„Hirdessük félreérthetetlen tisztasággal Isten igéjét, teremtsük meg a gyülekezetekben az egymásért felelős evangéliumi szeretetközösséget és a szeretet gyakorlásában példaadással járjunk az élen mi magunk!” (Ordass Lajos)
„Haaang vagy!” – cukkolják ezzel a felkiáltással egymást a tizenhárom-tizennégy éves kistinik. Kitalálnak társuknak egy olyan feladatot, melyet ha megtesz, akkor furcsán néznek majd rá a körülöttük lévő emberek, mert vagy veszélyes önmagára, másokra, tárgyakra, vagy megsért vele másokat. Amikor erre a cselekedetre biztatják egymást, akkor kiáltják el magukat: „Haaang vagy!” – vagyis csak mondod, úgy sem mered megtenni. A gyermekkorból éppen kilépő fiatal számára nem egyszerű feladat megtalálni, hogy kire, mire hallgasson, és mit tegyen.
De vajon mi kire, mire hallgatunk a hétköznapjainkban? Mi az, amivel meg lehet minket győzni? Mit cselekszünk, ha hallgatunk rá? Mi magunk mit tanácsolunk, hirdetünk másoknak? Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, nem egyszerű kérdések ezek számunkra sem. A 21. század elején ez különösen nagy fejtörést okoz. A tömegkommunikációs eszközökön keresztül rengetegen akarnak minket meggyőzni, hogy nekik higgyünk, rájuk hallgassunk. Az interneten, a televízión, az újságokon, óriásplakátokon, könyveken keresztül sokan szólnak hozzánk, és mondják: Hallgass ránk! Ne legyél hang! Élj úgy, ahogyan mi tanácsoljuk, mondjuk neked!
A zajos harmadik évezred hajnalán meghalljuk-e Isten személyesen hozzánk is szóló hangját? Hogyan és hol hallhatjuk meg őt egyáltalán? Először is áldásaiban: amikor gyönyörködünk a teremtett világ szépségeiben, amikor átéljük azt, hogy milyen szeretni és szeretve lenni. Másodszor lelkünk legmélyén, amikor Illés prófétához hasonlóan csöndünkben találkozunk Istennel, amikor az imádságaink és Isten szavának, igéjének olvasása és hallgatása közben elmélyül a kapcsolatunk az Úrral. A böjti időszak ebben segíthet számunkra, hogy a lemondás, a bűnbánat révén könnyebben meg tudjuk hallani Isten hangját, mely – ha befogadjuk – arra ösztönöz, hogy mi magunk is: Merjünk Isten hangjaivá lenni! Adjuk tovább, hirdessük azt, amit ő mond nekünk! De figyeljünk, hogy ne váljunk súlytalan hangokká! Éljük meg, cselekedjük meg, amit hirdetünk, amire felhívjuk a figyelmet. Az egész életünket töltse be, járja át, amit meghallunk Istentől: azt, hogy szeressük egymást! Ne csak istentiszteleteken, igeolvasás után, hanem a hétköznapjainkban is valljuk: Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédét!