– Ha a názáreti Jézusról az utóbbi évtizedekben megjelent kiadványokat vesszük sorra, láthatjuk, mennyire nem lankad az érdeklődés a téma iránt. A teológiai gondolkodást ráadásul más tudományágak felfedezései is befolyásolják, alakítják. Ezek sorában találjuk a történeti kutatás eredményeit is. De mit jelent ez esetben az, hogy „történeti”?

– A történeti kutatás igyekszik belehelyezni az adott bibliai szöveget annak eredeti történeti kontextusába. Ha ugyanis eltekintünk az eredeti környezettől, akkor óhatatlanul a mi saját korunkba helyezzük a szöveget, nem törődve azzal a távolsággal, amely a mi világunkat a több ezer évvel ezelőtti világtól elválasztja. Olvasatunk tehát anakronisztikus lesz, azaz a történetbe belevetítjük a saját korunk elképzeléseit, így pedig eltakarjuk Jézus eredeti szándékait. A hagyományos történetkritikai módszer egyik folytatása a történeti kutatás, amely során a bibliai szövegeket társadalomtudományos módszerekkel vizsgálják.

– Mennyiben hozott, illetve hoz ez újat a korábbi kutatásokhoz képest?

– A társadalomtudományos megközelítés megkísérli rekonstruálni azt az életvilágot, amelyben a történetek szereplői, illetve azok lejegyzői éltek. Arra kíváncsi, melyek voltak például a korabeli társadalom alapértékei, milyen célok mozgatták az akkori embereket, milyen szerepek szerint alakult az akkori családi élet, hogyan épült fel a társadalom szerkezete, hogyan működött a gazdaság, az adórendszer, milyen tisztasági szabályok szerint rendeződött a vallási és a mindennapi élet.

– Melyek a társadalomtudományos megközelítés során alkalmazott módszerek?

– Több tudományból is „vesz kölcsön” módszereket ez az irányzat. Segítségül hívja a szociológiát, amely a társadalom működését kutatja, a szociálpszichológiát, amely a közösségek lélektani folyamataival foglalkozik, és a kulturális antropológiát, amely az embert az őt körülvevő kultúrával együtt vizsgálja. Témánk szempontjából a leggyümölcsözőbb a mediterrán térség, tehát nagyjából az ókori Római Birodalom romjain felépült kultúrák vizsgálata, amelyből – kellő óvatossággal – következtetéseket lehet levonni a Jézus és az első kereszténység korabeli társadalom működésére nézve.

– Az ön kutatásainak is ez utóbbi áll a fókuszában.

– Igen, elsősorban az 1. századi mediterrán Palesztina világával foglalkozom, ezen belül a történeti Jézus alakjával.

– Mindenkinek, aki vallásos családban nőtt fel, vagy járt hittanórára, már gyerekkorában kialakult egy Jézus-képe, ez azonban az idők során változik. Nem kell attól félni, hogy a tudományos módszerekkel kikutatott, emberi gondolatokkal „fűszerezett” felfedezések kiábrándítóak lehetnek az „átlagos” hívők számára?

– A gyerekkorunkban megismert Jézus-kép is nagyon sok emberi gondolattal fűszerezett, amelyeket jó, ha felnőttkorunkra „kinövünk”. Ilyen emberi – már az ókorban megjelent – gondolat például az, hogy Jézus valójában csak látszólag volt ember, a lénye egyedül isteni. Ez a korai egyház által eretnekségként elítélt tévtanítás, a doketizmus máig nagyon sok ember gondolkodását meghatározza. Az általam említett tudományos módszerek, amelyek Jézus konkrét, emberi világát helyezik előtérbe, segíthetnek abban, hogy az ember ezt a Jézusnak kizárólag az istenségére koncentráló gyakorlati doketizmust felül tudja vizsgálni. Egy másik, felülvizsgálatra szoruló, magunkkal hozott tévedés lehet az, hogy Jézus élesen szemben állt korának zsidóságával. A történeti kutatás azonban felszínre hozza a „zsidó Jézust”, aki saját vallásának és kultúrájának gyermeke volt, és akit nem érthetünk meg gyökereinek az ismerete nélkül.

– A saját, személyes Jézus-képét, hitéletét mennyire változtatta meg az ön mögött álló kutatási tapasztalat?

– Kutatás közben nekem is sok szempontból felül kellett írnom a gyermekkoromból hozott Jézus-képet, a szőke, kék szemű, ábrándos tekintetű Jézusét. Ez magával hozta, hogy át kellett élnem az újonnan megismert Jézus „másságát”, de minél többet foglalkoztam vele, annál inkább megtanultam megbecsülni ezt az idegenebb, ugyanakkor sokkal összetettebb és izgalmasabb Jézus-képet.

– Nemcsak magyarul, hanem angolul is rendszeresen publikál, így a külföldi szakirodalomban, mások kutatási eredményeiben is otthonosan mozog. Van olyan, amire azt mondja: ez saját felfedezés?

– A doktori dolgozatomban, amelyet a 2000-es évek elején védtem meg az angliai Durhamben, az általában vett történettudomány egyes kritériumait és szabályait alkalmaztam a Biblia kutatására. Abból indultam ugyanis ki, hogy ha a bibliatudósok igényt tartanak arra, hogy ne csak teológusként tekintsenek rájuk, hanem történészként is, akkor az ő történeti rekonstrukciójukra is ugyanazon szabályok kell, hogy vonatkozzanak, mint más történészekére. Elképzelhető, hogy más is felállított ilyen kritériumrendszert, de én még nem találkoztam vele.

– Többször foglalkozik tanulmányaiban a zsidó vallási tisztaság kérdésével, illetve Jézus határátlépésnek számító megnyilvánulásaival. Ha egyet ki kellene emelni, mit emelne ki a Názáreti határátlépései közül?

– Elöljáróban azt szeretném hangsúlyozni, hogy Jézus nem általában a zsidó vallással állt szemben, hanem annak az ő korában bizonyos csoportokra jellemző torzulásaival. Például sohasem vitatta, hogy a szombatot meg kell tartani, legfeljebb azon tevékenységek körét tágította ki, amelyek „beleférnek” a szombat megtartásába: ilyen a jó cselekvésének lehetősége. Arról sincs szó, hogy Jézus eltörölte volna a zsidó tisztasági szabályokat, legfeljebb relativizálta őket, felhívva a figyelmet a szív tisztaságának fontosságára. Ahol viszont radikálisan újat hozott, az a tisztátalanokkal, kitaszítottakkal, bűnösökkel való asztalközösség vállalása volt. Az a tanácsa, hogy az ember ne a hozzá hasonlókat vagy a rokonait hívja meg, hanem a „szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat” [Lk 14,13], világosan szembehelyezkedik mind saját korának a kulturális szabályaival, mind a mi korunkéival. Nem azt mondja, hogy adakozzunk, segítsük a nehezebb sorsúakat, hanem arra szólít fel, hogy üljünk le velük egy asztalhoz.

– Az ön édesapja, Cserháti Sándor evangélikus lelkész 1983-tól 2004-ig, nyugdíjba vonulásáig az Evangélikus Teológiai Akadémián, 1998 óta használatos nevén Evangélikus Hittudományi Egyetemen az Újszövetségi Tanszék tanára, tanszékvezetője volt. Emellett számos teológiai témájú kötetet is jegyzett szerzőként. Mekkora szerepe volt mindennek abban, hogy a lánya is elkezdett behatóbban foglalkozni az Újszövetséggel?

– Édesapám példája nem is annyira a szavain keresztül hatott rám, hanem annak a tapasztalatnak a révén, hogy azt láttam, milyen lelkesedéssel és örömmel töltötte el az Újszövetséggel való foglalkozás. Azt a felismerést közvetítette, hogy a Biblia kutatása olyan foglalatosság, amelynek sohasem lehet a végére érni. Ez motivált, amikor az eredeti bölcsész mivoltomat – angol–magyar–finn szakos voltam a szegedi tudományegyetemen – felcseréltem a Bibliának és világának a tanulmányozásával.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 86. évfolyam, 3–4. számában jelent meg 2021. január 24-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.