Radnóti Miklós: Töredék
(részlet)
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

A traumákkal telített huszadik század szükségszerűsége, hogy nemzedékünk másokat megbecsülő, testvériségen alapuló társadalommá váljon. A sokszor féltett bűnök felvállalása ugyanis nem a társadalmi, közösségi vagy egyéni gyengeség jele, hanem éppen ellenkezőleg: a feldolgozás és a megbocsátás lehetősége.

2005-ben az ENSZ Közgyűlése egyöntetűen megszavazta, hogy a 20. századi európai kultúra legsötétebb helyének, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábornak, Auschwitz-Birkenau felszabadításának napja nemzetközi emléknappá váljon. Ez lehetővé teszi, hogy olyan, évről-évre ismétlődő emlékezet alakulhasson ki, amikor a világ lakossága a közel hatmillió áldozatra emlékezik, hogy a múlt bűneiből tanulva, ehhez hasonló népirtás többé ne ismétlődhessen meg. A határozat emellett elutasítja a holokauszt-tagadást, elítéli a vallási vagy etnikai diszkriminációt és erőszakot is.

Auschwitz trauma. Olyan eszme lenyomata, mely a feloldozás helyett a bűnbánat helye. Úgy, ahogy Pilinszky János Ars poetica helyett című írásában fogalmaz: „Auschwitz ma múzeum. Falai közt a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még valódibb, még érvényesebb. Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig – soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok, másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt eszközöket, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások, miknek kibetűzésére alig tettünk valamit. Pedig ezek a század betűi; ezek a kor betűformái.”

Hívőként szembe kell néznünk a múlt olyan örökségével, mely rávilágít, hogy – a holokauszt idején bármennyire is voltak, akik palástot, papi ruhát használva kiálltak embertársaikért, keresztleveleket állítottak ki, hogy segítsenek zsidó testvérükön, s noha feljegyzések tanúsítják, hogy nem egy templom szószékén vagy egyéb zugában bújtattak zsidókat – mégis, meg kell állapítanunk: a felszólalás valós, együttes hangja elmaradt. Erre figyelmeztet Fabiny Tamás evangélikus püspök is, amikor egy korábbi interjúban hangsúlyozza: „Sokszor hivatkozunk azokra az evangélikus lelkészekre – így Keken Andrásra, Ordass Lajosra vagy Sztehlo Gáborra –, akik a vészkorszak idején kiálltak zsidó honfitársaikért. Nem is lehet eléggé hangsúlyozni az ő helytálló magatartásukat, azonban azt a kockázatot is látom ebben, hogy sokszor kipipáljuk a saját ügyünket, mondván »mi milyen szépen helytálltunk«. Ha őszinték akarunk lenni, akkor el kell mondani, hogy nem volt mindenki Sztehlo, Keken és Ordass, hanem elég sokan fordultak akkor is az árral.”

Ezért is állíthatjuk, hogy a keresztény felekezeteknek nemcsak felelősségük a múlttal való szembenézés, hanem hitelveikből következően kötelezettségük is van. Számos egyházi dokumentum, megemlékezés jelzi, hogy a soá idején történő mulasztások egyházi felismerése elkezdődött. Ilyen többek között Ferenc pápa a római zsinagógában elmondott imádságát követően kifejezett gesztusa, amikor a római rabbit átölelte. Hasonlóan fontos kezdeményezés az ökumenikus imahét zárónapja, amikor keresztény felekezetek képviselői és rabbik – a gyülekezettel közösen – együtt imádkoznak a békéért. Fontos tudnunk, hogy nem új keletű a keresztény–zsidó imaóra, a 20. század hajnalán számos dokumentum őrzi az együttélésnek ilyen formájú testvéri szépségét. „Meséld el fiaidnak” – olvashatjuk az Ószövetségben és hangzik fel azóta is zsidó ünnepeken. Meséljük el mi is, hogy mi történt, hogy az ember hogyan fordult szembe Istenével, teremtettségével, önmaga emberségével, etikájával, hogy a múlt sötétségéből tanulva, az áldozatok és embermentők előtt fejet hajtva alázattal tudjunk tovább élni.

Fohászkodjunk az Úrhoz, hogy testvérek maradjunk, testvérekké váljunk. Hangozzon fel ma tőlünk is Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök imája, melyet az Imák Auschwitz után című emlékezet-kiállításra írt:

Örökkévaló Istenünk!
Bűnbánattal valljuk, hogy Kain örökösei vagyunk.
Pedig te minket is figyelmeztettél:
„A bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!”
De mi nem tudtunk uralkodni rajta, és nem tudtunk uralkodni gyilkos indulatainkon.
Közös Atyánk fiainak és leányainak, testvéreinknek lettünk a gyilkosaivá.
Te ébresztő szeretettel megkérdeztél minket: „Hol van Ábel, a testvéred?!”
De mi pimaszul visszavágtunk: „Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek?”
Bocsásd meg vak és cinikus közönyünket, gyávaságunkat!
Szabadító Istenünk!
Szabadíts meg a kaini indulattól és átkos örökségtől!
Hálát adunk, hogy ígéreted és áldásod örökösei lehetünk.
Aki önmagadat áldoztad értünk, és adod ma is nekünk, kérünk:
formálj minket felelős testvérekké!
Újjáteremtő Lelked által gyermekeiddé lehetünk, akik bizalommal így szólíthatunk:
Abba, azaz: Atyánk!
Köszönjük, hogy jóval győzhetjük le minden bűn forrását, a gonoszt.
Köszönjük, hogy a teremtett világ és a teremtménytárs őrizőivé lehetünk.
Köszönjük, hogy a bölcsesség, a szeretet és a békesség Lelkét ajándékozod nekünk.
Ámen.

Ma tartják a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapját

Január 27-én van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja, az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 71. évfordulóján (2016) több megemlékezést tartanak a fővárosban.

Budapesten az izraeli nagykövetség és a Holokauszt Emlékközpont szervezésében tartanak megemlékezést az emlékközpont Páva utcai székházában. A rendezvényen Grósz Andor, a Holocaust Közalapítvány kuratóriumának elnöke mond köszöntőt, emlékbeszédet pedig Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.

A kormány megemlékezését „A cipők a Duna-parton” emlékműnél tartják, a rendezvényen beszédet mond Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár,  imát mond Frölich Róbert országos főrabbi (Mazsihisz), Köves Slomó vezető rabbi (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség), valamint a keresztény történelmi egyházak képviselői.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Night Will Fall című dokumentumfilm vetítése előtt Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára mond beszédet.

Az emléknapon a Magyar Tudományos Akadémián konferenciát tartanak a tavaly februárban elhunyt Schweitzer József országos főrabbi tiszteletére.