– Mi indította arra kilenc évvel ezelőtt, hogy érdeklődni kezdjen az örökbefogadás ügye iránt?

– Olyan életszakaszhoz érkeztünk a férjemmel, amikor az anyagi biztonságunk rendeződött, a gyerekeink felnőttek, és elkezdtünk új célt keresni. Dr. Budai Ágnes mellett dolgoztam, aki látva az igényt az örökbefogadók támogatására, kezdeményezte egy alapítvány létrehozását e célból. Aztán Ágnes megbetegedett, majd meghalt. Engem tartott alkalmasnak arra, hogy átvegyem ezt a szolgálatot. 

– Pontosan milyen tevékenységekben vesz részt a szolgálatban?

– A legfontosabb feladatom a krízisterhesek gondozása. Ha jelentkezik egy anyuka az ország bármelyik pontjáról, rögtön indulok hozzá, mert ha segítséget kér, ez azonnali jelenlétet igényel. Akikkel pedig már kapcsolatban vagyunk, azokat orvosi ellátásra kísérjük, meghallgatjuk, beszélgetünk velük. Fontos, hogy érezzék, nincsenek egyedül a problémáikkal. 

– Jellemző, hogy nincsen senki az ő közvetlen környezetükben, akihez bizalommal fordulhatnak? Miért egy idegennek nyílnak meg?

– Sokan titkolják az állapotukat a családtagjaik előtt. A családban is van egyfajta vakság ilyenkor, nem akarnak tudomást venni a helyzetről. Ha nyílt kommunikáció lenne a családban, akkor észrevennék, hogy várandós a lány, az asszony, és nem csak meghízott. Éppen egy rendezett családban történt meg, hogy egészen a szülés pillanatáig átsiklottak afölött, hogy a tizenöt éves lány miért hord ilyen bő ruhákat, és miért nem jár sehová. 

– A két tipikus örökbeadói alaphelyzet, egyrészt ahol a sokadik, nem várt gyermek érkezik, másrészt olyan fiatal lányok esete, akik még nem állnak készen a baba fogadására?

– Többnyire igen. Ha egy anya nem akarja felnevelni a gyermekét, az egy döntés. Kilenc hónap várandósság elég hosszú idő, hogy az ember mindent megtegyen azért, hogy a saját otthonában nevelhesse fel a gyermekét; hogy munkát szerezzen, változtasson a lakhatási körülményein. Léteznek anyaotthonok és átmeneti szállások családok számára. Ezekkel kapcsolatosan tudunk segíteni, ha az anyuka szeretné megtartani a gyermekét. Ez az elsődleges feladatunk: mindent megtenni azért, hogy a gyermek a vér szerinti családjában nőjön fel. Ha erre nincs lehetőség, akkor keresünk a babának megfelelő családot.

– Milyen arányban történik meg, hogy az örökbefogadásra szánt kisbaba felnevelését mégis a saját édesanyja, családja vállalja fel? 

– Változó ennek a sikere. Mindig mérlegelni kell a hosszú távú kimenetelt. Amikor otthon már van hat gyerek, nem megfelelőek a lakáskörülmények, és az anyuka azt mondja, hogy egyszerűen nincs energiája egy újabb gyereket ölelgetni, szeretgetni, akkor indokolt az örökbeadás. De megesik például, hogy egy jó anyagi körülmények között élő, huszonéves egyetemista lány nem tartja meg a gyermekét, mert ő még „élni” akar, és a szülei is támogatják ebben a döntésben, mert az ő életükbe sem fér be egy gyerek. Ebben az esetben nem tarjuk indokoltnak az örökbeadást.

– Mennyire befolyásolja a gyermek további életét, hogy a várandósság ideje alatt mi módon gondolnak rá?

– Szokták mondani, hogy az örökbefogadott gyerekek problémásabbak, de én erről még nem találkoztam egyetlen tudományos bizonyítékkal sem. Tapasztalataim sem támasztják alá, hogy sérültebbek lennének az örökbefogadott gyerekek. Az biztos, hogy ha valaki családban, szerető, elfogadó közegben él, sokkal jobbak a lehetőségei, mintha intézetben nőne fel.

– Leginkább milyen indíttatásból fordulnak az alapítványhoz az örökbefogadó szülők? 

– Általában a gyermektelenségét próbálja így megoldani a házaspár. Mire hozzánk kerülnek, már sok traumán, több lombikbébi-próbálkozáson vannak túl, és félnek, hogy kifutnak az időből, hogy kicsi gyermeket fogadhassanak örökbe. Az örökbefogadó és az örökbe fogadott között a maximális korkülönbség negyvenöt év lehet, a minimális pedig huszonöt.

– Milyen hosszú a várakozók listája? Évente hány esetben nyújtanak valamiféle segítséget?

– Jelenleg százhetven család várakozik kisbabára. Közülük nagyjából hatvanan azonnal készen állnának, hogy hazavigyék a gyermeket, ha most felhívnám őket, hogy született egy baba. Évente húsz-harminc örökbeadást intézünk. Emellett körülbelül feleennyi esetben az újszülöttet „hazagondozzuk” a saját családjába; támogatjuk a vér szerinti szülőket anyagi, lelki és minden egyéb területen, hogy megtarthassák a gyermeküket. Segítünk a lakhatási körülmények javításában is, hogy a hivatalos szerv rábólintson, hogy ez a baba felnőhet otthon.

– Milyen módon készítik fel a gyermeket örökbe fogadni kívánó házaspárokat?

– Öt egymást követő pénteken szoktunk azoknak a pároknak foglalkozást tartani, akik már rendelkeznek örökbefogadási határozattal. Az alkalmak egy pszichológus közreműködésével, egymásra épülő témák mentén zajlanak le. Nagy szükség van ezekre a beszélgetésekre, mert ezek során rengeteg tévhitet és félreértést sikerül eloszlatni. Onnan kezdjük, hogy kik is ők valójában, milyen a családjuk, milyen mintákkal rendelkeznek, mit várnak a gyermektől. Elég messziről indulunk, de amikor eljutunk az örökbefogadás témájáig, megértik, hogy az előbbiekről miért volt szükség szót ejteni. Fontos beszélni a félelmekről is.

– Milyen, a gyermekkel kapcsolatos elvárásokkal érkeznek a Fészek Alapítványhoz a leendő szülők?

– Vannak reálisan és teljes mértékben irreálisan gondolkodók is. Az utóbbiak nincsenek még felkészülve az örökbefogadásra. A gyerekek – a vér szerinti gyerekek is – a legritkábban olyanok külső és belső tulajdonságaikat illetően, amilyennek a szülők álmaikban elképzelik őket. A legrosszabb hozzáállás az, hogy nekem „jár” egy egészséges, kék szemű, elvárásaimnak megfelelő gyerek. Gyakran származási megkötésekkel érkeznek a családok. A leendő szülők kapnak egy listát, és bejelölhetik, hogy mi az, amit el tudnak fogadni – ideértve különféle egészségügyi problémákat is –, és mi az, amit nem. Mi minden esetben a gyermeknek keresünk családot, nem a családnak gyermeket; és azon dolgozunk, hogy a családot alkalmassá tudjuk tenni arra, hogy el tudja fogadni a hozzájuk érkező babát.

– Hogyan dől el, hogy melyik megszülető baba melyik családban talál „fészket”?

– Nehezíti a választást, ha a leendő szülőknek származási megkötésük van, mert legtöbbször a vér szerinti apa nem vesz részt a folyamatban. Ilyenkor nem ajánlom fel a gyermeket, mert nem fogom annak kitenni, hogy méregessék, hogy például vajon hány százalékban cigány származású. Olyan családot keresek, akik a rendelkezésre álló paraméterek alapján el tudják fogadni azt a gyermeket. A várakozók kilencven százalékának nincsenek ilyen kikötései. Igyekszünk betartani a jelentkezés sorrendjét, de szíven üt az, amikor harminc helyre telefonálok egy gyerek ügyében, és harminc elutasítást kapok a származása vagy egészségi állapota miatt. De olyan is volt – teljesen egészséges gyerek esetében –, hogy azt mondta a telefonba az illető, hogy hívjam vissza később, mert most reggelizik. Őt nem hívtam vissza… Hozzátartozik ehhez, hogy olyan gyerek még nem volt a Fészek Alapítványnál, akit valaki ne vitt volna haza.

– Nyílt örökbefogadás esetén az örökbefogadók találkozhatnak a vér szerinti szülőkkel. Ez milyen helyzeteket szül? 

– Mindkét fél tart a másik elutasításától. Segítjük őket, nem hagyjuk magukra ebben a helyzetben. Egy kis idő múlva feloldódnak, és ilyenkor mindig az az érzésem, mintha rokonok vagy barátnők beszélgetnének. A szülőanyának is fontos, hogy lássa, jó helyre kerül a gyermeke, akit ő nem tud vállalni.

– Nem merül fel, hogy úgy érzi az örökbefogadó pár, hogy elveszi azt, ami (aki) másé?

– Dehogynem. Vannak családok, akiket figyelmeztetni kell, hogy a gyereket fogadták örökbe, az anyukát nem. Az új törvény szerint az örökbeadó hat hétig meggondolhatja magát. Az alapítvány történetében még nem fordult elő ilyen, mert mi nem sürgetjük a vér szerinti anyákat a nyilatkozatra, az örökbeadás mindig az ő ritmusukban történik. Ha nincs jól, vagy időre van még szüksége, hogy döntsön, akkor ebben mindig támogatjuk.

– Tapasztalta-e, hogy örökbefogadásra kényszerülő párok Istent vádolták a gyermektelenségük miatt?

– Ezzel nem szoktam találkozni, viszont sokszor érzem Isten jelenlétét a közvetítések során. A családok kiválasztását nagyon nehéz volt átvennem Ágitól. Ő mindig megnyugtatott, hogy csak tegyem a dolgom, és higgyem el, hogy segítenek odafentről. Rájöttem, hogy nem kell idegeskednem, ha nem sikerül valakit elérnem a listáról egy éppen világra jött gyermek ügyében. Akkor ez nem az ő gyermeke, megyünk tovább, és végül csodálatos dolgok történnek. Az örökbefogadóknak és az örökbeadóknak is bízniuk kell abban, hogy Isten megsegít bennünket minden területen.

– Mindannyiszor visszaigazolódik, hogy jó döntés született?

– Néha kételkedem abban, hogy tényleg alkalmas az a család, de Valaki mégis úgy gondolja, hogy igen. Mi csak közvetítők vagyunk. Aki babát akar örökbe fogadni, bizakodjon, tegye rendbe a lelkét, mert fontos, hogy ne gyászból hozzon döntést. Ne hasonlítgassa majd a meg nem született gyermekéhez, hanem őt fogadja el, és az elvárásai maradjanak a realitás talaján. Rengeteg erőt ad, amikor érdeklődik egy vér szerinti szülő, és örömmel mondhatom el neki, hogy milyen szépen fejlődik a gyermeke, és mennyire szeretik.