Kiosztották az idei OKTV-díjakat – Berzsenyis büszkeség

Kiosztották az idei OKTV-díjakat – Berzsenyis büszkeség

Share this content.

Forrás: MTI, Berzsenyi-gimnázium, összefoglaló: evangelikus.hu. Fotó: Illusztráció, egy korábbi kiosztán készült.
Budapest – Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV) eredményesen szereplő diákokat és felkészítő tanáraikat díjazták 2019. május 31-én, pénteken Budapesten.

Német sikerek

A nemzetiségi német nyelv és irodalom kategóriában 1. helyezést szerzett Bakay Benjámin Tibor (12.C), és a szintén ebből a tantárgyból a 3. helyezést elért Kiss Tamara (12.C) vehette át az elismerést. Mindketten a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium diákjai – tájékoztatta szerkesztőségünket Tölli Balázs igazgató.

Az ünnepségen Prof. dr. Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) oktatásért felelős államtitkára, dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke és Prof. dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke hatvannyolc középiskola száztizenhárom tanulójának adta át az első három helyezésért járó díjat, valamint a felsőoktatási tehetséggondozásba belépőt jelentő Tehetségútleveleket.

Felkészítő tanárként Lang Krisztina tanárnő kapott díjat. A Nemzeti Tehetség Program részeként alapított „Kiváló versenyfelkészítő" díjakat Krekuska Róbert, az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság tehetségügyi osztályvezetője és Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ tehetségfejlesztési igazgatója adta át a tehetséggondozásban sok éve eredményes nagyven pedagógusnak, oktatónak, szakembernek.

Különdíjak

Az eseményen különdíjak is gazdára találtak, köztük a Graphisoft SE által alapított Graphisoft-díjat húsz matematika szakos tanár kapta meg országosan is kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért. A német nyelv, illetve a német nemzetiségi nyelv és irodalom versenyek legjobbjait a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen (Külföldi Oktatási Ügyek Központja) németországi ösztöndíjjal ismerték el. A földrajz OKTV első három helyezettje a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus díjat vehetett át.
 
28 ezren jelentkeztek
 
Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ebben a tanévben huszonnyolc tantárgy harminckilenc kategóriájában hirdettek versenyt, amelyekre a hivatal 20 489 tanulótól 28 030 jelentkezést regisztrált. Az OKTV népszerűségét jelzi, hogy a megmérettetésen az ország 564 középiskolájából, azaz középiskoláink közel feléből vettek részt diákok – írták.

A verseny háttere

Az OKTV-t minden évben az oktatásért felelős minisztérium hirdeti meg a középiskola utolsó vagy utolsó előtti évfolyamán tanulóknak. 

A fordulókat a középiskolák közreműködésével az Oktatási Hivatal szervezi. A döntőkben 130. helyezést elért tanulók 217 különböző középiskola diákjai, ami a közlés szerint jól mutatja, hogy az ország számos intézményében folyik magas szintű tehetséggondozó munka.

Címkék: OKTV - verseny - tanulás - diák - középiskola -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!