A gyerekek győztek, van jövő! Mint kiderült, az elmúlt egy évhez képest a résztvevők közül a legnagyobb vertikális fejlődésen Hibján Tamáska esett át, aki 64 cm–t nőtt! Ezúton is gratulálunk neki, áldást kérve az életére. (A súlynövekedésre vonatkozó statisztikai adatokat a GDPR előírásaira való tekintettel belső információként kezeljük, de a tendencia visszafordulása esetén fenntartjuk a jogot a helyesbítő közlésre!)

A szokás szerinti késések ellenére az időben (pénteken 17 órára) érkezők (név nélkül: Csabiék és Zsuzsáék) a szorgalmas és segítőkész konyhai dolgozókkal (Kati, Klári) karöltve előkészítették a szalonnasütő helyet az asztalokkal, terítékekkel, a tüzelő felhasogatásával. Ezúton köszönjük azt a frissen kiszállított, négyéves, csontszáraz akácfát, mely jó alapot adott sütögetésünknek. Sötétedésre már égett a tűz, izzottak a reflektorok, izzadtak-csorogtak a szalonnák, kolbászok és virslik. 

Eltelve az étkekkel, barátkozva a hűlő levegő és a tábortűz adta cirógató, vonzó meleg elegyével, ismerkedve a vaksötétből fel-feltűnő, érkező sötét idegenekből testvérekké idomuló barátainkkal telt az idő. Egy kellemes, beszélgetős este részesei lehettünk a sziporkázóan szikrázó csillagos, a tejutat is sejtető égbolt alatt. A mindenség érezhető tapintása mellett a gyerekek el nem múló csivitelése, kacajai, sírása, az este szükségszerű velejáróját, a fürdetés, az ima és az altatás triumvirátusát is előrevetítették. A fentieket nem sürgetőleg, de ellentmondást nem tűrően tettével is megerősítette a kis Ábel, aki a kerti slag kinyitásával és gyermeki önfeledtségével tűzoltói vénáját is kidomborította. 

A beszélgetők egyre fogyó létszáma és a kitartó várakozás meghozta gyümölcsét, megérkezett Krisztián és családja. Időmegjelölés nélkül is kitűnik, hogy nekik hivatásuk van! Fáradságuknak sem oka, sem mértéke nem képezi részét e pennámból kiszaladgáló cirkálmányos soroknak. Úgy gondoltuk, mindenkinek van mit kipihenni, s így is lett.

Gyönyörű reggelre ébredtünk, egyébként is a szombat egy szép nap – mint a többi. A közös éneklést és az asztali áldást követően elköltött reggeli megfelelő alapot adott a gyerekeknek, hogy Barbi és Petra őrző felügyelete mellett (ezúton is köszönjük áldozatos segítségüket) induljon a foglakozás és a játék. Mi, régebb óta fiatalok pedig a tematikának megfelelően a kapcsolatainkat jártuk körbe mélységeiben, több dimenzióban. Bibliai iránymutatást Jn 5,2–9a-ból vettünk az ismert betesdai, harmincnyolc éve beteg ember élethelyzete és kapcsolatai tükrében. Analízisünk alkalmával csoportbontásra került sor, hogy a férjek és feleségek saját családon belül betöltött szerepük szerint az „Uram, nincs emberem…” gondolatkörét jobban megérezhessék, közösen értelmezhessék. 

A férfiúi szekcióban felmerült a szituációban rejlő önzőség a résztvevői kört érintően, mely elvitathatatlan. De megállapítást nyert egyben az is, hogy a mi helyzetünkben nemcsak az első kap megváltást, hanem a kölcsönös segítéssel a „belépők” száma sem korlátos. Itt van létjogosultsága a gyülekezeti kapcsolatnak, mely megsokszorozhatja hitben járó életünk tartalmát, mélységét és eredményességét. Sőt túl is mutat rajta, mert már megállapodások, elkötelezettségek születtek (pl. kocsijavításra, építőipari szaktanácsadásra, gyermekfelügyeletre stb.).

Az egymás megismerésére jó példa volt, hogy nem magunkat kellett bemutatni, hanem egy random házaspárt, ami igencsak hiányos, félrehallott infókat hozott fel első körben, a fakultatív programként eltöltött közös idő után azonban jó volt megélni, megérezni, megismerni a másik valós emberi mivoltát. Isten kifürkészhetetlen, áldott építkezésének voltunk és vagyunk részesei, s e példán is okulva hiszünk az általa szőtt kapcsolatokból készülő nemes szőttes gyülekezet általi hordhatóságában.

E fel nem fogható léptékű és összetettségű folyamatokba történő betekintés után az ebédet követő szieszta helyett felkerestük az Áldó Krisztus monumentális szobrát, mely Magyarország legnagyobb Jézus-szobra, s számunkra 8,5 méteres magasságán és 50 tonnás súlyán túl más jelentéssel is bír. A lenyűgöző látványról és panorámáról készült drónfelvétel reményeink szerint megtekinthető lesz gyülekezetünk honlapján (mandabokor.lutheran.hu). A felvétel során megtanultuk, hogy milyen fontos a GPS-adatok pontosítása, kalibrálása ahhoz, hogy a szerkezet pontosan visszataláljon a helyére. (Te tudod, hol a helyed? Segítünk! Keress!) Kicsinységünk és szerencsénk folytán páran elcsíptük az ISS–t (nemzetközi űrállomás), és – csillagokat felülmúló fényességének hála – szabad szemmel nyomon követhettük a száguldását a csillagok között (ez kegyes túlzás) Korzika szigetétől Ukrajnáig (sebessége: 7,66 km/sec, magassága: 415 km, földkerülési ideje: 1,5 óra).

A lélekfürdető nap lezárásául megnéztünk Az imával nyert csaták (War Room) című filmet, melyet ezúton is ajánlunk mindenki fegyelmébe (a benne foglalt teológiai „hiba” ellenére is). A vasárnap is szép reggellel – és meleg radiátorral – fogadott, ennek is örültünk. Az úrvacsorával egybekötött istentisztelet összefoglalta az eltelt két nap témáját a kapcsolati rendszer szolgálóival (az igehirdetők Lackó és Nóra voltak). Megemlítendő, hogy a velünk lévő gyermekek mindegyike lelkészi áldásban részsült a liturgia végén. Az imaközösségben megfogalmazott őszinte szavak, a testvérek előremutató, építő gondolatai az alkalom teremtő voltára mutattak. A már laza morzsaparti következtetései, felvetései is a jövő felé mutattak, melyben mindenki számára adódik feladat és hely – és neked is ember!

Tudom, hogy nemcsak a nagyon finom vasárnapi ízletes ebéd tette – melyért ezúton is köszönettel tartozunk a konyhás hölgyeknek –, de feltöltődve, megújulva, megerősödve ugrottunk felabrakolt szamarainkra (drótszamár = kerékpár), és hazaindultunk. (Megsúgom: a két kerékpáron nem csak ketten voltunk…) Ezután nem csoda, hogy a kocsikkal érkező családok „előzékeny”, önfeledt integetésére már Nyírteleknél került sor. 

Szeretnénk jövőre is így integetni akár veled is, akár neked is a közösen megélt tartalmas évet, hétvégét követően!