Nagytarcsa

A fiatal házaspár, Hajnal Andrea és Szaxinger Attila Budapestről vidékre, Nagytarcsára költözött. Andrea és Attila szüleiktől nem kaptak vallásos nevelést, ennek ellenére gyermekeiket a helyi evangélikus óvodába járatták. Így kerültek kapcsolatba az ovistársak szüleivel, majd a lelkészházaspárral. Őszinte nyitottságuk révén így jutottak el az óvodától a templomig, s az evangélikus hitet választva megkeresztelkedtek.

A nagytarcsai evangélikus gyülekezet tagjai egy verőfényes úrnapon nem az oltár előtt térdelve vették magukhoz az Úr szent testét és vérét, hanem Isaszeg határában, egy erdei tisztáson. Ezt az évente egyszer megrendezett alkalmat a péceli lelkész szervezte, és egy archív felvétel is tanúskodik róla, amit most nagycsütörtökön közreadunk honlapunkon.

Orsányi Annuskának gyönyörű csengő szoprán hangja volt. Mondogatta is édesanyám: „Kár, hogy szegények a szülei, mert ha taníttathatták volna, énekművész is lehetett volna belőle.” (Tehetségét örökölve, két emberöltő múltán unokája ezt valóra is váltotta.) Annus nénit Kizúr István vette feleségül, aki szintén szegény családból származott, ráadásul 16 évesen – egy rosszul sikerült műtét után – az egyik lába rövidebb lett. Emiatt pedig nem tudott akármilyen munkát végezni. Ennek ellenére a kerek arcú István bácsi víg kedélyű, mosolygós ember volt, Annus néni is derűs természetű. Összeillettek hát. Amikor énekkari próbán a bőszoknyája körül legyeskedtem, cinkosan rám kacsintott, máskor meg beugratott valami tréfás dologgal.

A tanácsháza udvarának végén volt egykor egy cipészműhely. Gyuszi bácsi, a cipész, magánvállalkozó volt, egy alkalmazottal, Ördög István bácsival. 1945 után a műhelyét, szerszámait és bőrkészletét államosították. Még örülhetett, hogy a ktsz (kisipari termelőszövetkezet) alkalmazottjaként tovább dolgozhatott. Számomra pedig az volt az öröm, ha családunk valamely tagjának nagybeteg lábbelijét velem küldték el javításra, mert szerettem a félhomályos kuckót, benne a bőrök, a szurkos ragasztók és faszegek illatát.

Június második felében két napközis tábort is tartottak a nagytarcsai evangélikus gyülekezetben. A két táborban összesen 85 gyermek fordult meg.

Nagytarcsa – 2018 nyarán fogalmazódott meg a gondolat, hogy a halmágyi gyermekek vegyenek részt a Nagytarcsán szervezett táborok valamelyikén. A gyülekezetek lelkészei azt szerették volna, hogy a kapcsolat új erőre kaphasson, és új lehetőségeket kerestek. Korai és hosszas egyeztetéseket követően született meg a döntés, hogy egy teljes hetet és a két vasárnapot töltsön Nagytarcsán a csoport, és vegyen részt nemcsak a táborban, hanem a vasárnapi gyülekezet életében is.

Nagytarcsa – „Jézus, Boldogságom...” címmel tartottak böjti zenés elcsendesedést Judica vasárnapján a nagytarcsai evangélikus templomban. Az alkalmon igét hirdetett Baranka György lelkész.

„Magyarországon sajnos a 24. órában jöttünk rá arra, amit 50 évvel korábban kellett volna megtenni: nevelni, tanítani, felszabadítani és emberi körülmények közé juttatni a parasztságot és a tudás útravalójával elindítani az ifjúságot” – írta emlékirataiban Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1961-ben. Gondolatait az általa nyolcvan évvel ezelőtt Tessedik Sámuel Evangélikus Ifjúsági Missziói Intézet néven életre hívott nagytarcsai népfőiskola kapcsán vetette papírra. E mindössze hat évfolyamot megélt, a fiatalok „keresztyén életre való eljuttatását” szolgáló intézmény történetét idézzük fel.

Nagytarcsa – Balatonszárszó – A nagytarcsai Szivárvány Evangélikus Keresztyén Óvoda két kisfilmben örökítette meg Reformáció 500 projektjét, és pályázott a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztálya által meghirdetett filmpályázatra. Több helyezést is elértek, melyek jutalma a nevelőtestület részére egy wittenbergi utazás, valamint egy balatonszárszói csendeshétvége volt. Emellett pénzjutalomban is részesültek, melyet gyermekprogramok szervezésére fordítottak. Reformációi projektjüket intézményi jó gyakorlatként osztják meg az evangélikus óvodák körében.

Nagytarcsa – A múlt század első felében id. Zászkaliczky Pál nagyapja, Blaskovits Oszkár volt a nagytarcsai lévita kántortanító. A kulturális örökség napjai keretében Németh Katalin igazgatási előadó meghívására gyermekkori emlékeiről tartott vetített képes előadást. Pali bácsi visszaemlékezésével nyerhettünk bepillantást a nagytarcsai evangélikusok múlt század eleji életébe. VIDEÓ!