- Ez már a második önvédelmi kurzus az egyetemi gyülekezetben. Milyen megfontolásból indítottátok ezt a képzést?

- Az első képzést azért hoztuk létre, mert a közösségünkből két lányt három napon belül egymástól függetlenül megerőszakoltak. Az egyik ügy bíróság elé került, a másik lány nem perelt. Ez az eset sokként ért bennünket, és elhatároztuk, hogy valamit tennünk kell a megelőzés érdekében. Bár eleinte úgy gondoltam, hogy egy keresztény közösségnek nem feladata önvédelmi képzést tartani, de annyira személyesen érintett minket, ami történt, hogy létjogosultságot nyert a képzés. Így tizennyolc résztvevővel megtartottuk az első kurzusunkat. Most, második tanfolyamunkon egy új tréner, Németh Péter JKD-Kali instruktor, harcművész, önvédelmi szakember fog elméleti, illetve szituációs gyakorlatokból álló gyakorlati oktatást tartani. Péter amellett, hogy harcművészetet tanít, apa és férj, figyelmes, gondoskodó ember – ilyenformán rátermett tréner.

- Miből áll a tanfolyam elméleti része?

- Egy ilyen hétvége alatt teljes harcművészeti tudást nem, csak alapmozdulatokat lehet elsajátítani, ezért sokkal fontosabb az elméleti rész. A felkészültséget meg lehet tanulni ennyi idő alatt is. Rengetegszer szállunk fel úgy a tömegközlekedési járművekre, hogy nem nézünk körül, nem térképezzük fel, hogy ki lehet esetleges támadó, ki fog megtapizni. Amikor pedig megtörténik, hirtelen nem tudjuk, hogyan védjük meg magunkat a tömegben állva… Arról szól ez a hétvégénk, hogy fejben felkészüljünk arra, hogy vészhelyzetben mit kell csinálni. 
Az előző képzés tanulsága az volt számomra, hogy a legfontosabb a megelőzés: hogy észrevegyem, hogy mikor kell villámgyorsan elszaladnom, vagy hogyha egyedül vagyok este, akkor írjak egy SMS-t valakinek, hogy mikor hova érkezem meg. Tudatosan figyelnem kell arra, hogy mit használhatok fel fegyverként, ha megtámadnak – például egy kulcsot. Ha ezeket átgondoltam, csak akkor van esély arra, hogy adott esetben kész vagyok támadni, harapni, ütni, sikítani. 

- Mi az elsődleges teendő ilyen helyzetekben?

- Az elkerülés az elsődleges – ez legtöbbször megelőzi a bajt. Viszont bizonyos helyzetekben támadni is kell, és akkor nem szabad habozni. Az automatikus reakciónk az, hogy félünk, és nem veszünk róla tudomást, hogyha megszólítanak vagy bántanak minket. De ez nem jó megoldás, a bántalmazó ebből bátorságot nyer. Bele kell nézni a szemébe, rá kell taposni a lábára és üvölteni kell, hogy „Takarodjon el!”, „Mit képzel magáról?” A leghatásosabb, hogyha „Segítség!” helyett azt kiabáljuk, hogy „Tűz van!”, mert akkor odajönnek az emberek. 

- A keresztény lét nem mond ellent az önvédelmi harcnak?

- Nehéz eldönteni, hol van ebben a nem ártás, a szeretet, a figyelem, a szolgálat – a keresztény mondanivaló. De egy nőnek az is feladata, hogy védje a saját határait. Mi, keresztény nők sem testi, sem lelki értelemben nem teszünk ennek eleget, így könnyű célponttá válunk. Általában úgy gondoljuk, hogy velünk ilyen nem történik, hiszen mi vagyunk a jó lányok; de ahogy a történtek mutatják, pont velünk történik meg. A 21. századi Budapesten élünk, ezért fel kell készülnünk ezekre a helyzetekre. Magyarországon minden harmadik nőt ért már szexuális bántalmazás, ha az nem is ment el a kriminológiai határig. Nagyon veszélyeztetett helyen élünk. Társadalmunkban még jópofaságnak számít a villamoson belecsípni valakinek a fenekébe. Ez nem jópofaság, hanem szexuális bántalmazás. Rendet kell tenni a fejekben. Meg kell tanítanunk, hogy mindenkinek joga van a testéhez: mindenki maga döntse el, hogy ki, mikor és hogyan nyúlhat hozzá. Ha pedig nem így történik, igenis szólni kell, a kicsi dolgokért is. És ehhez joga van egy férfinak is. 
Nagyon nehéz egészséges szexualitású keresztény nőket nevelni úgy, hogy meg kell védeniük magukat az elveik ellenére is. Ez a kétnapos képzés bevezető ehhez.

További információk a képzésről: egyetemi.lutheran.hu, jelentkezni lehet a kormendypetra@yahoo.com címen.