• Balogh Éva lelkész, gyülekezeti referens (MEE Gyülekezeti és Missziói Osztály):

Folyamatos pünkösdnek kell lennie ahhoz, hogy a 21. században megmaradjon és működjön az egyházunk. A nagy számokban gondolkodó „népegyházat” el kell felejtenünk… A mostani idős generáció elmenetele után olyan egyháztagság marad, akik már nem a megszokás, hanem az értékek miatt járnak a gyülekezetbe. A 21. századi evangélikus gyülekezet elsősorban a közösség színtere, ahol az ősi üzenetet új nyelven, megújult formákban hirdetik. Ha egy jövőbeli evangélikus gyülekezetre gondolok, akkor egy nyitott, befogadó, derűs közösséget képzelek el, ahol érthetően és tisztán hirdetik az evangéliumot, határozottan képviselik a keresztény értékrendet, az embereknek igazán közük van egymáshoz, szociális értelemben is gondoskodnak a rászorulókról, nyitottak a világ történései és kihívásai iránt. A jelenben élnek, élő reményben a jövő felé.

• Bartha István lelkész (Balassagyarmat):

Vágyaim, vagy a realitások figyelembe vétele uralkodjon a kérdés megválaszolásakor? Ha rajtam múlna, minél több településen lenne egy mindenki számára nyitott közösségi tér, ahol lelkes önkéntesek szerveznének kulturális, szórakoztató alkalmakat. Itt indokolatlan luxusköltségek nélkül, elkötelezett hívő keresztyének manírok mentes bizonyságtételére is lehetőség nyílna az Örökkévaló és szerető Istenről, akinek van hatalma a bennünk és a körülöttünk lévő rossz felett. Teológiailag alaposan felkészített lelkészek feladata ezeknek a programoknak a figyelemmel kísérése és a felmerülő kérdésekben való tisztázás lenne. De ha már van egy impozáns országos irodánk, akkor ott kellene ilyen programokat szervezni. Mielőtt még mindnyájan elférnénk benne.

• Orosz Gábor Viktor lelkész, egyetemi docens (Evangélikus Hittudományi Egyetem):

A korkérdésekben ott rejlik nem csak az életünkkel való párhuzamosság, hanem a jelenben megbúvó „kórság”, amely orvoslásra, gyógyításra szorul. Az egyház az evangélium „időszerűsítésével” gyógyít. Egyházunk túlnyomó mértékben „belügyeire” fókuszál, ami visszafogja missziói küldetésének lendületét. De a „külügy” legalább ennyire fontos: egyházunknak a reflexív modernizáció elvét kell vállalnia, az egyértelmű kihívásokra közvetlen és hatékony cselekvéssel szükséges visszahatni. Ebben az értelemben ismét időszerű az ecclesia semper reformanda kifejezést és üzenetét – különös tekintettel a szegénység, a kirekesztő bőkezűség, az elmagányosító érthetetlenség, az értékvesztettség, a lenéző önteltség területén – újra gondolni.