Gyerekkorom óta életem minden egyes korszakát más-más zenék határozták meg. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Amint meghallok egy ismerős dalt, beugrik az a bizonyos érzés, illat, melyet akkor éreztem, a látvány, melyet akkor láttam, amikor az a bizonyos zene szólt.

Nincs ez másképp most sem, hogy ösztöndíjas vagyok. Ha akarom, ha nem, bekúsznak a gondolataimba a népszerű, német slágerek, amelyek kíméletlenül kínozzák a magyar füleket.

A külföldön töltött idő egyik szépsége, hogy az embert a legváratlanabb pillanatokban érik meglepetések, újabb impulzusok vagy éppen a semmi maga. Így hát az utóbbi időben rengeteg olyan zenét halmoztam fel, amelyek megtestesítik az újdonságot, az örömet, az új barátságaimat, azt, hogy külföldön vagyok magyar, de dallammá formálják a semmittevést, a bánatot, azt, hogy hiányzik mindenki, akit otthon hagytam, és magát a csendet is.

Tovább a KötőSzó blogra.