Iharosberény, 1919. március 29. – Budapest, 1987. május 17.

1937 és 1941 között végzett a soproni teológiai egyetemen, 1941-ben volt a lelkészi ordinációja. Pécsi lelkészi szolgálata alatt, 1954-ben a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperesévé választották.

Helyi lelkészi munkája mellett az evangélizációs mozgalom keretében bejárta Dunántúlt, és az ország gyülekezeteiben ismert, szeretett, tisztelt evangelizátor volt. 1958-ban a Déli Egyházkerület püspökévé választották.

1960-ban házasságot kötött dr. Esze Magdolna közgazdasági professzorral.

1984-ben a Lutheránus Világszövetség Budapesten tartott nagygyűlésén a szövetség elnökévé választották. 1985. december 19-én a genfi központból Budapestre tartó repülőgépen agyvérzést kapott, kórházba került, majd 1987. május 17-én meghalt. Temetése 1987. május 29-én volt Budapesten.

Micsoda korszakot élt át Káldy Zoltán püspök! Az első világháború szomorú vége, utána Trianon, majd a második világháború és a vasfüggöny felhúzása. Itt akkor Európa keleti, rosszabbik részére került Magyarország.

Káldy Zoltán 1941-től ugyan már nehéz egyházi munkát végzett, de nem volt egyszerű a háborús pusztulások közepette, a kezdődő szocialista-kommunista társadalomban lelkipásztornak maradni! Átélte az egyházi iskolák 1948-as államosítását, és a magyarországi kereszténység „karámba-szorítását”, az ideológiai „koponyazsugorítás” kísérleteit.

1948-ban látta, mit tettek Ordass Lajos püspökkel, aki börtönbe került és törvénytelen módon félreállították. 1956-ban a püspök rehabilitálták és visszatérhetett néhány hónapra, sőt még 1957. augusztus 15–25. között kiengedte a „vörös hatalom” a Lutheránus Világszövetség amerikai világgyűlésére a küldöttség élén, ahol másodszor is (az 1947. évi, lundi után) világszövetségi alelnöknek választották.

A „vörös polip” szorítása azonban nem engedett! 1958. január 24-én az Egyházügyi Hivatal elnöke táviratilag összetrombitálta kerülete lelkészeit, és Ordass püspök jelenlétében (Üllői út 24, nagyterem) előadta, hogy az állam nem tűri püspökségét, mert ő „ellenforradalmi”, egyúttal sürgetőleg kérte a lelkészeket – Ordass püspök és Vető püspök jelenlétében –, hogy „határolódjanak el” a püspöktől, és aki ezt nem teszi, annak az állami, minden lelkésznek járó fizetéskiegészítési kongruáját azonnal csökkentik, majd megszüntetik. Itt Ordass püspök felállt és szótlanul kiment a teremből. Ott voltam néhány teológiai hallgatótárssal a karzaton, és hallottunk mindent! Nagy zűrzavar, kiabálás, tanácstalan ordítozás kezdődött. Akkor felpattant helyéről Bolla Árpád frissen ordinált segédlelkész. Elmondta, nem tudja elképzelni szolgálatát Ordass püspök nélkül, és a püspök melletti kiállásra buzdította az öregebbeket. Meg is kapta az akkori szigorú büntetést, kitették a lelkészi szolgálatból azonnal, és villanyszerelő munkás lett, majd évtizedekkel később nehezen, de visszakerült segédlelkésznek.

Bár végig jelen voltam és a karzatról mindenkit láttunk, nem emlékszem, hogy Káldy Zoltán jelen lett volna. Ez még további kutatást igényelne.

Az esemény után erőltetett, gyors-választási módszerekkel lezajlott a püspökválasztás, amin az egyetlen jelöltként indult Káldy Zoltánt választották meg, ő 1958–1987 között töltötte be a püspöki tisztséget. Munkássága nagyon sok egyházi-teológiai-ökumenikus, valamint bel- és külpolitikai problémát vetett föl itthon és a világban. A korszak és működése pontos elemzése itthon és külföldön folyamatban van, még mindig nem zárult le.

A legutóbbi, egyik egyházi múltfeltáró bizottsági kiadványból hadd idézzem Kiss Ernő rendőralezredes róla szóló jelentését (1970. január):

„...politikailag velünk egyetértő, mégis mélyen hívő, vallásos egyén... a lojális egyházvezetéshez tartozik, pozitív szolgálatot tesz hazai és nemzetközi egyházi vonatkozásban...” (Háló – Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról, 1945–1990: Egyházvezetők 1. Szerk. Mirák Katalin, Bp. 2014. 412–413.). Egy teljes élet- és működési kép megrajzolásához meg kell várnunk az újabb kutatási eredményeket.