Szabó Magda író

„István úr, apád felismerte, még egy látványos kudarc, és végünk, hiába dobol a sámán. Nekünk valami újra van szükségünk, ha meg akarunk maradni ezen a földön, valami összetartó pántra, amibe beleilleszthetjük a jelent és a jövendőt, olyasmire, ami a Lajtán túl szabályozza a kinti etnikumok életét, és ami hatásosabbnak ígérkezik, mint az Etelközből magunkkal hozott ősi joggyakorlat. […] Ennek a munkának az elvégzését kaptad örökségül, szent király, ezt a rettenetes erőbevetéssel járót, ezt a gyönyörűt, alkotmányos keresztény országot kellett formálnod őseid örökségéből. […] Átmentetted népedet a legveszélyesebb sodrású vízen: az Időn. […] te vagy legendáink legnagyobbika, István, szent király, aki megnyitottad előttünk az élet kapuját. Amit te tettél, valóban az ég csodája volt, hitet adtál, jövendőt és anyanyelvünk legfigyelemreméltóbb elvont főneveit: józan határú emlékezés, felejtés és bocsánat.”

Móricz Zsigmond író

„István zseniálisan végezte el a Sors által rábízott feladatot. Bölcsen tette, hogy hosszú ideig élt. Bölcsen tette, hogy egész életében egyetlen uralkodó gondolat híve volt. Jellemének alapvonása volt az a fanatizmus, amelyet annak a kornak vallásos meggyőződése adott az embereknek. Sohasem ábrándult ki célkitűzésének nagyszerűségéből, sohasem rendült meg vasakarattal s szinte beteges elszántsággal védelmezni koncepcióját. Pedig nehéz időkön ment át. Azt lehet mondani, hogy egymaga állott szemben az egész magyar fajjal. S nem volt más segítsége, csak az idegenek, akik természetesen lankadatlanul s minden pillanatban szemben állottak a nemzettel mint jövevények s hódítók és kiélők. Istvánt az tette naggyá, hogy egy ilyen különös, kolonizáló idegen elemmel nemzeti koncepciót tudott végrehajtani.”

Nemeskürty István irodalom- és filmtörténész

„Amikor István koronát kért, az az Aurillaci Gerbert volt a pápa, aki ravennai érsekként és a császár tanácsadójaként oly bensőséges figyelemmel kísérte István Koppány elleni küzdelmét. Gerbert, pápaként II. Szilveszter (999. április – 1003. május) minden idők egyik legnagyobb tudósa volt. Sevilla és Cordoba arab mestereinél sajátította el a természettudományokat; többek között neki köszönhetjük az arab számjegyek bevezetését és elterjesztését. Hihetetlenül szerencsés pillanat ez, hiszen, mint látni fogjuk, a későbbi pápáknak kisebb gondjuk is nagyobb volt a keresztény hit terjesztésénél. Szilveszter azonban, III. Ottóval egyetértésben, szívesen fogadta – sőt: várta! – István koronaküldési kérelmét.”

Márai Sándor író

„A trianoni Magyarország király nélküli királyság volt. Az államfői jogokat Horthy kormányzó gyakorolta. De a Magyar Királyság legfőbb közjogi tényezője e két és fél évtizedben is, amikor az országnak nem volt megkoronázott uralkodója, a magyar Szent Korona maradt. A koronát ebben az időben a budai királyi Várban őrizték páncélteremben, amelyhez csak a »koronaőröknek«, tehát az ország e célra választott két zászlósurának volt kulcsa. A hagyomány megszabta, hogy az egyik koronaőr mindig katolikus, a másik protestáns legyen. Érdekes módon bizonyítja, milyen nagy volt a Szent Korona tekintélye, hogy amikor egy politikai kalandor […] megkísérelte magához ragadni a németek akaratából a legfelsőbb hatalmat […], a »nemzetvezető« kényszerítette az akkori koronaőröket, hogy az eskütételhez a budai Vár márványtermében odahelyezzék elébe a Szent Koronát. Szálasi természetesen nem merte fejére illeszteni a magyar koronát…”

Taxner-Tóth Ernő irodalomtörténész

„Augusztus 20. legfényesebb ünnepségeire alighanem a hatalom nemzeti jellegét különösen hangsúlyozó és református vallású Horthy Miklós kormányzósága alatt került sor. A katonai díszpompával zajló, látványos várbeli körmenetek gyermekkorom feledhetetlen élményei. Az osztályharcos hatalom talán ezért is akarta kiiktatni Szent Istvánt történelmünkből: Rákosi elvtárs ezen a napon szegte meg nagy ünnepélyességgel a kenyeret, s nem tudhatjuk, hogy eszébe jutott-e a kenyérrel magunkhoz vett örök élet és a nemzet halhatatlanságát biztosító Szent István-misztérium.”

Szokolay Sándor zeneszerző

„Kiválasztott, karizmatikus személynek, szerethető embernek érzem. Mitől szerethető egy király? Legfőképp azért, mert alkalmas posztjára. István rátermett uralkodó volt, ízig-vérig király. Építő, nemzetteremtő. Rendíthetetlen hittel, szilárd hivatástudattal európai életformát alkotott keletről érkező népének. Kemény kézzel formált szilárd államot. Vaskézzel irtotta a pogányságot. Szelídséggel, jámborsággal gyakorolta hitét és támogatta az egyházat. Szüntelenül imádkozó, meditatív alkatú, égi látomások felé forduló, aszketikus uralkodó volt. […] Engem lenyűgöz az a valószínűtlen erő, amely évszázadok óta napjainkig felénk sugárzik neve hallatán. […] Feljegyezték Istvánról, hogy ritkán mosolygott. Mi tagadás, ha odaátról, vagy ha úgy tetszik, odaföntről végignéz az általa alapított ország sorsán, valószínű, még annál is kevesebbet mosolyoghat, mint azt életében tette. »Isten csodája, hogy még áll hazánk« – gondolhatná Petőfivel, de biztos vagyok abban, hogy nem merengene hosszasan nehéz múltunkon, hanem újrakezdené az országépítést. Törvényeit olvasva némi kajánsággal azt gondolom, hogy gyökeresen megváltoznának a közerkölcsök, ha néhányat beemelhetnének a Btk.-ba.”

Fabiny Tamás evangélikus püspök

„Mi, evangélikusok sem I. Istvánnak, hanem Szent Istvánnak nevezzük őt. Ő a mienk is. Ennek az örökségvállalásnak a jegyében több dunántúli evangélikus gyülekezet (például Lébény, Bezi, Tárnokréti) templomszentelési ünnepét augusztus 20-án tartják. Egy olyan bekezdést idézek Szent István híres Intelmeiből, amely az államalapító hitbeli meggyőződését tárja elénk: »…a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz…« A kulcsszó az irgalom. 2016 felzaklatott világában és értékeit sorra elveszítő Európájában, de ezen a szegény Magyarországon is naponta kell ezt az irgalmat keresnünk. Simone Weil valahogy így fogalmazott: hazát csak részvéttel lehet szeretni. Ezt teszi Jézus is: »…megszánta [a sokaságot], mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok…« (Mk 6,34)”