„Szívesen imádkoznék, de rengeteg képmutató, mézes-mázos imádságot hallottam, és vele annyira ellentétes életfolytatást, hogy ebből nem kérek.”

„Tán kellene imádkoznom, de kihez? Ahhoz az Istenhez, aki egyetlen kérésemet sem teljesítette még?”

„Szorgalmasan imádkozom, de néha azt érzem, a mennyezetnél nem jutnak tovább a szavaim. Ilyenkor megijedek és lelkiismeret-furdalást érzek. Emiatt nem pozitív élmény számomra az imádkozás.”

Mindannyiunkat foglalkoztató, izgalmas kérdések kutatására vállalkozott az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Tanszékének kutatócsoportja. Az ökumenikus munkaközösségben tizenhat evangélikus, református és római katolikus lelkész és tanár dolgozik azzal a céllal, hogy olyan könyvvel lépjen a nyilvánosság elé, amely a keresztény lelkiség alapvető tevékenysége, az imádkozás területén nyújt majd segítséget buzgó imádkozóknak, megfáradtaknak, kételkedőknek, mélyebb ismeretet keresőknek és érdeklődőknek.

A munka csomópontjai rajzolódtak ki a szeptember végén tartott ülésen. Az érdeklődés az imádkozó emberre irányul: milyen lelki hozzáállást feltételez és eredményez az imádkozás? Kellenek-e szavak? Milyenek? Mit jelent Isten jelenlétében lenni? Hogy élem át Isten válaszát? Az imádkozásnak milyen példái és mintái vannak előttünk, Jézustól a szerzetesi imádkozás lelkületét mindvégig megőrző Lutheren át napjainkig? Lehet-e, hogyan lehet gyermekeket imádkozni tanítani? Imádkoznak a mai fiatalok? Hogyan imádkozhat az élete delén járó, millió teherrel és feladattal küzdő felnőtt ember? Mit ad az időseknek, ha rátalálnak az imádkozás lelkületére? Milyen kölcsönhatás figyelhető meg a művészetek és az imádkozás között? Milyen csend az ima csendje?

A kutatócsoport élményt jelentő közös gondolkodása most az egyes témák kidolgozásával és a részeredmények megosztásával folytatódik. Reményünk szerint jövő nyárra meg fog jelenni egy olyan kötet, amely segít az imádkozásról tájékozódni, gondolkodni, tisztán látni, de mindenekelőtt az imádkozást gyakorolni, általa felüdülni, lélegzethez, nyugalomhoz és szabadsághoz jutni.

A kutatócsoport tagjai:

Dr. Szabó Lajos – az EHE gyakorlati tanszékének vezetője

Balog Eszter – a dabas-gyóni evangélikus gyülekezet lelkésze

Balogné Vincze Katalin – evangélikus lelkész, az EHE valláspedagógiai tanszékének tudományos segédmunkatársa

Birkás-Sztrókay Edit – a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium történelem–hittan szakos tanára

Dr. Bodó Sára – református lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem gyakorlati tanszékének docense

Dávid Adél – evangélikus lelkész, a GEKE munkatársa

Dr. Érfalvy Lívia – a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium magyar–német szakos tanára

Hajduch-Szmola Patrik – a pécsi evangélikus gyülekezet lelkésze

Dr. Joób Máté – evangélikus lelkész, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének docense

Dr. Kővári Magdolna S.S.S-nővér – tanár, lelkigondozó, lelkivezető, a Manréza lelkivezető és lelkigyakorlat-kísérő képzésének moderátora

Dr. Pákozdi István – római katolikus pap, egyetemi lelkész, a Sapientia Főiskola gyakorlati tanszékének vezetője 

Dr. Pángyánszky Ágnes – evangélikus lelkész, az EHE Gyakorlati Intézetének vezetője

Dr. Percze Sándor – gyakorlati teológus, a ménfőcsanaki evangélikus gyülekezet lelkésze

Pintér Zsuzsanna – pedagógus, hittantanár, az EHE rektorának asszisztense

Sefcsik Zoltán – a szekszárdi evangélikus gyülekezet lelkésze

Szabóné Mátrai Marianna – evangélikus lelkész