Halálbüntetés

A kortárs evangélikus etikák nem értenek egyet a halálbüntetés alkalmazásával. (Az etikai véleményalkotás belső szabadsága miatt előfordulhatnak ellenkező vélemények, de nem jelentősek sem az egyes országok területi egyházi nyilatkozataiban, sem a meghatározó nemzetközi teológiai etikai szakirodalomban.)

– Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) 1991-ben adott ki halálbüntetés-ellenes nyilatkozatot A halálbüntetésről szóló szociális állásfoglalás címmel.

– A németországi evangélikusok vezető szervezete, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) 1998-ban, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 50. évfordulóján a halálbüntetést „az emberi jogok semmibevételének különösen drasztikus és jóvátehetetlen módja”-ként említette és a 2002. október 10-i Halálbüntetés elleni világnap bevezetése óta csaknem évi rendszerességgel hangot ad halálbüntetés elleni véleményének.

– A magyar közvélemény legutóbb 2012-ben ismerhette meg a MEE erre vonatkozó véleményét Gáncs Péter püspöktől, amely egybehangzik a két előbbi példával (narancs.hu, 2012.08.15.).

A vita két oldalán használt érvekbe bepillantást nyújt az ELCA 1991-es, fent említett nyilatkozata: https://www.elca.org/en/Faith/Faith-and-Society/Social-Statements/Death-Penalty. Az amerikai példa azt is megmutatja, hogy az egyházi vélemény kialakítása nem annyira az egyes országok joggyakorlatától, mint teológiai etikai szempontoktól függ.

A kérdés megítélésének teológiai etikai szempontjai az EHE szociáletikai és bioetikai kurzusain szereplő kérdések, ezen a fórumon évenkénti rendszerességgel foglalkozik az egyház a halálbüntetés helyzetével.

Az evangélikus etikák legfontosabb érvei a halálbüntetés ellen:

Az élet Istené. Az emberi élet méltóságának alapja az istenképűség, ebben minden ember részesül, ezért emberi életet kioltani senkinek sincs joga.

A halálbüntetés mint a bűntett állami megtorlása alkalmas lehet az ösztönös-emocionális felháborodás és bosszúvágy egyéni és társadalmi szintű levezetésére (mint ahogy felkeltésére is), de ezen túlmenően:

– nem rendelkezik bizonyíthatóan nagyobb visszatartó hatással a bűnelkövetésben,

– elvileg sem lehet képes visszafordítani, legfeljebb megfékezni az erőszak terjedését,

– megfelelő büntetésvégrehajtási feltételek esetén nem biztosítja jobban a társadalom védelmét,

– nem képes a bűntett és az elkövető személyének megkülönböztetésére az emberi méltóság azon (kanti) kritériumának érvényesülése érdekében, hogy az emberi élet mindig cél legyen, soha sem eszköz,

– nem képes jóvátenni az ártatlanul kivégzettek esetében elkövetett tévedést,

– bűnbakképző hatása miatt nem ösztönzi a társadalom megfelelő tagjait és intézményeit abban, hogy világossá tegyék felelősségüket az elkövetőt a tettéig vezető úton.

Különösen az utóbbi szempont értelmében az evangélikus egyház is keresi a helyét és szerepét azok közt a társadalmi szereplők közt, akik körülveszik a mindenkori tetteseket és áldozatokat. Hagyományos oktató-nevelő és hitéleti feladataihoz kapcsolódva azért tart fenn börtönlelkészi státuszokat, mert meggyőződése, hogy Jézus kereszthalálának értelme a bűn és bűnhődés, bűnelkövető és áldozat kapcsolatában különösen elmélyül. Jézus Krisztus ártatlan elítéltként halt meg igazakért és bűnösökért egyaránt. Isten szeretetének és bűnbocsánatának lehetséges megtapasztalásától senkit sincs jogunk megfosztani életének kioltásával.

Tényleges életfogytiglani szabadságvesztés

A bűntettek súlyukkal arányos büntetést érdemelnek, amelynek során figyelembe kell venni mind az elkövető, mind az áldozat védelmét. Az áldozat (társadalom) védelméhez tartozik, hogy a tettes ne követhessen, illetve kövessen el újabb bűntetteket, a bűnelkövető védelméhez tartozik emberi jogainak biztosítása, amely a későbbiekben keretet adhat a tettével való őszinte szembenézésre, gondolkodásmódjának vagy személyiségének kedvező irányú megváltozására is.

A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés esetén csupán az elkövetett bűn büntetése történik meg, amely a reménytelenség révén az esetleges őszinte bűnbánat állapota után is megfosztja az elítéltet a szabadság minden esélyétől, a társadalmat pedig az elkövető személyes és aktív jóvátételi szándékának megvalósulási lehetőségétől.  

Figyelembe véve, hogy a nem tényleges életfogytiglani szabadságvesztés csupán az évtizedek múltáni feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét jelenti, amely a gondos – és az elítélt személyiségváltozásának vizsgálatát is magában foglaló, azaz az aktuális állapotnak megfelelőbb – bírói mérlegelés függvénye, ez a büntetési forma perspektivikusabb mind az emberi jogokhoz kapcsolható remény biztosítása, mind a büntetés-végrehajtás nevelő munkájának hatékonysága tekintetében.