Windisch szkeptikus az ökumenikus egyetértés tekintetében. Egy sor hibás fejlődést lát az evangélikus egyház történetében, és felteszi a kérdést: „Az EKD (Németországi Protestáns Egyház) vezetőségének egyik elnöke, a tanács egyik tagja hogyan vonhatja kétségbe Jézus Krisztus keresztjét, vagy az öngyilkosság kérdésében hogyan nyilatkozhat megengedően? Az EKD Zsinatának elöljárója hogyan léphet fel az úgynevezett »homoszexuális házasság« elismerésének védelmében? Az EKD Zsinatának tagjai egyhangúlag támogatták egy új lelkészi szolgálati törvény megalkotását, amelyben meleg és leszbikus lelkészek és lelkésznők számára engedélyezték azt, hogy együtt élhessenek partnerükkel a lelkészlakásban – ez hogyan lehetséges? Hogyan lehet »igazi nyelven«hangzó Bibliaként feltüntetni azt az emberi alkotást, amely feminista találmány? Miért támogatják ennek megjelentetését anyagilag is a németországi tartományi egyházak, ezzel is a Szentírás meggyalázását hozva létre?”

Windisch szerint „mélyreható teológiai és etikai félrehajlásokat” lehet az evangélikus egyházban érzékelni. Ezek már nem teszik lehetővé az ökumenikus konszenzust. A közös úrvacsora kérése sem segítene ebben, azon túl, hogy csak „kozmetikáznánk ezzel a mélyen ülő sérüléseket”.

„Méltó hely” Máriának

Windisch szerint a keresztények között addig nem lehet újra egység, „amíg Mária meg nem kapja a felekezetek között az őt megillető tiszteletet”. A reformációi jubileum sikere érdekében a teológus azt tanácsolja, hogy Luther Márton személyét (1483–1546) még intenzívebben vizsgáljuk meg. Szerzetesként, papként és később férjként is sokoldalú és széles látókörú személyiség volt. Windisch: „Csodálatra méltó nemcsak a nyelvi ereje, hanem a hit iránti szomja, vágya és hitbeli ereje.” Megfontolandóak azonban elhamarkodott kijelentései, különösen is a zsidókkal szembeni kritikája. Windisch véleménye szerint az evangélikus egyház az évszázadok alatt Lutherből bizonyos fajta módon mítoszt faragott: „Luther bizonyos fokú mitológiátlanítására lenne szükség, és ez jót tenne az egyház egységének is, amely az evangélikus egyház számára, a reformáció bázisán, felvilágosult katolicizmushoz vezethetne.”

Reformációi jubileum: Hogyan szeretné az EKD?

Baschang a reformációi jubileumot 2017-ben az evangélikus egyház nagy esélyeként látja: „Ez az evangélikus egyház alapjait és profilját erősítheti. Ha ezt a lehetőséget elszalasztják, akkor az egyház további jelentéktelenségbe süllyedhet.” Tisztázni kellene a jubileum céljait: „Nem elég a Luther-papírsárkányok eregetése a templomtornyokból, éppígy elégtelen a Luther-követasszony is, aki a reformátorról szentként és médiasztárként nyilatkozik, és olyan ökumenikus vendégeket üdvözöl, akik még a nők felszentelését is elutasítják. Ezek a vendégek meg fogják ünnepelni velünk együtt az egyházszakadást, vagy felekezetközi bűnbánati rituálén részt fognak venni velünk? Nem lehet tudni, hogy az EKD hogyan akarja ezt.”
Baschang arra hívja fel a figyelmet, hogy az evangélikus egyháznak önmagára kell találnia: „A problémákat nem lehet úgy megoldani, hogy támaszkodunk a római katolikus egyházra, és állandóan ellentmondunk nekik. De fordítva is igaz ugyanez.”
Nem elvárható és nem is lehet azt kívánni, hogy a pápa lemond hivatali jogairól. De nem is kell törekedni arra sem, hogy „a nem katolikus egyházak majd Róma védőpajzsa alá görnyednek”. A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni.

Ne beszéljünk tovább a szakadásról

Baschang azt is szeretné, ha többé nem beszélnénk „szakadásról”, hanem inkább „kreatív pluralitásról” és „missziói, misszionáriusi sokféleségről”. A „szakadás” fogalma elfedi azt, ami közös az egyházakban. Példaként említi a teológus a Bibliát, az óegyházi hitvallásokat, a keresztséget, a Miatyánk szövegét és a megigazulástanról kiadott nyilatkozatot.
Baschang: „Ebben a perspektívában a globális kereszténységben a különböző egyháztípusok közös felelősséggel viseltetnek az evangélium iránt. Annak ellenére, hogy pár tanítási különlegességben és szervezeti formáikban másképp fejezik ki magukat.” Bár feszültségektől mentesen nem lehet ezt a kérdést kezelni, de tudnunk kell, hogy „Jézus Krisztus országa minden egyházi szervezetnél előbbre van”.