szeretet

„Sok szeretettel…” – hangzik vagy íródik le minden születésnapon, diplomaosztón, sportversenyen, kollégák búcsúztatásánál, amikor valami ajándékkal vagy apró gesztussal fordulunk valaki felé, leginkább azért, hogy méltassuk egy adott ünnepen, egy elért eredmény miatt, egy örömteli alkalomból vagy hálánk jeléül. Talán az egyik legtöbbet használt és így az egyik leginkább leterhelt szavunk a szeretet.

Sokszor tűnődőm azon, mi kell ahhoz, hogy jó anya legyek, mit kell máshogy csinálnom, miben kellene változnom, formálódnom. Hiszem, hogy az Isten kezéből kapott legnagyobb ajándék a gyermek! Csoda a fogantatástól a várandóságon és a születésen keresztül a növekedés minden egyes pillanatában. De vajon alkalmas vagyok-e arra, hogy ezt a nagy csodát megéljem, jól éljem, és vigyázzak rá egy egész életen át?

Budapest – Különleges térplasztika felavatására került sor 2020. szeptember 30-án délután, Újpesten, a helyi evangélikus templom, a baptista imaház, valamint a református és katolikus iskolákat összekötő téren. Detkovics Anikó szobrászművész alkotását a helyi önkormányzat támogatásával hozták létre, és a helyi egyházak ökumenikus támogatásával valósult meg. A hit, remény, szeretet hármasa a meghatározó motívum, valamint Piliszky János katolikus költő, Gyökössy Endre református lelkipásztor egy-egy gondolata és egy bibliai idézet is felkerült a monumentális köztéri szoborra.

Ha indítanánk egy szavazást a közösségi médiában arról, hogy vajon mely szavak, fogalmak legfontosabbak a kereszténységben, akkor a top 10-ben minden bizonnyal ott lenne a szeretet. Nem véletlen, hiszen a Biblia azt írja: „aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet” (1Jn 4,8)

Ökölnyi méretű, percenként hatvan-nyolcvanszor összehúzódó, üreges tömlő. Befogad és ad egyszerre. Nem lázad, nem sztrájkol, teszi a dolgát. Csodálatos szerv, csodálatos szimbólum a szív. Ilyenkor, decemberben rengeteg „szívecskét” küldünk szerte a világba – kézzelfoghatóbb formákban is –, de az év végi elcsendesülés során megvizsgáljuk-e saját szívünket és benne a szándékot jóra és kevésbé jóra? Újrahangoljuk-e szívünk húrjait, hogy szebb, tisztább dallamot zengjen az új esztendőben? És – nem utolsósorban – hálával töltjük-e meg, megköszönjük-e szívünknek az állhatatos munkát, amellyel egy esztendőn át szolgált bennünket, fáradhatatlanul?

Lehet-e, tudhatunk-e olyan embert szeretni, akivel nemcsak nem értünk egyet, hanem tudjuk róla, hogy a békességünkre, javainkra vagy egyenesen az életünkre tör? Jogos-e az a parancs, mely mégis ezt várja el tőlünk? Mennyire kell ezt elfogadnunk? Korunk talán egyik legkevésbé emlegetett teológiai fogalma az ellenségszeretet. Mit kezdünk vele, ha őszintén bevallva sokszor nemhogy az ellenség iránti szeretet, de a vendégszeretet, sőt még a szűk családi szeretet sem sugárzik át az életünkön?

Becsapós kép. Akár még azt is hihetnénk, hogy a készítője kifigurázza Istent. Bár az alkotóját nem ismerem, a képet azonban igen. Minden apró vonalkája és alig sejthető kis árnyéka belém ivódott. Éppen ezért tudom azt, hogy Isten szeretetéről szól. Még akkor is, ha első látásra nem így tűnik.

Azon a hétvégén, amikor ezeket a sorokat írom, Pride fesztivál volt Budapesten. Színes, hangulatos, határozottan vonzó. Szeretem a színes és hangulatos dolgokat, ez a fesztivál mégis elszomorít.

Ez az írás mintegy háromszáz esketés, de leginkább a saját házasságunk tapasztalataiból született. Köszönetet mondok ezekért a tapasztalatokért feleségemnek.

„Bár maga a karácsony három napig tart, de az emelkedett hangulatot egész évben megőrizhetjük: egy-egy jó szóval, mély emberi kapcsolatok ápolásával és azzal, ha felismerjük a valódi ajándékokat az életünkben, amelyekért képesek vagyunk hálát adni. Bármelyik napon képesek vagyunk továbbadni a fényt, a legszürkébb januári hétfőn is.”