Az evangélikus templom harangja megszólalt, hívogatva az embereket. De ezúttal nem a templomtérbe, hanem a templom melletti parkba, a szoboravatóra.
A megnyitó ünnepségen Pálffy Katalinnak jutott volna az a feladat, hogy méltassa Detkovics Anikó térplasztikáját, ám a szobrászművész nem tudott jelen lenni az alkalmon, így köszöntő szavait felolvasták. Többek között a művész azt méltatta a monumentális alkotásban, hogy mennyire kiemeli a szeretet szimbólumát és kitűnően megoldja a szívformát, mint plasztikai csúcsot, hiszen Pál apostol szavai szerint is mindhárom közül a legfontosabb a szeretet. Anikó is a szeretet jegyében ezzel a szoborral ajándékozta meg Újpestet, amit az itt élők most méltó módon igyekeznek elfogadni és köszönettel, hálával viszonozni.
Az önkormányzat részéről Bedő Katalin alpolgármester (DK) ünnepi beszédében kitért arra, hogy az alkotás leleplezését most abban a reményben teszik, hogy nemcsak a környék lakói, hanem a kerület, sőt az ország lakossága is csodájára jár majd ennek a rendkívül szép alkotásnak.
„Ez a műremek azon kevés dolog közé tartozik, amely a korábbi és a jelenlegi városvezetés lelki koalíciójában valósult meg. Elkészültének szükségességét mindkét városvezetés támogatta és fontosnak tartotta. Az ötlet, a terv, a helyszín, a művész kiválasztása és a kivitelezés elkezdése az előző városvezetéshez kapcsolható, akik kellő gondossággal, odafigyeléssel, a környék egyházi intézményei véleményének kikérésével és egyetértésével választották ki a helyszínt, a témát és az alkotót. Nekünk jutott az öröm és megtiszteltetés, hogy támogathattuk a megkezdett terv megvalósítását és az alkotó munkálatok befejezését. Mindez jele lehet annak, hogy lehet másképpen is csinálni, lehet olyan országot építeni, ahol lehet közös elképzelés, akár a többféle elképzelés is belefér, kölcsönös megértéssel el lehet fogadnunk egymás véleményét. A szoborállításnak, illetve magának a szobornak ez is lehetne a legfontosabb üzenete” – hangsúlyozta Bedő Katalin, aki hiszi és reméli is, hogy csak így lehet méltósággal együtt ünnepelni. Ezután elemezte a szobor szimbolikáját. „A föld felé tartó horgony a reménységet fejezi ki, azt, ahová életünket kikötötte. A szívbe, amelynek jobb és baloldala egymás felé tart, akár beleképzelhetjük az egymást szeretők arcát, vagy egymás kezét a jobb és bal oldalon. A kereszt pedig kinek-kinek hite szerint egy magasabb dimenzió felé mutat” – mondta, majd hozzátette, hogy ezt így megalkotni egy igazi művésznő volt képes. A három jelképet ugyanis plasztikusabban formába önteni nem lehet. „Detkovics Anikó nő létére, dacolva az időjárással a szabadban győzte le a szilárd anyagnak, a kőnek a kihívásait és formálta olyanná, amilyenné művészként megálmodta” – zárta gondolatait Bedő Katalin.
Utána Detkovics Anikó elérzékenyülve állt a mikrofon elé. „Hosszú, rögös út vége ez, hogy elkészült ez a szobor. Meg lehetett tapasztalni közben a mélységeket és a magasságokat is. Számomra nagyon tanulságos időszak volt ez, sokat adott az alkotás. Az egész alkotófolyamat során úgy éreztem, hogy fentről irányítják a kezemet, hogy egy terv részese lehetek. Sosem vagyok egyedül és nap mint nap csodákat élhettem meg, amíg megszületett ez a munka. Nagyon hálás vagyok, hogy dolgozhattam rajta és bízom benne, hogy leginkább a szobor fog helyettem beszélni.” Ezután a szobrász részletesen köszönetet mondott a szobor készítésében résztvevőknek.
Majd a négy felekezet képviselői jöttek, igei köszöntéssel. Elsőként Solymár Péter evangélikus lelkész, az ötletgazda következett.
„A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya – mondja Ézsaiás próféta, amikor arra hívja fel az ember figyelmét, hogy Isten nem csak a templomban lakozik – kezdte gondolatait a lelkész. – Isten zsámolyának csodálatos ékköve ez az alkotás, amelyre hitünk szerint úgy tekinthetünk, hogy az Örökkévaló itt is áldásával közelít az ember felé. Ez az áldás úgy formálódott, hogy egy város alkotói akarat és a keresztény közösségek párbeszéde előhívta a közös gondolkodást.”
Solymár Péter elmondta, hogy nagy örömmel csatlakozott a felhíváshoz, amikor Molnár Szabolcs alpolgármester felkereste, hogy a pályázat keretében megújuló parkban el lehet helyezni egy „térelemet”.
„Fontos volt, hogy ennek a térnek ne csak zöld felületei legyenek, hanem abból a lelkületből is látható legyen valami, ami az itt élőket meghatározza – mondta a lelkész. – Ezzel az ötlettel kerestük meg Detkovics Anikót, aki sok ötlettel és új tervekkel lepett meg bennünket, hogy miként lehet a közösség lelkületét láthatóvá tenni. A lehetőség és az inspiráció vezetett bennünket odáig, hogy a közösség lelkületét végül a hit, szeretet, reménység motívumaival és az összekötődés íveivel fejezzük ki. A közösség lelkülete egyben felelősséget is rótt ránk, hiszen fontos, hogy hívők és hitetlenek, itt lakók és elszármazottak egyaránt magukénak érezzék ezt a térplasztikát. Így fejeződött ki az a városvezetői szándék, hogy jelképeiben és üzenetében kötődjön Újpesthez. A horgony motívuma Újpest címerére, Gyökössy Endre idézete az újpesti személyiségek tiszteletére utal. Úgy gondolom, hogy sokaknak jelent örömet, akik a világnak ebben a szegletében élik meg emberségüket, hogy ebben az alkotásban otthonra találnak. Nagy öröm volt számunkra, hogy Bedő Katalin alpolgármester asszony megerősítette az előző városvezetés szándékát, és folytatta a szoboralkotás menedzselését és támogatását. Öröm, hogy egy olyan ügynek a részesei lehettünk, ahol politikai oldalaktól függetlenül közösen vállalták a városvezetők az elköteleződést. Az alkotás szellemi üzeneténél a park szomszédságában élő négy keresztény felekezet közösen ötletelt, hogy az egység hitvallása ezen az alkotáson is olvasható legyen. Így került üzenetként Pilinszky János és Gyökössy Endre idézete a motívumokra, így összegezte perspektívánkat a bibliai tanúságtétel.
Miénk itt a tér, mert itt vannak a gesztenyefák, amelyek utalnak a múltra.
Miénk itt a tér, mert itt vannak a gyerekek, akik rollerezni, pingpongozni görkorcsolyázni tanulnak, utalva a jövőre, hiszen ők a jövő generációja.
Miénk itt a tér, mert itt van a korszellem oly emblematikus tere a kutyafuttató, hiszen eszmékből és emberekből sokan kiábrándultak és fordulnak háziállatok, kis kedvencek felé. Mennyire szépen egymás mellé lehet tenni egy beszédben gyermekeket és időseket, szomszédokat és kis kedvenceket, de mennyire nehéz ez a való világban, múlt, jelen és jövő kihívása áll előttünk ezen a téren, ebben az alkotásban.
Kőbe faragott szószék ez az alkotás, ahol megszólalnak a jelképek és tanúságot tesznek hitről, szeretetről és reménységről. Múltról, jelenről és jövendőről. Milyen érdekes az ambivalens elhelyezkedés, a reménység jelképe, a földből kiemelkedő horgony a múlt felé tekint, hiszen gyökerünk ez a hely, ahol múltunk eredetünk kialakul. Nekünk újpestieknek különösen kedves ez a szobor, hiszen ez a horgony városunk jelképe, utal arra a történelemre, amelyben városlakó őseink éltek.
A hit jelképe pedig pont egy másik ellentétet világosít meg. A kereszt sokak számára, az elmúlást, gyászt jelképezi, itt azonban a kereszt a bizalom és a hit jelképe, amely felfelé mutat, hirdeti, hogy a látható dolgokban való bizalmon túl éljük meg a láthatatlan dolgok létéről való meggyőződést. A kettő feszültségében és egyensúlyában emelkedhet fel emberi létünk legkiemelkedőbb küldetése, hogy szeretett lényként mi is szeretetet adhatunk tovább. Ezt ábrázolja a térplasztika is, a legnagyobb a szeretet! Milyen találó azonban a szeretet udvara, ahol egymás arcába tekintve ismerhetjük fel a költő üzenetét: „Hajolj fölém, hogy arcodban láthassam az arcom”.
Ez a kőbe faragott szószék nemcsak esztétikai üzenetével szólít meg, hanem közösségre hívó lendületével indít az együttműködésre. Katolikus kereszt, református szív, evangélikus horgony és az összekötést hirdető baptista ív, hullám hirdeti: mindannyian kegyelemből élő emberek vagyunk.
Detkovics Anikó művésznő – akiben egy mérnök precizitása, az alkotó kreativitása, az ihlet szabadsága és a művész alázata egy személyben összpontosul – nagyot alkotott ebben a térplasztikában. Olyat, amire méltán lehet büszke a város és a városlakó. Megdicsérte az önkéntes műszaki ellenőr, aki eddig szinte minden környékbeli építkezést kritizált, mondván régen mindent jobban csináltak. Ámulatba ejtette az utcagyerekeket, akik már kora reggel várták, hogy ők is láthassák az alkotás folyamatát. Figyelemre késztette az autósokat, akik a kora reggeli dugóban csak figyelték, mi ez az alkotás – és tegyük hozzá halkan, az igazi művészi alkotás kisebb szeletét láttuk akkor, amikor itt volt már a műterem. Veled együtt örülünk Anikó!
Isten nemcsak a templomban lakik, Isten ott lakik ebben a kőbe faragott szószékben, ahol láthatóvá válik egy hitvalló közösség lelkülete, ezért legyen áldás mindazokon, akik ebből a térplasztikából reménységre találnak, bizodalomra jutnak, és Isten legnagyobb ajándékában a szeretetben megerősödnek” – tette hozzá a lelkész.
Ezután Mészáros Kornél baptista lelkipásztor osztotta meg gondolatait. Elmondta, hogy sajnálattal és szánalommal tekintett a téren magukat meghúzó hajléktalanokra: vajon van-e kiút abból az élethelyzetből? Van-e kiút a kilátástalanságból? És így volt ezzel a szobor felállítása előtt, amikor elkezdődött munka, mert a téren még nagyobb lett az összevisszaság, a káosz. Sokat figyelte, hogyan halad a munka, rejtetten és mégis nyilvánosan.
„Mindnyájunk számára üzenet, hogy sokszor összekeveredhetnek a dolgok, de kellenek hozzáértő kezek, kell jó terv, kitartás és egyszer csak rend lesz. Rengeteg összefogást, finanszírozást, szervezést igényel, de végül rend lesz. Most számomra prédikál ez a tér. Milyen jó megállni valahol és lenyugodni. Egy rohanó világban megtalálni azt a pontot, ami békességet ad. Annyi bolondság hangzik el a világban. Pál apostol keresztről szóló beszédről is ezt mondják, hogy ezt nem kell komolyan venni. Ez bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje” – mondta majd így folytatta:
„De tudjuk, hogy a keresztről szóló beszéd az életet jelenti. A szimbólum két vége biztonságot ad. A kereszt és a horgony. A horgonynál a legnagyobb vihar sem sodorhat el. A kereszt pedig oltalmat jelent. Aki a kereszthez megy, békére lel. Bár a templomok között van a szobor és nem szenthely, mégis legyen ez a tér sok embernek helye az elcsendesedésre, hogy ne elgyengüljenek, összezavarodjanak, hanem békességet, reménységet találjanak. Az összezavart életű emberek a kilátástalan jövőről beszélnek. Megtaláljuk-e a reményt? Egyféle módon lehet ezt megkapni, szeretettel. Szeressük egymást, fogadjuk el egymást, dolgozzunk együtt és Isten adjon áldást mindenkire.”
Szilágyi Gabriella református lelkésznő a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium nevében mondott beszédet. Nagyon örült, hogy ez a nagyszerű és rendkívüli ötlet megvalósulhatott és így Isten igéjét a templom falain kívülre kivihették, közelvíve azt minden emberhez.
„Az ige mindenkié. Ez a térplasztika üzenethordozója annak a legfelségesebb üzenetnek, amelyre minden kor minden emberének, így a 21. század emberének is szüksége van. A Szentírás egyik legdrágább igéje a Szeretethimnusz utolsó mondata. Sokat mondó ige, amelyből középre került a szeretet, amely a legnagyobb. Vajon Pál apostol miért ezt teszi a kettő másik felé? Mert a hitünk egykor látássá válik, az örök életben nem lesz szükségünk hitre, mert ott nyilvánvalóvá válik, ahogyan a reménység is beteljesedik. A szeretet viszont megmarad mindörökre, mert nemcsak a földön, hanem mindörökké tart. Nem csupán az emberi szeretetről van szó, hanem mennyei gazdánk szeretetéről, ami nem múlik el és nem fogy el soha. Mi emberek elmúlunk, végesek vagyunk, de Isten szeretete megmarad mindörökre. Ő őrködött felettünk és az örökkévalóság kapujában is ő ölel majd magához és miénk lesz az ő megtartó szeretete is. Így bízhatjuk erre az el nem múló irgalmas szeretetre magunkat, szeretteinket, városunkat, magyar népünket és nemzetünket is.” Ezután idézte a szobron olvasható Gyökössy Endre lánglelkű református lelkipásztor gondolatait: „Árnyék mögött fény ragyog,/Nagyobb mögött még nagyobb,/Amire nézek, az vagyok!” Majd mérföldkőnek nevezte a térplasztikát, ami itt marad és betölti célját, feladatát, amiért állíttatott: hirdeti minden napon Isten igéjét, a Szeretethimnuszt az utca emberének.
Végül Horváth István plébános helyett, az ő távollétében, a katolikus egyház képviseletében, Kosinszky Béla plébániai kormányzó áldotta meg a szobrot és mindazokat, akik ebben gyönyörködnek. Solymár Péter evangélikus lelkész, Detkovics Anikó szobrászművész és Bedő Katalin alpolgármester átvágták a jelképes szalagot és az összegyülekezett érdeklődők birtokukba vehették az alkotást.