Erdélyben még szólnak a harangok. Isten kegyelméből kilenc napon át szolgáltam erdélyi gyülekezetekben. Koszta István ötgyermekes brassói evangélikus espereshelyettes hívott meg, és szervezte a találkozásokat.

Számtalan külső és belső harc, szorongattatás, nehézség után is él még a magyar, és élnek a gyülekezetek ezen a földön, bár szinte minden statisztika negatív tendenciát mutat. Sokszor jut eszembe ezeken az útjaimon Tompa Mihály sora: „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!” (A gólyához) Mégis élünk, szólnak a harangok, hangzik az evangélium magyarul, szépülnek templomok, épülnek óvodák. Milyen csoda volt évekkel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi új evangélikus templom szentelése!

Brassói tartózkodásom napjaiban érkezett meg háromévi ügyintézés után a brassói evangélikus templom mellett építendő magyar ház építési engedélye. Magyar ház épül a Budapesttől hétszáz kilométerre fekvő Brassóban! 1910-ben lakóinak negyvenhárom százaléka volt magyar, a ma mintegy háromszázezres városban az arány tíz százalék körüli. A katolikus, református, evangélikus templomok látogatottsága még mindig elég jónak mondható, pedig sok az elköltöző is.

A bácsfalui és a krizbai gyülekezetekben is hirdettük az evangéliumot. Sokat beszélgettünk, látogattuk a testvéreket, terveztük a jövő lehetőségeit, programjait.

Az imádkozást nem hagyták abba. Evangelizációs szolgálatom volt a mezőpaniti református gyülekezetben is. Az 1700-as években épült templomuk bővítésére készülnek, mert vasárnaponként „csak” négyszázan férnek be, mindig kívül marad húsz-harminc ember. Két fal kivételével lebontják a templomot, és szinte teljesen új épületegyüttes épül termekkel, szobákkal. Ez a település él, és él a gyülekezet is. Alig van elköltöző, az emberek gazdálkodnak, dolgoznak a közeli Marosvásárhelyen. Minden gyermeket megkeresztelnek, konfirmálnak, minden párnak templomi esküvője van.

Külön alkalmat tartottunk házasoknak, amelyre negyvenöt házaspár jött el. Maguk szervezték a nap programját és a közös ebédet is. Jó volt látni együtt kilencven fiatal keresztyén házast egy falusi egyházközségben.

A gyülekezetben heti tizennyolc programot tartanak. Az istentisztelet előtt egy órával a presbiterek imaközösségre gyűlnek össze. A néhány esztendővel korábbi lelkészváltást megelőzően egy éven át imádkoztak lelkészért. A lelkészt megkapták, de az imádkozást nem hagyták abba. Öröm látni egy ilyen közösséget, gyülekezetet. A titok nyitja nem csupán a hagyomány, a kultúra, a magyarság megőrzése, bár ezek is. Viszont ezeken túl ebben a gyülekezetben az 1930-as évektől kezdve lelki ébredés tapasztalható, sokan imádkoznak, igyekeznek megtérésben, új életben járni, szolgálatot vállalni. És évtizedek óta hangzik az élő ige.

Román cigány angyal. Kilenc tartalmas, áldott nap után havazásban indultam haza Brassóból, a Fogarason keresztül. Az autó kerekei erős, súrlódó hangot adtak. Nem tudtam továbbmenni. Megszólítottam két román atyafit. Az egyik, aki román cigány, felajánlotta, hogy elvezet egy szerelőhöz, kövessem. Szombat lévén ő nem vállalta a munkát. Mentünk tovább. A következő román szerelő nem küldött el. Két evangélikus lelkész hívott külön-külön, érdeklődve a helyzet felől, mindketten éppen akkor, amikor segítségre volt szükség a telefonon keresztüli tolmácsolásban. A románok is készségesek voltak, pedig szombat délelőtt sok egyéb munkájuk mellett nem lett volna meglepő, ha nem foglalkoznak velem. Így küld az Örökkévaló angyalokat. Az angyalrepertoár bővült egy román cigánnyal. Áldja meg őt is az Isten!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 11–12. számában jelent meg 2019. március 24-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.