„Hát akkor, este találkozunk!” – mondja az idősödő Endre a fiatal Máriának,  mert már tudják, hogy bár még az életben nem sokat beszéltek, amikor igen, azt sem sikerült túl jól, közösen álmukban azonban jóban vannak, hiszen békés szarvasokként élnek egy erdőben. Talán a fentinél kedvesebb randevúmeghívás még sosem hangzott el filmvásznon.  A Testről és lélekről című filmben ugyanis a vágóhídon dolgozó gazdasági igazgató és a nemrég érkezett minőségellenőr tényleg nem sokat beszélnek egymással, mégis ugyanazt álmodják estéről-estére, mely csak egy véletlennek köszönhetően derül ki. Innentől kezdve pedig kezdhetünk izgulni, hogy a két csendes, a maga lelki és testi sebeivel küzdő ember egymásra találjon a való életben is.  A történet nem kiszámítható, de érezzük és reméljük, hogy kapcsolatuk lépésről-lépésre a megismerkedés felé halad.

A főszereplők kommunikációs nehézségeinek megjelenítése, – hiszen Mária annyira nem tudja kezelni az érintkezéssel együtt járó helyzeteket, hogy este bábukkal játssza el a vele történteket, gyakorol egy-egy találkozásra, míg Endre nem tudja mozgatni a bal kezét, ezért kifejezetten visszahúzódó – a rendező részéről azért is  fontos döntés, mert a makk egészséges embereknek sem megy manapság könnyen az ismerkedés, hát még azoknak, akiknek testi, lelki korlátaik vannak. Enyedi Ildikó filmjében azonban ezek a „hibák” is olyannyira szerethetők, hogy a nézők magukra ismerhetnek a film karaktereiben és jó párszor fel is nevetnek. A film elgondolkodtat egyúttal azon is, hogy mi lenne, ha egyszer csak találkoznánk valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint mi. Örülnénk neki? Vagy dühösek lennénk? Romantikusnak találnánk? Más szemmel néznénk az „álompartnerre”? Próbálnánk felvenni vele a kapcsolatot, megszeretni?

Tovább a KötőSzó blogra.