Vajon miért?

A Bibliát szigorúan vevő teológusok azzal érvelnek, hogy a Biblia úgy beszél az ördögről, mint az embertől függetlenül létező szellemi entitásról. Sok más néven is említi: Sátán, kísértő, ősi kígyó, diabolosz (szétdobáló), hazugság atyja. De minden esetben mint konkrét személy(iség)ről szól. Így tűnik fel a teremtéstörténetben Éden-beli kígyóként, aki megszólítja az embert. Így látjuk Jób könyvében, mint aki párbeszédet folytat Istennel. Isten előtt az ember vádlójaként lép fel: „Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt.” (Zak 3,1) Megkísértette még Jézust is (Mt 4). Az első keresztény gyülekezeteknek írt apostoli levelekben is személyes lényként utalnak rá Pál és Péter apostolok.

Az eredetére csak utalásokban, allegorikus képekben ad támpontot a Biblia. Teremtmény, Isten hatalma alatt áll, mégis nagy fokú önállósággal rendelkezik. Csatákat nyerhet, de a háborút Isten nyerte meg, amikor Jézus a halálával és feltámadásával legyőzte őt. És bár az ördög hatalma még nem tört meg teljesen, romboló munkája továbbra is jelen van, de a Jézusban hívő embernek nem kell félni tőle. Óvakodnia viszont kell. Amikor pedig eljön Isten új világa, az ördög nem lesz többé tényező.

A józanság lelkét kaptuk

Az ördögről tehát a Biblia eléggé visszafogottan, józan realitással beszél. A kereszténység az idők folyamán elveszítette ezt a józanságot, és aránytalanul felnagyította, középpontba állította az ördög alakját. A középkor folyamán évszázadokig színezte, horrorizálta. A középkor emberének mitikus gondolatvilágában az embereket rettegéssel töltötte el, minden rossz, gonoszság, bűn forrásává tette. Az ördög, a személyes gonosz gondolatától olyan igazán biblikus teológusok sem voltak mentek, mint például a reformációban alapvető bibliai szemléletváltozást hozó Luther. Vagy hogy magyar példát is hozzunk, Bornemisza Péter, aki könyvet is írt Ördögi kisértetekrül címmel.

A cikk itt folytatódik.