Emberünk ül a biciklin. Kiegyensúlyozottnak tűnik. Semmi rohanás vagy stressz nem látszik rajta. Könnyedén felpattant a kerékpárra, és a kitűzött célzászló felé tart. Az emelkedő nem nagy. Talán még dezodorreklámot is forgathatnánk vele közben, mert meg sem kell izzadnia a kockás zászlóig. Aztán a fejezet lezárva. Ott húzódik ugyanis a kép jobb szélén a keret fekete vonala. Nincs extrém meglepetés az emberi tervben.

Az isteni tervben azonban van bőven. Ami viszont nincs: az a célt jelző, kockás zászló. No meg a kép végét sem zárja le a megnyugtató, fekete vonal. Úgy tűnik, Isten olyan, mintha az egykori Skála Kópé tőle tanult volna: nála mindig történik valami. Ráadásul – a kép tanúsága szerint – olyan akadálypályát épít, hogy az extrém kalandparkok építőinek is tőle kellene tanulniuk. Hegyek és völgyek. Őrületes emelkedők és lejtők. Majdnem ember nagyságú kövek. Mélységes mély tó, kötélpálya és falmászás. Amikor pedig sokadjára is újabb sziklák megmászása és veszélyes lejtmenet jön, még fekete fellegek, szakadó eső és meredek lépcső is felbukkannak. Közben pedig folyamatosan csak a résztávokat jelző, kis zászló lehet csak a legnagyobb eredmény.

Elsőre ezek tűnhetnek fel, miközben a képet szemléljük. De nézzük máshogyan! Elemezzük végig, mint egy rajzban elmondott verset!

A cikk itt folytatódik.