Mivel a szerelem virága nem csak jó időben nyílik, a hűség mint téma: örök. A hűségnek mindig ára van, sőt terhe/súlya is. Idén – április végén – harmincharmadik alkalommal Sopronban rendezték meg éves konferenciájukat a családterápia hazai képviselői. A Magyar Családterápiás Egyesület vándorgyűlésének fő témái a hűség, a lojalitás és a kötődés voltak.

Miért éppen a hűség? Jóllehet a család és párterápia töretlen népszerűségnek örvend hazánkban, és egyre többen vesznek igénybe terápiás segítséget ilyen formában – sőt örvendetes módon papok, lelkészek, lelkésznők között is egyre többen szereznek mentálhigiénés diplomát –, mégsem ezért választottam májusi Lutherrózsánk vezérgondolatául a hűséget. Az ok kettős: egyrészt a hűség átfogja egész életünket, másrészt a hűtlenség elhatalmasodása már globális jövőnket is veszélyezteti. A hűség – legyen szó családi, párkapcsolati, kulturális, hitbéli vagy éppen elvhűségről – alapvetően befolyásolja az életminőséget.

Általában úgy szeretnek beszélni a hűségről, mint a harmadik fél hűtlenségéről, jóllehet a hűség az egyik legszemélyesebb magánügyünk. (Ezért is van belőle mindig krízis, hiszen a hűtlenséggel nem csak másokat sebez meg: mindenekelőtt önmagát sebzi meg a hűtlenné vált ember.)

Ismerünk embereket, akiket a hazájukhoz, a magyarságukhoz való hűség tesz nagyon tiszteletreméltókká. Aztán ismerünk olyanokat, akik a házasságban mutatkoznak hűségeseknek, és ezzel a hűséggel érdemlik ki a tiszteletünket. Ezek az emberek jóban-rosszban hűségesek egymáshoz, és nem méricskélnek, hogy milyen áldozatot kíván tőlük ez, mert nagyon jól tudják, hogy – ha néha komoly veszteséggel jár is – ez a teljesebb életnek a forrása.

Mit is jelent valójában a hűség? A hűségnek a Bibliában van olyan értelme is, hogy az ember ragaszkodik valakihez vagy valamihez, akit/amit már igaznak ismert meg. A bibliai történetek arra tanítanak minket, hogy a hűség megőrizhető akkor is, ha két embert egymástól elszakít az élet; ha háború, fogság, börtön, sok minden egyéb megterheli a személyes sorsot. Ebből tudunk erőt meríteni évtizedek múltán, amikor nagyon megváltoznak azok az életkörülményeink, amelyek között valaha egymáséi lehettünk. A hűség mindig leleményre, találékonyságra késztet, tehát nem egyszerűen valami konok szorítás, hanem teremtő életkedv. Ez teszi lehetővé, hogy a házastársak egymásnak a legjobb barátai, szellemi és beszélgetőpartnerei legyenek és maradjanak is.

Jó, jó… de hogyan? A hűség azt jelenti, hogy az Istentől kapott értékeket arra használjuk, amire ő adta. Ez így nagyon egyszerűen hangzik, de Isten nélkül alig vagy csak nagyon nehezen valósítható meg! Teremtettségbéli jó rend, hogy mindennap kapunk huszonnégy teljes órát Istenünktől. Ezt az időt nem mi biztosítjuk magunknak! Isten az idő Ura, tőle kaptuk, s majd egyszer ő szab véget a mi földi életünk idejének is.

Mindennap huszonnégy teljes órát ad tehát valamilyen célra… Arra használjuk-e ezt, ami a legfontosabb? Olyan könnyű időt eltékozolni, időt üresen hagyni, üresjáratban elfecsérelni, s közben mulasztásaink csak egyre halmozódnak. Aztán próbáljuk mi magunk megoldani a helyzetet, amelyet mi magunk idéztünk elő. Lesz is belőle kapkodás, idegesség, ebből fakadóan pedig felszínesség, sekélyesség életünk minden területén… Akiben tudatosul, hogy az idő Isten ajándéka, s az Úristen nélkül csak múlik, de nem telik (nem juttat közelebb a teljességhez), az már nagy felismerésre jutott, hiszen megkérdezi: „Uram, mire adtad ezt a mai napot?” Így simul egybe az elvégzendő szükséges az el nem halasztható fontossal. Mindent nem lehet egyszerre elvégezni, amit szeretnénk, erre tanít az Írás is: „Mindennek rendelt ideje van…” (Préd 3,1; Károli-fordítás)

Minek az ideje van most? Van, amikor a jövőbe tekintésnek, a felelősség meglátásának van az ideje. Félig benne lenni a múltban, félig pancsolni a jővő ígéreteiben azt jelenti: nem élek a mában… Érdemes így élni? Ha a szeretet által Istennél/Istenben vagyunk, akkor a „most”- ban vagyunk, s akkor a szívünk is, meg az eszünk is a helyén van. Sajnos olyan világban élünk, amikor néha-néha csak a kutyák emlékeztetnek minket arra, mit is jelent a hűség… Néma pillantásukkal meg is szégyenítenek minket, hiszen nyilvánvalóvá teszik azt az értéket, ami emberi életünket igazán naggyá tehetné… Ezért nem felesleges megkérdeznünk magunktól: nem lehetnék kicsivel hűségesebb?