A lekció János evangéliuma 13. fejezetének 1-5. versei volt, a prédikáció alapigéjéül pedig János evangéliumának 1,29 verse szolgált.

„Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” - szólt az ige, amelynek kapcsán a püspök először arról beszélt, hogy az ünnepélyes bejelentésekkor, díjak átadásakor, effektek és ujjongó tömegek jelenlétében szokták a köztiszteletben állókat, a győzteseket, a kitüntetetteket így a színpadra szólítani. Ám néha megesik, ahogyan a 2015-ös világszépe választáson is megtörtént már, hogy a valódi nyertes helyett először mást szólítanak színpadra. A pár másodpercnyi hírnév után a választott a neki járó dicsőség után hirtelen mellőzötté válik. Nagy bejelentések után sokszor beáll a bizonytalanság: vajon tényleg így van, vajon tényleg ő lett a nyertes?

Krisztus eljövetele előtt várakozásban élt a világ, és miután Keresztelő János kimondta Jézussal kapcsolatban az ominózus mondatot, még a levegő is megdermedt: végre itt van az örökkévaló megígért követe! A bejelentés után azonban János is elbizonytalanodik: a börtönből megkérdezi még Jézust: Te vagy az eljövendő vagy mást várjunk? Ő is elbizonytalanodott, ahogyan a mi hitünk is változó, sokszor kétségek között éljük mindennapjainkat - magyarázta Szemerei János.

A virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulás után pár nap alatt megváltozik Jézus iránt is a közhangulat. Pilátus kérdésére már a tömeg Feszítsd meg!-et kiált. A tanítványok is furcsa bizonytalanságba kerülnek. Az emmausi tanítványok is félve mondják: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt!” A töviskoronás Jézusra tekintve, az ő halálát látva kételkedni kezdenek, hiszen azt remélték, hogy ez nem történhet meg a Megváltóval. Az utolsó vacsorakor, a páska elfogyasztásakor a zsidók arról emlékeztek meg, hogy Isten mit tett értük: megszabadította őket az egyiptomi szolgaságból. A páskavacsora elfogyasztását szigorú szabályok övezték, minden jelképnek üzenete volt. Jézus pedig új szövetséget adott, új szabályokat léptetett életbe az utolsó vacsorakor. De akkor mi ez a szerepzavar? Ez nem szerepzavar, hanem szerepcsere: az Úr szolgaként megmossa az övéi lábát. Másról szól a történet: az Úr szolga lesz, emberi testbe költözik, áldozati bárányként önmagát adja. A korona nem véletlenül kerül a fejére: Az Isten Báránya elveszi a világ bűneit.

Lucas Cranach híres Luther-ábrázolása, melyen a reformátor Krisztusra mutat, a reformáció jelképévé vált. Nekünk is így kell az Úr asztalához térni, segítő szeretetét elfogadni: „Íme hitünk szent titka mondhatnánk. Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”  - zárta gondolatait a püspök.

A prédikáció után a munkatársak úrvacsorai közösségben voltak együtt.