Korálünnep

„Erőm és énekem az Úr!” (Ézs 12,2) – A csend hangja a zengő templomban

Kiskőrös – Csend. Sokszor párosítjuk e szót a némasággal, az ürességgel. Azonban a csend túlmutat ezen az állapoton. A csend figyelem. Akkor vagyok csendben, ha valamire nyitott vagyok, ha valamit meg akarok ismerni. Ilyenkor nem csak a fülem nyílik ki, de a szívem, a lelkem is. Amikor 2015. november 8-a estéjén a kiskőrösi evangélikus templomban elhallgatott az utolsó akkord visszhangja, mindannyian éreztük a hirtelen beálló csendben, hogy meghallottunk valamit az Istent dicsőítő angyalkórus zengedező énekéből.

„Én lelkem, áldva áldjad szép énekszóval Istened” – Korálünnep negyedszer

Budapest – A Reformáció és kultúra évében 2014. november 9-én Budahegyvidékre látogatott az immár hagyománnyá vált korálünnep. Az este folyamán öt korál közös eléneklésekor számtalan megszólaltatási lehetőség mutatkozott meg. Olykor egy szólamban énekeltek kíséret nélkül, vagy orgona, illetve más hangszerek kíséretében, máskor pedig a kórus több szólamban szólaltatta meg az adott korál dallamát.

Ismét lesz korálünnep – Készüljünk fel a közös éneklésre! – Letölthetőek a kották!

Budapest – Fót – Evangélikus egyházunk és személyes hitünk egyik tartóoszlopa az az énekkincs, amely magában foglalja a kereszténység évszázadainak küzdelmeit és örömeit, könyörgését és hálaadását az ókortól a mai napig. A reformáció 500 éves jubileumára készülve ezért rendezzük meg minden évben a gyülekezeti éneklés nagy ünnepét, a „korálünnepet”.

Gyémántok foglalatban – Kórustalálkozó és korálünnep – Frissítve képekkel!

Oroszlány – A Fejér-komáromi Evangélikus Egyházmegye minden évben szervez kórustalálkozót. 2013. október 13-án viszont nem az eddig megszokott keretek között gyűltek össze a gyülekezeti énekkarok tagjai és az érdeklődők az oroszlányi evangélikus templomban. Az idei alkalom egyben KORÁLÜNNEP is volt. Szöveg: Ecsedi Zsuzsa, fotó: Feke György

Énekeljünk együtt! – Korálünnep-staféta – Felhívás az evangélikus gyülekezetekhez és iskolákhoz

Budapest – Fót – A reformáció egyik nagy eredménye azt volt, hogy a gyülekezeti éneket – más néven korált – az istentisztelet szerves részévé tette. Egyházunk Reformációi Emlékbizottsága ezért azt a célt tűzte ki, hogy 2017-ig, a reformáció ötszázadik évfordulójáig minden évben rendezzünk egy korálünnepet, melynek lényege, hogy minél többen értékes zenét énekeljenek. Szöveg: A korálünnep szervezői a Kántorképző Intézetben
Feliratkozás RSS - Korálünnep csatornájára