A sok próbával töltött óra – aminek során sokszor szenvedtünk, mert még nem láttuk át az egészet, a teljeset – értelmet nyert. Most éreztük a bőrünkön s minden idegszálunkon bizseregni a harmóniát, a rendet, mint amikor végre kicsit hátralépve megszemléljük a kész puzzle-t, aminek én is, mi is része vagyunk.

„Korálünnep”. Ötödik alkalommal került sor erre a különleges istentiszteletre, melyet a reformáció 500. évfordulójának közeledtével szerveznek meg évről-évre az evangélikus egyház Fóti Kántorképző Intézetének vezetői. Egy-egy templom ad otthont a jelentkező kórusoknak, hogy evangélikus egyházunk korálkincséből néhányat kiemelve hangszeres kísérettel, a résztvevő gyülekezettel együtt megszólaltassuk elődeink bizonyságtételét.

Idén Petőfi szülővárosának temploma gyűjtötte össze Dunaegyháza, Kiskőrös, Orosháza és Soltvadkert hat énekkarát. A külön-külön betanult korálok összepróbálására egy óra állt rendelkezésre, de a szakszerű és türelmes dirigálásnak köszönhetően mindenki megtalálta a saját hangját és szólamát, amivel a magasba tudta emelni a ünnepet. Ecsedi Zsuzsa és Farkasné Gombár Ildikó, mint a program összeállítója, a helyi szinten való szervezés felelőse és kapcsolattartója érezhető szeretettel gyűjtötte össze Isten dicséretére a hangokat nem csak a szervezés, hanem több mű vezényletével is. A hangszerek, melyek szintén megszólaltak, köztük Mekis Péter ujjai alatt az orgona, ifj. Lupták György álla alatt a hegedű, majd Farkas Zoltán, Pelsőci Klára, Slajkó Anikó és Soltiné Samu Zsuzsanna ajkain a fafúvósok saját különleges hangzásvilágukkal színesítették a korálokat.

„Szálljon az ének!” (Evangélikus Énekeskönyv 70) – buzdítottuk egymást az első énekkel, melyet a Kiskőrösi Evangélikus Fúvószenekar vezetett be, hogy aztán G. G. Gastoldi feldolgozását követve kiteljesedjen a dicséret.

Szűcs Mária lelkész igeolvasással szolgált, hogy megszólaltassa Isten irgalmáról szóló üzenetét, s a páli tanítást tolmácsolja a feltámadás és az örök üdvösség ígéretéről. Isten előtti bűnbánati imádság szavaként szólt Huszár Gál énekeskönyvéből: „Irgalmazz, Úristen immáron énnékem” (Evangélikus Énekeskönyv 77), majd a vasárnap jellegéből (Ítélet vasárnapja) adódóan, intettük önmagunkat: „Úr Krisztus, hiszem, eljön egykor te nagy napod” (Evangélikus Énekeskönyv 514). E korál során J. S. Bach és J. Crüger nyomán szólalt meg az orgona, az énekkar és a kamarakórus.

Mit jelent az ember számára az ének? Mit ad akkor, amikor örömben vagy szomorúságban, bőségben vagy szükségben ajkunkon megszólal egy dallam, egy vers, egy gondolat?

Életünk minden percére, pillanatára van énekünk, ami tovább lendít, előre visz. Ézsaiás próféta könyve 12. fejezet 2. verse alapján Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese arról tett bizonyságot, hogy az Istent magasztaló éneknek nagy hatalma van, mely legyőzhetetlennek vélt akadályokat is megsemmisít, mert rajta keresztül maga Isten harcol értünk, hatalmával Ő maga áll mellettünk. Amikor énekelünk, Istennek ezt a hatalmát és erejét tapasztaljuk meg.

Mi mással válaszolhatott volna erre a gyülekezet, mint dicsérettel; „Jer, dicsérjük Istent” (Evangélikus Énekeskönyv 40) korálunk első versszakával, mely szintén J. S. Bach orgonára és énekkarra írt feldolgozásában szólalt meg. Az oratio oecumenica kéréseinek Isten elé terjesztésével Farkas Sándor iskolalelkész és a helyi evangélikus gimnázium növendékei szolgáltak.

Boldoczki Sándor és Németh Sándor karmozdulatai vezették az immár esti sötétségbe forduló korálünnep utolsó két megszólaló éneket, melynek során „Harsány szó kiált(ott) az éjbe” (Evangélikus Énekeskönyv 493), s már a nyugalomra készülve esti énekünket (Evangélikus Énekeskönyv 110) énekeltük:

1. Nyugvóra térek Istenem,
   
   Békén behúnyom két szemem,
   
   Vigyázol rám a mennyben.
   
   Ha nap, ha éj, Nem árt veszély,
   
   Oltalmad őriz engem.

2. Hívlak, megváltó Jézusom,
   
   Segítőm vándorutamon,
   
   Világom a sötétben:
   
   Küldd angyalod, Hogy búk, bajok,
   
   Kísértés ellen védjen!

3. Küldd őt, mint hős vitézedet,
   
   Hogy nyújtson mentő, hű kezet,
   
   Ha bűn hatalma ront rám!
   
   S ha jő halál, Szentlélek, állj
   
   Mellém a végső órán!

A végső órán Istennel való találkozásunkra emlékeztető harang szava bekapcsolódott az énekbe, s kifelé induló lépteinkben kísért még minket egy darabig, hogy az ünnep örömét, reménységét és fényét tovább vigyük gyülekezeteinkbe, családunkba, belső szobánkba.