A lelkész prédikációjában Isten országáról elmélkedett. „Kicsiben, nagyban, és én azt gondolom, hogy idősben, fiatalban, férfiben, nőben és templomtól távol lévőben és templomban ülőben egyaránt megvan az a vágy, hogy az Isten országában legyen” – fogalmazott az evangélikus lelkész, aki pontosította, hogy a célt a halál előtt kell beteljesíteni.

„Azt gondoljuk erről, hogy a mi céljaink, a mi küldetésünk, a mi nagy életünk nem ér véget a halállal, sőt, a halállal kezdődik az igazi nagybetűs élet. Nem 18 évesen kezdődik, ahogy szokták mondani, hanem a halállal utáni feltámadással kezdődik az igazi nagybetűs élet. Nagyon sok kereső emberrel találkoznak a lelkipásztorok a különböző templomokban, akik szeretnének jobban utána menni annak, hogy hogyan is kerülhetnek közelebb az Isten országához. Nagyon sok embernek a lelkesedése az első találkozásig tart, amíg bejönnek a templomba. Miért? Mert ahhoz, hogy megérkezhessünk az Isten országába, ahhoz az Isten tőlünk nagyon komoly döntéseket vár el. Isten a keresztségünk pillanatában egy meghívót ad nekünk, amely az Isten országába szól. De hogy elmegyünk-e erre a nagy lakomára, hogy ezzel a meghívóval odamegyünk-e az Istenhez, az egyedül rajtunk áll. Ott van a meghívó a kezünkben, az egész életünkben. Hogy Isten elé megyünk ezzel a meghívóval, az egyedül rajtunk áll” – összegezte.  

A lelkész szerint az Isten hívására való választ, a döntést minden nap meg kell hozni. „Luther Márton beszél a naponkénti megtérésről, amelyről szerintem minden felekezet valahogyan, valamilyen szempontból említést tesz. Luther azt hangsúlyozza, hogy tulajdonképpen nekem minden nap döntést kell hoznom, mert egyik reggel sem úgy ébredek föl, hogy én automatikusan ott folytatom, ahol tegnap abbahagytam. Minden nap újra el kell határoznom, hogy én ma is az Istennel akarok járni. Az Isten nem akarja rám erőszakolni az Ő országát. Isten senkit nem fog belekényszeríteni az Ő országába. Az Isten nekem adja ezt a szabadságot, hogy én eldönthetem: vagy megyek az Istennel vagy nem. Ezt minden reggel el kell döntenem. Minden nap meghozom, és egy egész életen át tartó következményekkel jár.”

Az evangélikus lelkész szerint megéri ezt vállalni, mert távlatot ad az embernek, egy olyan célt ad, ami nem ebben a világban teljesedik be. Túlmutat ezen a világon, túlmutat a halálon. „Én azt gondolom, hogy sokan azért fordulnak ki a templomból, mert kiderül, hogy az Isten az egész életünkre igényt tart. Kiderül az, hogy Isten nem csak vasárnap akar velem találkozni, hogy Isten nem csak a hitéletemre kíváncsi. Kiderül az, hogy Isten az egész mindenemmel együtt szeretné, hogy őt kövessem: az összes gondolatommal, az összes szavammal, az összes cselekedetemmel, szívem minden szándékával. Nem lehet félig követni az Istent.”

Hajduch-Szmola Patrik türelemre intett, mert ezt a célt, nem lehet egyik napról a másikra elérni, hiszen hitünk fejlődéséhez idő és érés kell. Arra bátorított, hogy adjunk időt az Istennek és magunknak is, hogy szépen formálódjunk azon az úton, amely az Isten országába vezet.

A teljes cikk itt olvasható.