Sőt – tudatosan-e vagy sem, nem tudom – mintha egy kis politikai humort is kevertek volna egyesek az ügyhöz, úgy is idézgették, hogy „sola fides” (sz-szel ejtve a szót), de elhangzott úgy is, hogy „sola fide”. A latin műveltséggel már nem nagyon rendelkező magyar hallgató vagy olvasó csak kapkodta a fejét, hogy akkor melyik a helyes fordulat, kifejezés. Egyik sem helytelen, csak a tartalmuk lényegesen eltérő. Pedig csak egyetlenegy betű az eltérés, ennek ellenére lényegesen más a tartalom. Ha azt mondom, hogy „sola fides” (sz-szel), akkor ezt jelenti: egyedül a hit. S így – akaratlanul is – az emberi tényezőn van a hangsúly. S még versenyezni is lehetne, hogy kinek mekkora hite van. Ha azt mondom, hogy „sola fide”, akkor a jelentése ez: egyedül hit által! Figyelemreméltó apróság, hogy ebben a második esetben nem a „hit” döntő, hanem az, hogy „által”. S talán így értjük meg, hogy nem a hit üdvözít, hanem Jézus Krisztus, aki a mi Üdvözítőnk, Megváltónk, s akinek ezt a művét csak és kizárólag „hit által” vagyunk képesek elfogadni, befogadni.

Ha a hit lenne az üdvözítő valóság, akkor teljesítménnyé, cselekedetté, egy produkcióvá silányítanánk a megváltás drága és szent ügyét, mert az lenne az izgató kérdés, hogy mekkora a mi hitünk. Pedig de sokszor elhangzott már ebben a formában is: van hited? Mekkora a te hited? S erre nem az a válasz, hogy ekkora vagy akkora az én hitem, hanem az, hogy hatalmas és mindenható a Krisztus Jézus, az Isten Fia és Emberfia, aki megszületett értem, megváltott a kereszten, feltámadt a halálból, hogy így legyen ő az én Uram.

Legyen érthető és világos számunkra, hogy a hit nem emocionális (érzelmi), s nem intellektuális (értelmi) emberi adottságunk, hanem a bennünk a Szentlélek Isten teremtette csodálatos készségünk arra, hogy boldogságot, békét teremtő felismerésünk legyen: Jézus Krisztus azért született meg (mindenkinek), hogy legyen nekünk üdvözítőnk, aki isteni szeretetével átöleli széteső (halál felé tartó) életünket, s így élhetünk már itt, a földön is egészséges (teljes, egész) életet, és majd az örök hazában üdvösséges örök életet.

Értelmezzük újra a hit biblikus lényegét a lutheri reformáció szellemében: a Szentlélek Isten készséget teremt bennünk rácsodálkozni Isten megtestesült szeretetére. Ez a karácsony reformációja. De van a reformációnak is karácsonya.

A reformáció karácsonyát pedig – lényege szerint – Luther Márton fogalmazta meg egy diákközösség előtt (1533-ban) diskurzus közben, amikor kifejtette, hogy a hitnek három fokozata van. Alapfok, középfok és felsőfok. Alapfoknak nevezte azt, amikor valaki elhiszi, hogy van Isten (ez egy elméleti alapállás), de ez nem kötelezi őt semmire. Középfoknak nevezte azt, amikor valaki elhiszi, hogy ez a létező Isten megszólalt, beszélt, és az ember elhiszi, hogy mindez igazság, de még ez sem kötelezi őt semmire. Felsőfoka pedig az – mondta Luther –, amikor a hit szeretetté változik, és feltétel nélküli segítő, ajándékozó cselekedetté lesz. A hit ekkor már nem okoskodik, nem vitatkozik, hanem csak jót akar tenni, örömet akar okozni, keresi a másik hasznát, mindezt úgy, ahogy az 1Kor 13-ban, a szeretet himnuszában olvassuk. Ez a reformáció karácsonya.

Istentől áldott karácsonyt kívánok mindenkinek, s legyen áldott az új esztendő is!

A szerző nyugalmazott esperes.