– Huszonöt évvel ezelőtt egyetemisták kezdeményezésére jött létre a Harmat Kiadó. Miért tartották fontosnak, hogy a rendszerváltozás idején egy keresztény szellemiségű kiadót alapítsanak?
– Diákként nem találtuk meg azt a segítséget, hogy a tudományos ismereteink növekedése mellé és a lelki fejlődéshez megkapjuk azt, ami ezt a kettőt egyensúlyba helyezi. A szocializmus idején is volt keresztény irodalom, de az nagyon a belső hitéleti kérdésekkel foglalkozott, és nem volt kapcsolata a tudományos és társadalmi kérdésekkel, vagy ha az utóbbival foglalkozott, akkor sokszor nagyon gyenge lábakon állt benne a bibliai elkötelezettség. Néhányan nyugati nyelveket is beszéltünk, elkezdtünk olyan könyveket olvasni, amelyek úgy éreztük, hogy életünk fenntartásához, hitünk növekedéséhez kell. Megtaláltuk bennük azt a kettős „vonalat”, amit kerestünk: az intellektuális igényességet és a spirituális mélységet. Megosztottuk olvasmányélményeinket egymással, felekezetközi alkalmakon összejöttünk, imádkoztunk, közösen gondolkodtunk. Később ebből lett a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség, a MEKDSZ. Alapvetően magunknak akartunk könyveket kiadni, hogy legyen meg nekünk az, amit a szükség diktál. Arra később döbbentünk rá, hogy ez másoknak is milyen érdekes. Amikor bennünk ez az igény felmerült, összetalálkoztunk néhány nyugat-európai missziós személlyel, akik olyan embereket kerestek, akikre a szocializmus után missziói területen építeni lehet. Ők tapasztalattal és anyagilag is támogatni kezdték a kezdeményezést.
– Kiadványaikkal a tudományos igényesség és az elkötelezett hit találkozásával kívánnak párbeszédet kialakítani. Ma már szabadon lehet gondolkodni, mégis úgy tűnik, hogy ezt ma sem könnyű képviselni.
– Ma ugyanolyan nehéz, csak más szempontból. Azt az elkötelezettséget, amit az induláskor éreztünk, ugyanolyan aktuálisnak és fontosnak találom ma is. Akkoriban azt gondoltuk, hogy a totalitárius rendszer akadályozza meg, hogy hit és tudomány találkozhasson. Azt hittük, hogy ha majd eljön a várva várt szabadság, akkor majd minden a helyére kerül. Most azt is látjuk, hogy a szabadsággal együtt, legalábbis ha a tudományt nézem, rengeteg bóvlival is találkozunk. Ha egy tudományos kérdésről biztosat akarunk mondani, akkor ahhoz nagyon sok sallangtól kell megtisztítani az ismereteket. Elég csak belegondolni abba, hogy mennyi étrend-kiegészítőt hirdetnek „tudományosan”, hogy segítenek a gyógyulásban! Ezzel talán jól tudom érzékeltetni, hogy a tudomány is felhígult és nagyon sok szempontból a fogyasztói társadalom kiszolgálójává vált. Sajnos a hittel is hasonló a helyzet. Ha nem kerül valamibe a keresztény elkötelezettség, akkor ez is „ott van”, mint egy kis szobor a lakásban, de sokaknak nem jelent ennél feltétlenül többet. Holott a Krisztushoz való tartozás teljes elkötelezettséget igényel… Mivel mind a két terület ennyire felhígult, ezért ugyanolyan nehéz most is azt a lelki és szellemi táplálékot biztosítani, amiben megvan a tudományos megalapozottság és az a lelki mélység, amire az ember a szíve mélyén igazán vágyik. Ugyanakkor mindehhez még egy harmadik szempont is társul. A bőség zavarában az emberek kevésbé kutatnak, sokkal inkább az előre gyártott, gyors válaszok korát éljük. A válaszokat sokszor nem is mi gondoljuk ki, hanem mások adják a szánkba. Így például számtalanszor nem azt vesszük meg amire szükségünk van, hanem azt, amit a reklám elénk tol. Ez az egész folyamat elviszi a figyelmünket arról, amire valójában szükségünk lenne.
– A különböző teológiai művek mellett kiadványaik között markáns hangsúlyt kap a családdal való foglalkozás, a gyermekeknek szóló ismeretterjesztés is. A család és a gyermeknevelés kérdésében melyek azok a fontos szempontok, amiben segíteni tudnak?
– A párkapcsolati és a gyermekeknek szóló ismeretterjesztő könyveink alapvetően gyakorlati teológiáról árulkodnak. Arról szólnak, hogy mindaz, amit elméletben hiszünk, hogyan tudjuk a gyakorlatban megvalósítani. Valljuk, hogy az alapvető kérdések a családban dőlnek el. Ezért a mi figyelmünk is a családi kapcsolatokra irányul. Egyrészt meggyőződésből, másrészt az igényt látva is. Az, hogy a Harmat Kiadót egy átlagember a párkapcsolati könyvekről ismeri, az részünkről tudatosan döntés volt. Ezt a profilt ugyanúgy alakítottuk ki, mint a teológiai, filozófiai vagy tudományos ismeretterjesztő részt. Ebben is a magunk aktuális igényei jelentkeznek. Legnagyobb meglepetésünkre itt tapasztaltuk azt a mindent elsöprő igényt, ami miatt ez a profil ennyire felfejlődött és kibontakozott. Sokan úgy vannak velünk és könyveinkkel, hogy bár nem feltétlenül osztják világnézeti gondolkodásunkat, de egy olyan kapcsolati problémával élnek, amelyre sokféle kísérletet tettek, és most – a könyveknek köszönhetően áttételesen – hozzánk fordulnak. Ha azt tapasztalják, hogy értelmes módon kapnak egy könyvben segítséget, amelyben emlegették esetleg a Bibliát is, akkor ezáltal lehet, hogy nyitottabbá válnak más hasonló könyvekre is. Hiszem, hogy ennek segítségével is építhetjük a hitet.
– A CikCakk és a Family magazin is a Harmat Kiadó gondozásában jelenik meg. Mikor hozták létre a magazinokat és milyen a kereslet rájuk?
– A Family magazint nem mi indítottuk el Magyarországon, fennállásának második vagy harmadik évében vettük át. Finanszírozási okok miatt szűnt volna meg a magazin. Amikor a felkérésre igent mondtunk, azért tettük, mert ugyanazok voltak a céljaink. A Family magazin két szempontból hozott nekünk fontos megújulást. A mai ember sokkal vizuálisabb típusú és rövidebb cikkeket szeret olvasni. Itt rövid, igényes írásokkal tudjuk képviselni nézetünket. Míg a könyveinknek több mint a fele fordítás, addig a magazinban magyar szerzők írásai olvashatók. Ez sokaknak ad lehetőséget, hogy kibontakoztassák tehetségüket. A magazin és a könyvkiadás abban is összeér, hogy több cikksorozatból is született már könyvünk.
– A kiadó társadalmi felelősségvállalása nemcsak a könyvek és magazinok tartalmi összeállításában érzékelhető, hanem társadalmi megmozdulásokon, így a házasság hete programsorozaton is. Évek óta vállalják az országos rendezvénysorozat szervezését és koordinálását.
– A házasság hete és a Family magazin körülbelül egy időben indult Magyarországon. Amikor hozzánk került a lap, akkor megörököltük a házasság hete médiafeladatait is. Ez nagyon nagy munka, de mivel a kiadónak van egy kiépített infrastruktúrája, ezért gondoltuk, hogy muszáj felvállalnunk. A házasság értékének a bemutatása össztársadalmi szinten nagy kihívás és hatalmas jelentősége van. Ezen kívül ez egy olyan terület, ahol felekezettől függetlenül tudunk közösen, jó ügyért kiállni. Év elején van az Aliansz imahét, aztán az ökumenikus imahét, de ezeken kívül kevés olyan rendezvény van, ahol együtt állhatnának ki a különböző felekezetű emberek. A házasság hete kapcsán ismét egy asztalhoz tudunk ülni. A célja az, hogy katalizáljon olyan folyamatokat, amelyek során különböző felekezetű emberek, sőt hívők és nem hívők is össze tudnak fogni, hogy a jövőben minél több boldog család legyen.
– A jövő generációja egyre kevesebb könyvet olvas. Hogy látja a folytatást? Mennyire kell a kiadónak az új kor kihívásaihoz igazodnia?
– Szeretnék én is olyan profetikus előrelátással bírni, mint az induláskor a segítőink, akik vizionálták, hogy egyszer a kommunizmus is összeomlik, és azon dolgoztak, hogy mire ez bekövetkezik, legyenek olyan emberek, akik felkészültek és tudják, mit kell cselekedni. Azt nem mondanám, hogy így látnánk a jövőt, de meggyőződésem: a könyveket nem kell eltemetni! Tőlünk évről évre több könyvet vásárolnak az olvasók. Ez külön ajándék, hiszen valóban egyre kevesebb időt töltenek az emberek könyvolvasással. Igyekszünk haladni a korral. Vannak úgynevezett e-könyveink, továbbá honlapjaink, aktívak vagyunk az online világban, sok témához kapcsolódik a weboldalunk. Van egy korszerű webáruházunk is, most készítünk új mobil-applikációkat. Ugyanakkor tisztán látjuk, hogy valódi erősségünk az írott irodalom.
– Milyen kiadványokkal ünneplik a huszonötödik évfordulót?
– Úgy döntöttünk, hogy kétféle módon ünneplünk. Egyrészt tartottunk egy bensőséges ünnepséget, ahol azokkal találkoztunk, akikkel együtt dolgoztunk, akik az eddigi szerzőink, partnereink voltak.
Másrészt tavaly szeptembertől indítottunk egy idén májusig tartó eseménysorozatot, amellyel társadalmi diskurzust kívánunk gerjeszteni. Kiválasztottunk olyan témákat, amelyeket a könyveken túl beszélgetésekben is feldolgozunk. Csak példákat sorolok: szeptemberben az öngyilkosság megelőzésének világnapján egy olyan könyvet mutattunk be nagy médiafigyelem mellett, amely a magára maradt családtagokat szeretné segíteni; az Erkölcsi dilemmák című könyvvel kapcsolatban is tartottunk beszélgetést. C. S. Lewis és Tolkien barátságáról jelentetünk meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra könyvet, melyet ott fogunk bemutatni. Május 28-án pedig Biatorbágyra tervezünk egy Family-napot. Erre várjuk az érdeklődőket.