– Hat évvel ezelőtt választották meg érsekké. A magyar viszonyok között ez a tisztség, ez a cím nem létezik. Magyarázza el nekünk, hogy mi a feladata és a munkája, mit takar a tisztség?

– A gyakorlatban szinte ugyanazt a tisztséget jelenti, mint a Magyarországi Evangélikus Egyházban az elnök-püspöki tisztség. Finnországban tíz püspök van és kilenc egyházkerület. Az egyik egyházkerületben, amelyik egyúttal az érsekség is, két püspök van. Az érsek egyenrangú a püspökkel. Ebben az egyházkerületben nekem is megvannak a gyülekezeteim, éppúgy, mint a többi püspöknek a saját kerületében. De az egész egyházat tekintve több feladatom van, mint a püspöktársaimnak. A püspöki ülések elnökeként tevékenykedem, a zsinat elnöke én vagyok, ami azt jelenti, hogy az egyház egészét tekintve az érseknek több feladat jut. Úgy szoktuk kifejezni az érsek szerepét, hogy primus inter pares, azaz első az egyenlők között. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy minden püspök szuverén a saját egyházkerületében és az érsek nem szólhat bele abba, mit csinál a másik püspök. Nem vagyok tehát a többi püspök főnöke, de én fogom össze őket.

– Mit kedvel a leginkább a feladatai közül?

– Elég sok van, amit kedvelek, többek között ezt, amit mi most csinálunk. Ebben a feladatban nagyon sok emberrel találkozom, sok kapcsolatot építek ki országon belül és nemzetközi szinten is. Ez igen érdekes, hiszen egyrészt nagyon sok mindent megtapasztalok, másrészt alapanyagot szolgáltat ahhoz, hogy végiggondoljam, hol tartunk most és milyen irányban kell tartanunk egyházként.

– Mi gondol, mi az egyház üzenete a ma embere számára?

– Az egyház alapüzenete ugyanaz, mint ami mindig is volt: az, hogy Isten nem hagyta magára az embert, hanem emberré vált és itt volt közöttünk. A kereszténység alapvető mondanivalója az a mai ember számára is, hogy nem vagy egyedül, nem hagytak magadra, gondodat viselik. Ezt a mondanivalót kell továbbadnunk mások számára, ezt kell sugároznunk, és hogy ha erre más lehetőség nem adódik, akkor kell a szavakhoz folyamodni. Másképpen kifejezve:

az egyház a mondanivalóját a ma embere számára elsősorban nem a szavakon keresztül közvetíti, hanem melléjük áll, segít nekik, velük van. Sokszor szimbolikus cselekedeteken keresztül.

– A reformáció nagy társadalmi változásokat hozott kora társadalmában. Mi most ötszáz évvel később, a jubileumi emlékezések során, a reformáció üzenetét a mában elmondva, milyen társadalmi változásokra számíthatunk a jelenben?

– Természetesen maga az ünnepi év nem hoz változásokat, de az, hogy az ünnepi év kapcsán bizonyos témákra ráirányíthatjuk a figyelmet, az bizonyos folyamatokat elindíthat. A Lutheránus Világszövetség jól fogalmazza meg az idei évre üzenetét: A megváltás nem árucikk, az ember nem árucikk, a teremtett világ nem árucikk. Ha a mai helyzetre gondolunk, a bizonytalanságra, a reménytelenségre, a kilátástalanságra, akkor a kereszténység legfontosabb üzenete az lehet, amit Krisztus is gyakran ismételt: Ne féljetek!

– Nálunk a világi médiában leginkább akkor téma a finn evangélikus egyház, ha valamilyen intézkedés, döntés nyomán arról adhatnak hírt, hogy többen kiléptek az egyházból. Hogy érzi, vissza tudják szerezni azoknak a híveknek a bizalmát, akik hirtelen felindulásból a kilépés mellett döntöttek? Mennyire érzi a finn evangélikusságot elég erősnek ahhoz, hogy a kor kihívásai között is meg tudja tartani a jövőben a híveit?

– A média általában arra irányítja a figyelmet, ha valahol valamilyen ellentétet, dramatikát, szembenállást lehet felfedezni. A finn evangélikus egyházban – ha a múltbeli távlatokra tekintve figyeljük a változásokat és az egyháztagok folyamatosan csökkenő létszámát, akkor – elmondhatjuk, hogy semmiféle dráma nem történik nálunk. Ez természetes fejlődés, amelynek vannak kiugró csúcsai, amelyekre a média a figyelmet ráirányítja. Hogy ha tágabb kontextusban figyeljük a finn evangélikus egyházban bekövetkezett fejlődést, olyan országokhoz viszonyítva, amelyek hasonló társadalmi, gazdasági körülmények között élnek (itt elsősorban az északi országokra gondolok), van összehasonlítási alap. Találkozásaink során ugyanis össze szoktuk hasonlítani, hogy ki hol tart, és mindannyiszor meg kell állapítanunk, hogy ugyanaz a fejlődési irány figyelhető meg az északi országok összességének tekintetében. De ha más, tőlünk távolabb eső országokhoz, így Angliához vagy Németországhoz hasonlítjuk magunkat, akkor rögtön más kérdés vetődik fel.

Akkor egyből azt kell feltennünk magunknak: mi a magyarázata annak, hogy ilyen sokan tartoznak az egyházhoz. Az állampolgárok hetven százaléka tudniillik végső soron sok. 

A nyilvánosság előtt folyó viták ahhoz is vezettek, hogy az egyházhoz való tartozás az egyre tudatosabb, nem olyan magától értetődő dolog, mint a korábbi generációk számára volt, hanem minden egyes ember számára tudatos döntés kérdése. Ezt a tudatosságot kell erősítenünk, de nincsenek varázseszközeink arra, hogyan tudnánk megtartani az egyháztagokat. Tudomásul kell venni a történelmi, társadalmi fejlődés irányát és a munkánkat egyre magasabb színvonalon kell végezni azért, hogy az egyházhoz közeli hívek megmaradjanak a tudatos döntésük mellett.

– Fontos téma Magyarországon a finnekkel kapcsolatban mindig a legendásan kiváló oktatási rendszerük. Mint tudjuk, állami iskoláik vannak, egyházi oktatás jelenleg nincsen. Hogyan illeszkedik be a rendszerbe a hittan oktatása. Kérdezem ezt azért is, mert Magyarországon épp az utóbbi években nyílt lehetőség arra, hogy minden iskolában etika, illetve hit- és erkölcstan oktatás induljon.

– Igen, nálunk nincsenek egyházi iskolák és a hitoktatás sem az egyház feladata, erről az iskolák gondoskodnak. Az alapelv az, hogy a hitoktatás mindig a diák saját hitének és vallásának megfelelő oktatást kell, hogy jelentse. Az evangélikus szülők gyermekeinek az iskolákban evangélikus, míg az ortodox szülők gyerekének ortodox hitoktatást biztosítanak. Felvetődött természetesen az a kérdés is, hogy a vallásilag egyre inkább sokszínűbb országban szükséges lenne egy általános vallási oktatást elindítani. Úgy gondolom, ez a jövő kérdése és erre legkorábban a felső tagozaton, vagy a gimnáziumban kerülhetne sor.

Fontosnak tartjuk, hogy a gyermeknek elég információja, tudása legyen a saját hátteréről, gyökereiről.

De hangsúlyozom, az egyház nem végez hitoktatást az iskolákban, az egyház oktatói munkája ettől teljesen különálló.

– A Finn Egyház és általában a skandináv országok manapság sokat foglalkoznak az azonos neműek házasságának bevezetésével. Milyen témák azok, amelyek ezen kívül jelenleg fontosak önöknél?

– A jelen helyzetben az azonos neműek házassága valóban központi kérdés, ami nagyon foglalkoztatja az egyházi közvéleményt, de emellett fontos kérdés még a migránsok, a menekültek kérdése is, illetve azoknak az ügye, akik mindenféle papírok, dokumentumok nélkül maradnak nálunk az országban. A gyülekezeteink aktív szerepet játszanak két téren is: egyrészt azok körében, akik még nem kapták meg a menekültstátuszt és a befogadó állomásokon eléggé kilátástalan helyzetben vannak. Közöttük az egyházi kötöttségű emberek igen fontos és áldásos munkát végeznek. Másrészről azok körében is jelen vagyunk, akik már megkapták a menekültstátuszt, és szeretnének beilleszkedni, integrálódni a társadalomba.