– Miért volt szükség az új korálelőjáték-gyűjtemény megjelentetésére?

Bence Gábor: Az első jele annak, hogy megérett az idő egy új gyűjtemény kiadására, az volt, hogy Kertész Botond, a fóti kántorképző egyik tanfolyamának vezetője három és fél éve az intézet igazgatótanácsi ülésén mutatott egy listát arról, mely énekeskönyvi énekekhez nincs könnyű előjáték; mintegy jelezve, hogy idő- szerű volna ezzel a témával foglalkozni.

Gálos Miklós: Igen, sok énekünkhöz egyik elterjedt gyűjteményben sem találhatott könnyen játszható előjátékot a kántor. Ezért a kántorképzőben többen is elkezdtük összegyűjteni a kevésbé ismert, ám jól használható darabokat. Ezekből létrejött egy fénymásolt kotta – Segédanyag a kántori szolgálathoz, összeállítói Horváth Bálint, Illés Adél és Trajtler Dóra –, amely hiánypótló volta miatt igen jó szolgálatot tett. Azonban alaposabb szerkesztői munkával előkészített korálelőjáték-gyűjteményt utoljára 1968-ban adott ki egyházunk Koráliskola II. címmel. A Trajtler Gábor szerkesztette Koráliskola II. és a mostani kötet közös vonása, hogy nagy számban közlik kortárs szerzők alkotásait – ez utóbbiban a százhetvenöt műből ötvenöt kortárs kompozíció –, valamint mindkettő alapvetően kisebb lélegzetű darabokból álló válogatás.

– Miként indult a kötet előkészítése?

B. G.: Két szál összefonódásából alakult ki, hogy milyen kötetet is szeretnénk. nekem modern darabokból álló gyűjtemény kiadása volt az elképzelésem. Erre készülvén szerveztünk egy zeneszerzőtábort, amelyben gyakorló egyházzenészek és zeneszerzők vettek részt. Itt behatóbban megismertük azokat a tételtípusokat, amelyeket jól lehet ilyen célra alkalmazni, valamint egymás műveinek elemzésére, kritizálására is sor került. Ilyen impulzusok után kezdődött meg a gyűjteménybe kerülő darabok komponálása.

G. M.: A másik szál pedig tőlem eredt. szívesen foglalkoztam azzal, hogy a már meglévő anyagban kutassak előjátékok után, feltérképezve, hogy melyek a legfontosabb, legtöbbet használt énekeink, s ezek közül melyek azok, amelyekhez itthon vagy külföldön megjelent kötetekben istentiszteleti célokra jól használható feldolgozás áll rendelkezésünkre. Ez a két szál jól kiegészítette egymást, hiszen keresésem eredményeképpen kiderült, mely énekekhez van igazán szükség darabra, s ezekhez írtak zeneszerzőink új műveket.

– Említették a Koráliskola II. kötetét. Milyen más kotta állt eddig kántoraink rendelkezésére, mi volt a leginkább népszerű?

G. M.: Ismert és sokat használt a lipcsei Peters Kiadó Achtzig Choralvorspiele című gyűjteménye, amelyet Hermann Keller állított össze 17–18. századi korálfeldolgozásokból. Ezt 1937-ben adták ki először, és máig megjelenik. Ennek az alapvetően jól használható kiadványnak a hátránya az, hogy az 1930-as évek német énekeskönyvéhez van igazítva a közölt darabok hangneme, amely nem mindenütt felel meg a mi énekeskönyvünkének.

B. G.: Mindezek mellett megemlítem még a honlapunkat, amelynek néhány évvel ezelőtti elindítása nagy esemény volt. Itt az adott hét énekeihez ajánlunk műveket, olykor egy énekhez többet is. A https://kantorkepzo.lutheran.hu/355segedanyag címen érhető el.

– A kötet tehát többéves munka eredménye. Melyek voltak a kiadás főbb lépései, feladatai, és kik segítettek ebben?

G. M.: Először is össze kellett gyűjtenünk a már meglévő anyagot, minden esetben ellenőrizve az adott darab gyakorlati használhatóságát. Itt saját gyülekezeteink kerültek – tudtukon kívül – kísérleti szerepbe. Az új művek írására való felkéréseket pedig igyekeztünk az adott szerző személyére szabni. E folyamat végén kellett kiválasztanunk, mi kerüljön be az antológiába. Amikor ez megtörtént, következett a kottagrafika: ezt a munkát nagyrészt Pócs Miklós, intézetünk titkára végezte, bár volt olyan is, hogy Gáborral nagy lelkesedésünkben rögtön mi magunk írtuk meg a kottát.

B. G.: Azt azért el kell mondani, hogy egyikünknek sincs szerkesztői gyakorlata, így amikor eljutottunk oda, hogy kialakult a gyűjtemény tartalma, úgy éreztük, nagyrészt elkészültünk. Aztán ráeszméltünk, hogy a java még hátravan… A kottagrafika első változatát – önkéntesek segítségével – Ecsedi Zsuzsa, a kántorképző tudományos munkatársa korrektúrázta. A kötet megtervezése és a tördelés Ecsedi Klára munkája. Az összeállítás során olyan döntések elé kerültünk, amilyenekkel azelőtt nem találkoztunk. Ilyen volt például a kottagrafika egységesítésének kérdése: milyen mértékben őrizhetjük meg a kottakép sajátosságát anélkül, hogy túlzottan heterogén külsejű gyűjteményt kapnánk.

G. M.: Vagy egy másik dolog, ami sokáig nem is tűnt problematikusnak: milyen nyelven hozzuk a tempójelzéseket? A sokféle forrásban volt német, angol, francia, olasz, magyar nyelvű is, de ezeket egy gyűjteményben lehetőség szerint egységesen kellene közölni. Így viszont meg kellett találni a megfelelő fordítást.

B. G.: A kottagrafika után következtek a kötethez tartozó jegyzetek. A darabok jegyzeteit gálos Miklós, a zeneszerzők rövid életrajzát Ecsedi Zsuzsa készítette. Ő állította össze az idegen nyelvű szövegkezdetek mutatóját, valamint azt a listát is, amely az evangélikus, a református vagy a baptista énekeskönyv sorszámait tartalmazza.

G. M.: És természetesen Gáborral az egész folyamat során végig ellen- őriztünk mindent.

– A darabok kiválasztásakor milyen szempontok alapján dolgoztak?

G. M.: Alapvetően olyan alkotásokat választottunk, amelyeket pedál nélkül – manualiter – is el lehet játszani. Igyekeztünk olyan válogatást adni, amelyben mindenféle hangszertípuson jól megszólaltatható darabok sorakoznak egymás után, ide- értve a kisebb-nagyobb orgonát, a harmóniumot – hangsúlyozom, hogy ez utóbbi sok esetben egyáltalán nem orgonapótlék, hanem azzal teljesen egyenértékű – vagy akár a historikus hangszert. Különösnek tűnhet, hogy több neves evangélikus egyházzenész, zeneszerző egyetlen darabja sem jelent meg kötetünkben. Ennek az az oka, hogy tudatosan kerültük az elmúlt években szerzői kiadásokban megjelent darabok újra kiadását – ilyenek Sulyok Imre vagy Zalánfy Aladár művei.

B. G.: A másik szempont a nehézségi szint volt. saját magunkon mértük le a darabok nehézségét: olyanokat igyekeztünk kiválasztani, amelyeket mi komolyabb gyakorlás nélkül el tudtunk játszani. Úgy gondoljuk, ezeket mindenki egy-két hét alatt képes megtanulni, így több energia maradhat a zenei megformálás kidolgozására. A kántorképző intézetben működve jól látjuk, milyen az okleveles kántorok felkészültsége, ez is mércéül szolgált.

G. M.: Emellett olykor döntenünk kellett, hogy inkább a zeneileg kevésbé szép, pedál nélkül lejátszható vagy a zeneileg igényesebb, ám pedálos művet közöljük. Végül bekerült néhány olyan darab is, amely több időt és gyakorlást kíván.

– Milyen praktikus vonásai, érdekességei vannak a kötetnek?

B. G.: Egyrészt nem énekszámok alapján közöljük az előjátékokat, hanem a szövegkezdetek szerinti ábécérendben. Ezzel az volt a célunk, hogy a korálelőjáték-gyűjtemény túlélje az énekeskönyvünket. A korálelőjátékok mellett pedig a függelékben néhány szabad darab is helyet kapott, ezek zenei motívumaikban egy-egy korálra emlékeztetnek, így kapcsolódnak a kötet tematikájához.

G. M.: A másik praktikus dolog a korálelőjátékok tonalitásának az énekeskönyvi énekek hangneméhez való igazítása volt: ahol csak lehet, megtettük ezt. Ha a mű transzponálva játszhatatlanná vagy hallgathatatlanná válna, modulációt közlünk az eredeti hangnemű kompozíció után. Emellett több darabban is javítanunk kellett a korábbi kiadások – néha meglepően sok – hibáját. gyűjteményünk nagy értékének tartom az itt először megjelent darabokat. A kötet számára komponáló szerzők művein kívül Kapi-Králik Jenő, Trajtler Gábor vagy Johann Sebastian Bach utolsó tanítványa, Johann Christian Kittel alkotásait kéziratból közöljük – tudomásunk szerint e művek most jelennek meg először nyomtatásban.

B. G.: Azt hiszem, az is egyedi, hogy olyan gyűjteményt adhattunk ki, amelyben az 1600-as évek közepétől szinte minden évtizedre jut zeneszerző; emellett nemzetiségüket tekintve is igen sokféle komponista művét közöltük.

– Milyen volt együtt dolgozni, mennyire tudtak érvényesülni az egyéni igények?

G. M.: nagyon jó; mindketten sokat tanultunk a másiktól. folyamatosan győzködtük egymást, de mindig sikerült kompromisszumot kötnünk. Az, hogy nem egy szerkesztője volt a kötetnek, csak a javára vált, hiszen így a kotta nem egyetlen ember ízlését és elképzelését tükrözi.

– Nyilvánvaló, hogy elsősorban istentiszteleti célokra szánták a kiadványt, de milyen helyet foglalhat majd el a kántorképzésben?

G. M.: semmiképpen nem áll szándékunkban, hogy ezzel a kötettel kiszorítsuk az eddig jól beváltakat, éppen ezért nem is vettünk át azokból kompozíciókat. Olyan viszont előfordult, hogy egy-egy tétel inkább a kántorképzésben való jó használhatósága miatt került be, semmint az istentiszteleti előjáték igénye miatt. Ez a kotta az eddigieket egészíti ki, gazdagítva az elérhető repertoárt.

– Sokan már hallottak a kötet megjelenéséről – a nyár végi kántortovábbképző tanfolyam egyik kurzusa is e kötet művei köré szerveződött –, de úgy gondolom, még többen vannak, akik nem értesültek róla. Terveznek-e olyan eseményt, ahol a kötet népszerűsítése állna a középpontban?

B. G.: Az ősz folyamán, november 13-án – inkább az egyházzenészeket megcélozva – tervezünk egy hivatalos bemutatót a Magyar Egyházzenei Társasággal és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene tanszakával közösen. Reméljük, ezáltal még jobban elterjed a kötet megjelenésének híre.

Korálelőjátékok az Evangélikus énekeskönyvhöz.

Szerkesztette Bence Gábor és Gálos Miklós.

Luther Kiadó, Budapest, 2015. Ára 4900 forint