Frankó Mátyás

Bearanyozott évtizedek a tavak városában – Közelkép a tatai evangélikus gyülekezetről

Hívogató fény árad ki a tatai Bárány utcai evangélikus templom ablakain az alkonyatba forduló, hideg januári délutánon. Franko Mátyás, a gyülekezet lelkipásztora jön elénk, és invitál szívélyesen a Tatán és a környező településeken élő mintegy félezer evangélikus hívő lelki otthonába. A gyülekezet lapját, a Lutherrózsát magazinunk rendszeresen szemlézi a Tallózó rovatban, így olvasóink számára bizonyára nem ismeretlen az itteni közösség és lelkésze sem. Ez alkalommal egy személyes közelkép, egy gyülekezeti és családi portré felvételére érkeztünk Tatára.

Gyümölcsvárás

Gyerekkoromban nyáron ettük a dinnyét, ősszel a szőlőt, télen pedig az almát. Manapság, amikor faluvá zsugorodott a Föld, asztalunkra került gyümölcsök nem jelzik megfelelően az idő múlását. Másképpen haladunk. A természet szívverését se érezzük, helyette az atomórák rezgése szabdalja életünket – nehezebb is lett a várakozás.

A hűség súlya

Jó néhányszor elkocogtam mellette az elmúlt években… Nemegyszer ábrándozó tekintetű párokat is láttam előtte, s olyan pillanatnak is részese lehettem, amikor éppen egy újabb lakat kattant a rozsdásodók valamelyikére, újabb tanújeléül két ember szívből jövő elköteleződésének. Nálunk, Tatán és másutt is nagy divat ez a „szerelemlakatolás”.

90 éves a tatai evangélikus gyülekezet

Tata – Hálaadó, ünnepi istentiszteletet tartottak 2016. szeptember 10-én a Bárány utcai templomban, ahol a Tatai Evangélikus Egyházközség legújabbkori megalapításának 90. évfordulóját ünnepelték. Az istentiszteleten Szarka István, a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye esperese hirdetett igét. Az ünnepi alkalmon részt vett Michl József polgármester, a tatai gyülekezet finnországi és luxemburgi testvérgyülekezeteinek küldöttei, valamint városunk keresztény felekezeteinek képviselői is.

Evangélikus lelkész: tényleg mindenre az internet ad megoldást?

Tata – Ferenc pápa tweetjeit átlagban 9929-szer osztják tovább követői. Ez nyolcszorosa Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke eredményének, annak ellenére, hogy Obamát 58 millióan követik a világhálón, míg a katolikus egyházfőt „csupán” húszmillióan. A napokban publikált felmérésekkel kapcsolatban Franko Mátyás evangélikus lelkész megosztotta gondolatait híveivel, azt követően pedig kérdéseinkre is válaszolt.

„Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig” – Hálát adtak a tatai lelkész eddigi szolgálatáért

Tata – A Tatai Evangélikus Egyházközségben hálaadó istentiszteletet tartottak annak örömére, hogy Frankó Mátyás lelkész immáron 25 éve szolgál a gyülekezetben.
Feliratkozás RSS - Frankó Mátyás csatornájára