Az ötvenes-hatvanas évek USA-jában, amikor a jazztörténet kiemelkedő alakja, John Coltrane szaxofonos (1926-1967) a drog fogságában sínylődött. Trendi volt ez akkoriban, sokan menekültek hamis valóságba, mit sem törődve a szerek kíméletlen hatásaival. Azonban az Úr nem hagyta magára esendő, ugyanakkor zseniális gyermekét. Üzenetet küldött neki, és John „vette az adást”. Isten felé fordulva levette, eldobta virtuális, igen torzító szemüvegét, és megpillantotta a helyes utat. Azért, hogy valamivel mégis némileg ártson magának, állítólag mértéktelenül elkezdett tejkaramella cukrokat fogyasztani, ami ugye egy fúvós esetében nem igazán ajánlott, hiszen a fogakat  roncsolja. Persze a heroin és az édesség, azért nem egy kategória...

Lehet, hogy Coltrane pont nassolás közben írta meg fő művét, az „A Love Supreme”-et, melyet „A Legfelsőbb Szeretet”-ként fordítanék. 1964-ben látott napvilágot lemez formájában, quartetje előadásában (John Coltrane - szaxofon, McCoy Tyner - zongora, Jimmy Garrison - bőgő, Elvin Jones - dob) a négy tételből álló darab. A részek címei: „Acknowledmegent”, amire ebben az esetben a „Köszönet” , „Hála”, és/vagy az „Elfogadás” kifejezéseket használnám. Aztán jön a „Resolution” - „Döntés”, majd „Pursuance” - „Folytatás”, „Követés”, befejezésül pedig a „Psalm” - „Zsoltár” következik.

Ez a bizonyos, az „A Legfelsőbb Szeretet” maga Isten. Coltrane a jazz nyelvén, a mai napig rendkívül modernnek számító módon fogalmazta meg hitét, háláját a Teremtő felé. A mű szelíden, de hangsúlyosan ontja magából a spiritualitást. A szaxofonon keresztül megszólaló hangok imaként szállnak az ég felé, olyan őszinteséggel, mely csak az igazán tiszta szívű emberek sajátossága,  mondhatni szuperképessége.

A továbbiak valamint a zenei tartalom itt található.