Idén utoljára ülésezett a Reformációi Emlékbizottság

Idén utoljára ülésezett a Reformációi Emlékbizottság

Share this content.

Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Budapest – Egyházunk Reformációi Emlékbizottsága soron következő ülését tartotta 2015. december 9-én. Az idei utolsó ülésen a 2016-ra tervezett eseményeket is megtárgyalták a bizottsági tagok.

Az alkalom Fabiny Tamás áhítatával kezdődött, majd értékelték a közelmúltban, így az október és november folyamán lezajlott eseményeket a résztvevők.

A Luther válogatott műveinek bemutatója kapcsán sajnálatos tényként emlegették, hogy kevés lelkész volt jelen, pedig a könyv prédikációs kötet, amely fontos üzenet lehetne a lelkészek számára. Fabiny Tamás pozitívumként emelte ki, hogy a lelkészi munkaévkezdő konferenciájukon izgalmas vetélkedőt szervezett a Gyülekezeti és Missziói Osztály, amelyet talán több gyülekezetben is érdemes lenne megrendezni, nem csak a lelkészek között kellene maradnia.

A 2016-os Reformáció és nemzet című emlékév plakátját is kiválasztották, Csonki Krisztina békéscsabai diák terve nyerte meg a bizottsági tagok tetszését. A plakátot rövidesen nyilvánosságra is hozzák, illetve az evangélikus naptárra is felkerül majd.

Bence Gábor ismertette ezután a kiskőrösi korálünnep, valamint a korálelőjáték gyűjtemény tapasztalatait. Megtudtuk tőle azt is, hogy az egyházzenei bizottság javaslata alapján 2016-ban, egyházkerületi szinten, három kórustalálkozót szerveznek, és 2017-ben kerülne sor az országos találkozóra, Cantate vasárnap környékén, amelyen kilenc kórus, a kerületek legjobb három-három kórusa venne részt. De természetesen azok sem lennének kirekesztve az országos találkozóról, akiket nem választanának be, mert ők is részt vehetnének az országos rendezvényen.

A Refo500 holland hátterű szervezet Kolozsváron rendezett konferenciát, amelyen egyházunkat Pap Kinga Marjatta képviselte. Tóth Zsombor (MTA) koordinátor vezetésével most a kelet-európaiak találkoztak egymással és a környékbeli eseményeket tárgyalták meg. Jövőre A reformáció és migráció magyar kultúrája – református magyarok mozgása a világban (2016) címmel szerveznek rendezvényt.

A bizottsági ülésen Kovács Eleonóra a 350 oldalas, száz témát feldolgozó, Reformáció kincsei című első, az evangélikus egyházat feldolgozó kötetet mutatta be. Szerkesztőtársával, Kollega Tarsoly Istvánnal igyekeztek három országos gyűjteményt, továbbá vidéki gyűjteményeket is népszerűsíteni, 54 szerző közreműködésével. A Tarsoly Kiadó gondozásában megjelent kötet bemutatója 2015. december 10-én 17 órakor lesz a Nemzeti Múzeumban.

Dr. Fabiny Tibor felvetette annak ötletét, hogy az evangélikus egyház történetét feldolgozó kis füzetet kellene készíteni, id. dr. Fabiny Tibor korábbi munkáját felfrissítve.

A szembenállástól a közösségig című dokumentum magyar fordítását 2016. január 17-én 16.30-tól mutatják be, az ökumenikus imahét megnyitója előtt, a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében. Erdő Péter bíboros és Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök köszöntője után Kránitz Mihály és Reuss András méltatják majd az iratot.

A 2016-ben kiadásra kerülő Luther végrendeletről szóló könyvben, a tervek szerint, a Luther válogatott műveiben aktuálisan lefordított végrendelet szövege szerepelne, de a korábbi könyvhöz képest plusz függelékeket – élete végét idéző kontextusú – írásokat is terveznek.

Az emlékbizottság meghívta a református emlékbizottság tagjait is következő ülésükre, amelyet jövő tavaszra (03. 09. vagy 03. 16.) terveznek. Megerősítették azt az elhatározást, hogy a velük, illetve a kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottságával és munkacsoportjaival minél szorosabban együtt kellene működni, hogy az esetleges párhuzamosságokat kiszűrjék és a fontos értékek előtérbe kerüljenek.

A reformáció500-as honlapon szeretnének létrehozni egy adatbázist, ahová a gyülekezetek a reformációval kapcsolatos programjaikat beküldve, átláthatóvá válna, hogy kik, hol és milyen terveket szőnek 2017-tel kapcsolatban.

A bizottság támogatja még Bencze Domonkos Luther-társasjáték tervét, jövőre kiírnak egy gyülekezettörténeti pályázatot, amelyre a gyülekezetek és az egyesületek történetével lehetne pályázni.

A védnöki testület kiegészítésére számos jelölt neve érkezett, az ő felkérésük folyamatban van még. Örömteli hír viszont, hogy Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát elvállalta a felkérést e tisztségre.

Kertész Botond ismertette az Evangélikus Budapest című kiadvány tervét, egy tanulmánykötet és egy topográfia jelenne meg, ez utóbbi okostelefonon használható alkalmazással, hogy a budapesti túrák összeállításában is segítséget nyújthasson.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!