Isten legnagyobb ajándéka a mi életünkben mindig egy-egy személyiség. Próbáljuk mérlegelni, értékelni Isten ajándékait s reájövünk, hogy az értéklajstrom tetején mindig egy személyiség van. Római katolikus testvéreink nem is gondolják, hogy mivel tartoznak Luther személyének. És most nem a reformáció őket is megreformáló eredményeire gondolok, hanem arra, hogy mi lett volna, ha a reformáció élén nem az építő mentalitású, történelmi érzékű Luther, hanem például a romboló mentalitású, forradalmi Karlstadt állott volna?

Sajnos vannak olyan evangélikusok is, akik nem tudják eléggé méltányolni a reformációnak ezt a személyi ajándékát. Az ilyenek vagy nem ismerik vagy félreismerik Luthert. Azok, akik félreismerik őt, két csoportra oszthatók: az egyiknek nem elég szabadelvű, sok benne még a középkori szerzetes. (Ezek félreismerik a lutheri szabadgondolkodás alapelveit); a másik csoportnak nem elég előkelő, stílusában kemény, sokszor goromba. (Ezek kiszakítják őt a környezetéből. Elfelejtik, hogy annak a nagybeteg kornak éleskésű operatőrre volt szüksége, és hogy IX. Pius pápa enunciáiból is össze lehet szedni egy olyan gyűjteményt, amely semmiben sem marad Luther köntörfalazás nélküli beszédének stílusa mögött.)

A mi egyházunk ellensége minden személyi kultusznak, de ebben a tekintetben sem szabad lennünk krisztusibbnak Krisztusnál, aki az Őt megkenő asszony emlékezetének megőrzését és felelevenítését jóváhagyja. (Máté 26,13.)

Miért szeretem én Luther Mártont?

1. Szeretem, mert büszke vagyok arra, amit Jézussal és Jézusért tett. (A reformáció lelki áldásai!)

2. Szeretem, mert közülünk való. A nép gyermeke és ezt sohasem szégyenli. Fejedelmek udvarában is az marad, aki volt: egy bányász gyermeke.

3. Szeretem Luthert, mert szeretetre méltó. Élete drámának is beillik. Ott jár a fenséges, legmagasabb hegy csúcsain. De nem akar mindenáron az egyedülvalóság drámai fellegébe burkolózni. Családi körének melegsége, barátaihoz való viszonya, tréfálkozó hajlandósága, a lutheri kedély, mind azt bizonyítják, hogy kedélyes társas lény. Bámulom Wald1 áldozatos lelkét, a tudós Wiclif2 kitartását, Husz halált megvető hitét, Savonarola tüzes, gyújtó lelkét, Zwingli kardforgató bátorságát, Kálvin vaskövetkezetességű logikáját, de arra az érzésre, amit szeretetnek nevezünk, egyedül Luther mellett gyúl fel a szívem.

4. Szeretem Luthert, mert örök „modern”. Némelyik ember egy évtized alatt elavul. Luther, minden kortörténeti adottsága mellett is örök modern, mert az üdvösség örök-egy kérdése uralkodik benne. Lelki tusáiban minden kor embere magára ismer, igehirdetésében minden kor embere talál neki szóló üzenetet.

5. Szeretem Luthert, mert nem akarja, hogy megszeressem. Ez az alázatosság teszi leginkább szeretetreméltóvá. „Hagyjátok békében Luthert, legyen ő akár gazfickó, akár szent ember. Isten Ézsaiás, Kajafás, Péter, sőt még egy szamár által is tud beszélni. Én magam sem ismerem ezt az embert és nem is akarok róla tudni. Vigye el őt az ördög, ha tudja, csak Krisztust hagyja békében.” (1522. március)

Ha szeretni akarod Luthert, szeresd úgy Krisztust, mint ő! Mert az elvek emberei sohasem személyük, mindig az elveik diadaláért könyörögtek. 

Wald Péter (1140—1217), francia reformátor.

Wiclif János (1320—1384), angol reformátor.