Az idézetek között találhatóak az alábbiak is János evangéliumából: „aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha”, „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, vagy éppen a valóban erőt és reménységet adó idézet Máté evangéliumából. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mert hogy a „kampány” éppen ezért született!
Reményt adni az embereknek. Az ötletgazdák meggyőződése, hogy a remény nélküli világunkban Jézus szavai megerősítést, reményt adhatnak. De ehhez ismerni kell őket – és akkor Jézus szavai valóban reményt és gyógyulást nyújthatnak a megsebzett világunkban, a mai generációnak is.
Howard Conder – a projekt egyik megálmodója – elmondta: „Az volt a víziónk, hogy megérintsük a szíveket, az értelmet, a mai generáció észlelését; a célunk az, hogy reményt és hitet adjunk nekik egy jobb jövőért.”
A kampányt a brit keresztényeken kívül támogatták amerikai és ausztrál hívők is. Maga az ötlet pont nyolc évvel azután született meg és vált valósággá, hogy annak idején az ateista humanisták (Brit Humanista Egyesület) kétkedő és reményt ölő idézeteket tettek buszokra és más közlekedési eszközökre. Ilyen idézeteket például: „Lehetséges, hogy nincs is Isten. Akkor hát hagyd abba az aggodalmaskodást és élvezd az életet.” Az ilyen és ehhez hasonló idézeteket akkor számos képviselő – mindegyik pártból – ellenezte. „Vallásilag erőszakos és erkölcsileg kétségbeejtő, reménytelenséget sugárzó hirdetések” – mondták akkor többen is.
Most viszont újra itt a remény: mert valóban itt van a feltámadás. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Mennyivel pozitívabb üzenet!