Hafenscher Károly és Sághy András lelkészeket is kitüntették a nemzeti ünnep alkalmából

Hafenscher Károly és Sághy András lelkészeket is kitüntették a nemzeti ünnep alkalmából

Share this content.

Forrás: MTI. Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest – Magyarországnak hozzáértő, elkötelezett és bátor emberekre van szüksége – mondta Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere kedden a Pesti Vigadóban, ahol a nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, valamint a Magyar Érdemkereszt arany, ezüst és bronz fokozatú állami kitüntetéseit adta át.

A tárcavezető hangsúlyozta: bár fontos a kormány által elvégezhető munka, de az önmagában nem állhat meg olyanok erőfeszítése nélkül, akik a kultúra, a művészet, az oktatás, a tudomány, a sport, a gyógyítás, a közélet, a hitélet és más területeken kiemelkedőt alkotnak. 

Sokat számít, hogy egy kormány milyen anyagi lehetőségeket tud megnyitni, hogy az Országgyűlés hogyan szabályozza törvényeivel hétköznapjainkat, ám az igazi minőség önökön múlik” - mondott köszönetet Balog Zoltán az ünnepségen állami kitüntetésben részesülő összesen 149 személynek. 

A miniszter kiemelte: 1848/1849 óta minden nemzedéknek meg kell küzdenie a magyarok igazságáért. Ebben a küzdelemben állnak a díjazottak is, olyan emberekként, akik hivatásukkal méltók akarnak lenni a nemzet gyarapítóihoz. 

A kitüntetések szimbolikájáról szólva Balog Zoltán hangsúlyozta: a kereszt egyik szára az élet ígéretét és az előttünk járók történeteit hordozó anyafölddel, míg a másik az éggel, a szellemi dimenzióval köt össze, amely nélkül életünk elszürkül, ellaposodik, elveszíti horizontját. 

A kereszt további két ága - mint két kiterjesztett kéz - az ember emberrel összekötésének küldetését jelképezi, fűzte hozzá a politikus, aki szerint a díjazottak a sikert, az általuk elért teljesítményt nem őrizték meg maguknak, hanem mások javára kamatoztatták.

Az ünnepségen huszonhatan vehették át a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és ötvennégyen a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. Magyar arany Érdemkereszt kitüntetésben negyvennyolcan, Magyar ezüst Érdemkereszt-díjban tizennégyen, Magyar bronz Érdemkereszt elismerésben heten részesültek munkájukért. 

Számos lelkivezető is kitüntetést kapott, köztük evangélikus díjazottak is vannak.

Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 15-e alkalmából, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át többek között dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkésznek, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata lelkészi elnökének, teológiatanárnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Reformáció Emlékbizottsága munkájának segítéséért felelős miniszteri biztosnak.

Magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Sághy Andrásnak, a Celldömölki Evangélikus Egyházközség nyugalmazott lelkészének.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!