Köztudott, hogy a Kárpát-medencébe a rómaiak által került a szőlő, és ezáltal lett még Bornemissza is borivó magyar. A birodalom limese tőlünk 20 kilométerre volt, s talán ennek hatására jött meg a kedvük az itt élőknek, hogy a zöldségek mellé szőlőt is ültessenek. Nagytarcsa azonban nem vált országunk leghíresebb borvidékévé. Erről apám bora híven tanúskodott. Ennek ellenére a Sipiczki család jól megélt a csaplárkodásból, bebizonyítva ezzel, hogy a rossz bornak sem kell cégér. Azután van egy ilyen mondás is, hogy rossz bor nem létezik, csak rossz borivó. Nos, Hefko nem ezek közé tartozott. A hatvanas évek végén az amúgy templomkerülő, kistermetű öreg, ki tudja miért, de magánszorgalomból elkezdte kaszálgatni a parókia és a templom körüli füvet. Jól végzett munkája jutalmaként örömmel vette, mikor dohos pincénk magányos hordóját csapra vertem, s poharát több ízben megtöltöttem. Ő volt az egyetlen, aki ezt a pimpós folyadékot, nem hogy meg bírta inni, de még ízlett is neki.

Szilveszter volt. Azokban az időkben nem akadt ember a faluban, aki az ilyen nagy ünnepeket a kocsmában töltötte volna. Viszont szinte az egész falu részt vett az óév esti istentiszteleten.

Édesapám az ige alapján arról beszélt, hogy az életünk mondatok sora. Nem mindegy azonban, hogy a mondat végén milyen írásjel van. Egy számon kérő kérdőjel? Vagy egy figyelmeztető felkiáltó jel? De lehet kettőspont is, utalva arra, hogy valami következik. Azután megemlékezett azokról, akiknek mondata végére az elmúlt évben került az e világi életet lezáró pont. Végül figyelmeztetett bennünket, hogy idejében vegyük komolyan Isten intő jeleit.

Ezek után az ifjúság és a gyülekezet egy része együtt szilveszterezett az imaházban. Az alkalom vidám színdarabbal, közös tréfás játékokkal kezdődött, majd 10 óra körül kaptunk egy-egy igés lapot, és finn mintára „szeuratot” tartottunk.

Körbemenve mindenki felolvasta kapott bibliai idézetet, és lehetősége volt hozzászólni. Éjfél előtt fél órával mentünk vissza a templomba, hogy bűnvallás után úrvacsorát vegyünk. Ezen az alkalmon már csak egy szűkebb, megszokott kör vett rész évről évre. Éppen ezért csodálkoztam, hogy az öreg Hefko az óévesti istentisztelet után ide is eljött. Az éjfél előtti percektől imára csendesedve léptünk át az újesztendőre. Akkor még nem voltak petárdák, így áhítatunkat semmi sem zavarta meg. Amint elütötte az éjfelet a toronyóra, megszólaltak a harangok. A templom előtt a feloldozottság örömével köszöntöttük egymást. Hefkot is, aki eljött, mert komolyan vette a kérdő és felkiáltó jeleket. Isten másnap pontot tett földi életére. Ez Hefkónak kettőspont!