korál

Gitárkíséretes korálok – Az akkordjelek értelmezése; 2. sorozat/3.

A gitárkíséretes korálok jelöléseinek legnehezebb területére térünk: az ütemmutató nélküli és az ütemekre nem osztott dallamokhoz.

Gitárkíséretes korálok – Az akkordjelek értelmezése; 2. sorozat/2.

A hármas és hatos lüktetésű énekekben találkozunk leggyakrabban aszimmetrikus harmónia-váltásokkal. Elegendő azonban észben tartani, hogy „hánynegyedes” ütemben is vagyunk, azonnal érthetővé válnak az akkordjelek is. Példaként a „Jézus, világ Megváltója” (191) és a „Jer, tárjunk ajtót még ma mind” (137) kezdetű énekeink szolgálnak. Egy mondat erejéig kitérünk a felütések kérdésére és a transzponálás adta lehetőségekre is.

Gitárkíséretes korálok – Három korál; 3. sorozat/2. – Cezúrák nélkül

Vannak olyan korálok, amelyek nem feltétlenül kívánnak lélegzetvételnyi megállásokat – azaz cezúrákat – a dallamsorok között. Ennek több oka lehet: 1. A rövid versszakot el lehet énekelni szinte egyetlen lendülettel. 2. Maga az ének ritmusa időt ad a levegővételre, a szerző már így írta meg dallamát. 3. A dallam olyan táncos, lendületes, hogy a cezúra felborítaná az ének lüktetését.

Gitárkíséretes korálok – Alapvetés 1. sorozat/3. – A dallamsorok tagolásáról

Az „Alapvetés” sorozat harmadik része az eddigiek mellett (lelkesítő, hasznos, kézenfekvő) még egy komoly előnyét emeli ki a gitáros kíséretnek: gitározás közben szembe lehet fordulni az éneklőkkel. A gitáros tekintete és kisugárzása felerősítheti a zene lendületét: a közösség bátrabban énekel.

Gitárkíséretes korálok – Alapvetés 1. sorozat/2. – Mi haszna a gitárkíséretnek?

Vajon elengedhetetlen-e a hangszeres kíséret, ha azt szeretnénk, hogy a mai keresztyének énekeljenek? Tud-e valamit énekelni egy ifjúsági kör, ha a gitárosa éppen beteg? Mi az oka, hogy néhány évtized alatt teljesen lemondtunk a kíséret nélküli éneklésről?

Gitárkíséretes korálok – Három korál; 3. sorozat/1. – Az egyszerűtől a bonyolultabbig – Bálint Ádám bemutatója

Jó tanácsok az énekvezetéshez, példák a pengetésmódokra három, egészen különböző gyökerű dallamhoz: pentaton kínai dallam, romantikus népének és aszimmetrikus ritmusú magyar népdal.

Gitárkíséretes korálok – Az akkordjelek értelmezése; 2. sorozat/1. – Ütemenként egy akkord

Az Iskolai énekeskönyv gitárakkord-jelzései nem kerültek a kottasorok fölé, hanem külön, táblázatos formában olvashatók. A jelek közötti ütemvonalak segítenek a tájékozódásban, milyen sokáig kell tartani egy-egy harmóniát. Sokat segítenek tehát az értelmezésben a gyermekkorunk szolfézsóráin tanultak: hány negyed fér egy-egy ütembe, s ha azt elfelezzük, milyen ritmusértéket kapunk. A nagyon egyértelmű – ütemenként változó – akkordváltások még nemigen okoznak fejtörést senkinek. A következő epizódokban egyre összetettebb jelölésekkel is találkozunk majd.

Gitárkíséretes korálok – Alapvetés; 1. sorozat/1. – Ifjúsági dal vagy gyülekezeti ének?

Egy német ének példáján hallhatjuk, hogy milyen a „dalosan” előadott korál, s milyen, amikor a gitárkíséret a templomi énekmódhoz alkalmazkodik. Szó esik arról a különbségről is, ami a könnyűzenei eszközökkel feldolgozott – átalakított – gyülekezeti ének (pl. Korál-sziget, Lift!, Közel együttes) és a gitárral korálszerűen kísért énekmód között van. Mindkettő értékes lehet: a feldolgozás úgy, mint előadási szám, zenés bizonyságtétel, a „dalos” és a templomi pedig – amely ragaszkodik az ének eredeti ritmusához, hangsúlyrendjéhez – mint a közös éneklést segítő hangszeres közreműködés.

Gitárkíséretes korálok – Az egyes film-folyamok bemutatása

Az idei tanévtől minden diák, aki evangélikus intézményben tanul, megkapja az Iskolai énekeskönyvet, azaz énekeskönyvünk kivonatát, amely az énekekhez gitárakkordokat is társít. Az ehhez kapcsolódó videókban, felkért előadók bemutatják a kísérési módokat, és megválaszolják az elvi és gyakorlati kérdéseket, ismertetik a kötetben található akkordjelölések megfejtésének módját. A kapcsolódó filmfolyamok a következőképpen fognak felépülni.

Gitárkíséretes korálok – Bemutatjuk a projektet

Fót – Az ősz elején, szeptember 10–12. között tartottuk meg Fóton a X. Egyházzenei Konferenciát énektanárok, karvezetők és hitoktatók számára. Azaz tartottuk volna, mert a járványveszély miatt igen sokan távolmaradásra kényszerültek. Végül úgy döntöttünk, hogy a tervezett előadások és foglalkozások egy részét videón rögzítjük, s így az interneten keresztül közkinccsé tehetjük a konferencián elhangzottakat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - korál csatornájára