A július folyamán megkezdett kutatás kérdőíves formában történt, a lelkészi kar tagjai közül 41-en válaszoltak a lelkészek-fraternet levelezőlistán, személyes e-mailekben és a Facebook evangélikus lelkészcsoporton belül feltett kérdőívre. Bár a válaszok száma a lelkészi kar létszámához képest csak töredék, a kifejtendő kérdések nagy száma miatt így is elegendően informatív. 

A kutatásban azt vizsgálták, hogy a karanténhelyzet miatt megváltozott gyakorlatban milyen új homiletikai kérdések merültek fel, és a szerzett tapasztalatok hogyan segíthetik az evangélium üzenetének kommunikációját. Az igehirdetés szempontjából a COVID-19 alatti és utáni kontextust két nagy feladat határozza meg: az evangélium változatlan és örök üzenetének kommunikációja, és az emberi szükséghelyzetre adott érzékeny, gyógyító, vigasztaló, rugalmas, megbocsátó, elfogadó és szeretettel teli, evangélium-alapú homiletikai kommunikációs stratégia.

A kutatásban Pángyánszky Ágnes segítségére volt az a felmérés is, amelyet Fábri György északi egyházkerületi felügyelő készített a gyülekezet online istentiszteletre való átállásáról. A gyorselemzés eredménye az volt, hogy a 170 válaszadó 78,20 százaléka „költözött” istentiszteletekkel a digitális térbe a karantén ideje alatt, 21,8 % nem tartott online istentiszteleti alkalmakat.

Megállapították azt is, hogy a karantén alatt megváltozott az igehallgatók összetétele. Bár a válaszok 3,54-es átlaga az istentiszteletekbe online bekapcsolódók számáról nem ad információt, de az összetétel közepesnél erősebb változása azt mutatja, hogy az igehirdetések és istentiszteletek elértek olyanokat is, akik nem állandó templomba járó gyülekezeti tagok. 

Sokak számára vált fontossá és lehetőséggé az Istennel való kapcsolat fonalának „újrafelvétele.” Ezt támasztja alá az a kérdés is, amelyik a hallgatóság megváltozott érzelmi állapotára kérdez rá: itt 4-es átlaggal válaszolták a lelkészek azt, hogy megváltozott a hallgatóság érzelmi hozzáállása és reagálása.

Az igehirdetések kontextualitásának biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy még a karanténhelyzetben se szűnjön meg a lelkész és a gyülekezet közötti kommunikáció. A lelkészi visszajelzések alapján a közepesnél erősebb volt a gyülekezeti tagoktól jövő információ a helyzetükkel, kérdéseikkel, félelmeikkel kapcsolatban. 

2,98-as átlag érkezett arra a kérdésre, milyen digitális eszköz-elérés biztosított a gyülekezeti tagok számára. Ebből az is következik, hogy a vírus második hullámának idején fontos, hogy a szociális távolságtartás kihívásának eleget tegyünk, de erre sokkal több kreativitást igénylő megoldást keressünk gyülekezeteinkben például szabadtéri istentiszteletek, kiosztott hírlevelek formájában.

A változások nyomon követése az igehirdetői szolgálatban 3,49-es átlaggal a közepesnél jobb értékelést kapott. A válaszok arányát tekintve jelentős változásról 41,5% számolt be, ami a kifejtendő válaszokban is megmutatkozik majd, ahol a technikai kihívásokra, az összeszedettségre, a „képernyő-kész” igehirdetések iránti igényre mutattak rá a lelkészek. 

Az igehirdetések teológiai fókuszával kapcsolatban a kontextualitás kérdésére a válaszadók 3,61-es átlaggal válaszoltak. A közepes-jelentős-teljesen válaszadó nagyszámú aránya biztató folyamatról tanúskodik egy olyan helyzetben, amelyben az igehirdetések üzenetével kapcsolatban megjelenik a kontextusra adott válasz iránti erős igény. 

A konkrét öt fókuszba kerülő teológiai téma megjelölésének eredményét a fenti grafikon mutatja: a legtöbben a vigasztalás témáját emelték ki, Isten gondviselését, a reménység ígéretét, Istent, mint menedéket az ember számára, az evangélium életadó erejét és a félelem jelenlétét. 

A kérdőív nyitott, szöveges kérdésekben is kérte a lelkészek véleményét a karantén ideje alatti igehirdetések tapasztalatairól. Ezek közül álljon itt néhány vélemény a megváltozott körülményekről és kihívásokról:

„Az igehirdetések – melyeket papíron juttattunk el a faluban élőkhöz, illetve e-mailben a messzebb élők felé –, fontos kapocs voltak a gyülekezethez. A rendszeres levél/üzenet a kapcsolat ápolásának legfontosabb eszközévé vált.”

„A reggeli harangozás bevezetésével imaláncot hirdettünk. Naponként 8.00 órakor ez volt az egyetlen eszköz, amely minden gyülekezeti tagot elérhetett, közösségbe vonhatott. Ez éneklésből, igeolvasásból, imádságokból állt, melyet mindenki az otthonában végezhetett. Ebben az imaláncban napról napra gyülekezeti lelkészként természetesen magam is részt vettem.”

„… a digitális minden esetben kevésbé spontán, sokkal kevesebb benne az improvizatív elem (amely csak alapos készüléssel működik, mint a muzsikusoknál) a kamerába nézve több fantázia kell hozzá, hogy „lássam” akikhez beszélek. Tartalmi szempontból alapvetően nem különbözik, hiszen evangéliumot kell hirdetni mindkét esetben, de a kontextus mégis formálja, aktualizálja a mondanivalót. Nálam mindenképpen hangsúlyosabban jelent meg a lelkigondozó jelleg, ami egyébként kevésbé jellemez.”

„Tartalmilag lényeglátóbb, üzenetre fókuszálóbb, formailag rövidebb és egyszerűbb, nyelvezetében igényesebb lett a digitálisan közzétett prédikáció.”

„Egyre „képzettebb” a felnövekvő társadalom az ilyen helyzetek adta technikai kihívásokra, mivel az élet egyre nagyobb részben zajlik amúgy is ilyen csatornákon. A problémát a technikai háttérrel nem rendelkező, azzal nem élő gyülekezeti tagok felé való szolgálat jelenti. A telefonos kapcsolattartás etikája, formái, lehetőségei pedig sokat számítanak ebben. Talán leginkább az internet-mentes csatornák megtalálása, hasznosítása, használata terén van mit tanulnunk.”

„Legyenek bátrak. Isten mindenkit a saját erősségein keresztül tud használni. Legyenek nyitottak és alkalmazkodóak a gyülekezet és a világ aktualitásai felé. Éljék Isten igéjének frissességét.”

A homiletikai képzés számára adott további tanulságokról részletesen a Lelkipásztorban olvashatnak majd.