A szimbolikus gesztussal minél több embert szeretnénk meghívni a reformáció magyarországi történetét több mint 400 műtárgyon keresztül bemutató kiállításra –fűzte hozzá. A miniszter kiemelte a tárlat anyagából a Károli-biblia első kiadásának egy példányát és a 16. században Wittenbergben tanult magyar diákok zászlaját is.
A reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünneplő emlékév részeként 1500 rendezvényt szerveztek szerte a Kárpát-medencében, műemlékek újultak meg és új emlékhelyeket alakítottak ki –mondta Balog Zoltán, aki kitért arra is: Luther Márton végrendeletének egyetlen, a budapesti Evangélikus Országos Múzeumban őrzött példánya jelenleg Wittenbergben látható.
Varga Benedek, az intézmény főigazgatója hangsúlyozta: az eddig hatvanezer látogatót vonzó, áprilisban nyílt kiállítás ereje, hogy rámutat, milyen jelentős a protestantizmus hatása a magyar történelemben, művészetben, művelődésben, kultúrában és oktatásban.
Az Ige-Idők című kiállítás anyagát csaknem 100 intézmény gyűjteményéből válogatták össze a tárlat kurátorai. Szerepel a kiállításon többek között szerepel Huszár Gál reformátor, nyomdász, énekszerző egyetlen példányban fennmaradt énekeskönyve, az Esterházy-gyűjtemény darabjai, 17. századi politikai röplapok, valamint az erdélyi fejedelmek portréi és más festmények is.