tanulás

Sosem volt még ilyen böjtünk – Mit tanulhatunk a járványból?

A koronavírus járvány miatt nagyon sok minden meg fog változni az életünkben. Még nem is sejtjük, még el sem akarjuk hinni, de fontos lenne, hogy rájöjjünk arra, ezek a változások akár pozitív irányba is befolyásolhatják életünket. Lehetséges, hogy olyan megoldásokat fogunk találni további életünkre, amik előremutatóak lesznek és megváltoztathatják eddigi gondolkodásunkat. Sokáig halogattunk dolgokat, de most a vírus miatt egy hirtelen lépéssel kénytelenek voltunk megtenni azt, amibe nem mertünk belevágni.

A REFORMÁCIÓ ÖRÖKSÉGE: Evangélikus diákok külföldön és itthon a 16-19. században

Budapest – 2020. február 27-én rendhagyó eseménnyel folytatódott a Magyarországi Luther Szövetség és az Evangélikus Országos Gyűjtemény A reformáció öröksége – 2020 címet viselő előadás-sorozata az Evangélikus Országos Múzeumban. Ezúttal ugyanis három előadást hallhattak az érdeklődők a magyarországi diákok – különös tekintettel az evangélikus felekezetűek újkori egyetemjárási szokásairól. Draskóczy István, Szögi László és Durovics Alex előadásaikban az MTA és az ELTE 2013 óta fennálló Egyetemtörténeti Kutatócsoportjának hatalmas kutatómunkáját tették közkinccsé. Az alkalom kezdetén Lackner Pál az MLSZ elnöke tartott igei intonációt, az előadások után pedig kérdésfeltevésre is lehetőség adódott.

Kiosztották az idei OKTV-díjakat – Berzsenyis büszkeség

Budapest – Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV) eredményesen szereplő diákokat és felkészítő tanáraikat díjazták 2019. május 31-én, pénteken Budapesten.

Lehetőséget adni mindenkinek

Bonyhád – A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumra egy ország figyelt fel, amikor néhány éve egy középiskolai rangsornak az előkelő ötödik helyén végzett. E rangsorban aszerint szerepeltek az intézmények, hogy melyik tud a legtöbbet fejleszteni a diákjain. Mi áll az azóta is tartó siker hátterében, hogyan tudnak felzárkóztatni, továbbtanulásra ösztönözni hátrányos helyzetű tanulókat is? Ennek jártunk utána a helyszínen.

Orgonahetet rendeznek nyáron Felpécen

Felpéc– A Felpécért Alapítvány népfőiskolai tagozata – az evangélikus gyülekezettel közösen – orgona hangszeres képzést hirdetett meg a felújított és 2017 szeptemberében átadott felpéci evangélikus templom műemlékvédelmi orgonáján.

A (tovább)tanulás mint egyetlen kitörési pont

Nyíregyháza – A hátrányos helyzetű és/vagy a fogyatékkal élők mindennapi problémái mellett a romák és a többségi társadalom (v)iszonyáról is szó esett szerdán a nyíregyházi Alvégesi Művelődési Házban rendezett „Sokszínű együttélés a társadalomban” című fórumon a XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete szervezésében.

Becsengettek az ÚR Jézus iskolájába is!

Jézus folyamatosan tanította tanítványait; minket is szeretne „beiskolázni” ingyenes, életfogytig tartó továbbképző „tanfolyamára”, amelynek végbizonyítványát személyesen adja majd át a résztvevőknek: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10)

Az LVSZ tanulmányi segítséget nyújt fiatalkorú anyáknak – Oktatás és védelem a kakumai menekülttáborban lakó lányok számára

Genf – Új év kezdődik a dél-szudáni származású, tizenhat éves Anek (a nevet megváltoztattuk) számára a kenyai Kakuma település menekülttáborában. Miután befejezte alapfokú tanulmányait, és letette a kenyai általános iskolai záróvizsgát, Anek négyezer táborlakó társával együtt – akik közül kilencszáz lány – 2017-ben elkezdheti a középiskolát.

Másfél milliárd forint a roma szakkollégiumok támogatására

Debrecen – A roma szakkollégiumok támogatására ebben az évben 1,5 milliárd forint európai uniós forrást biztosít a kormány – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára 2016. január 15-én, pénteken Debrecenben.
Feliratkozás RSS - tanulás csatornájára