FELHÍVÁS: Kórustalálkozó lesz az Északi Evangélikus Egyházkerületben

FELHÍVÁS: Kórustalálkozó lesz az Északi Evangélikus Egyházkerületben

Share this content.

Forrás: Északi Püspöki Hivatal
Budapest – Az Egyházzenei Bizottság felhívását követve kórustalálkozót hirdetünk egyházkerületünk gyülekezeti kórusai számára – ezzel készülünk a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára és a jövő évi országos kórustalálkozóra.

Időpont: 2016. október 22., szombat 10.00 óra

Helyszín: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium, 2170 Aszód, Régész út 34.

Az éneklés a gimnázium aulájában lesz.

Az alkalom befejezése kb. 16.00 órakor (a jelentkezők létszámától függően).

TERVEZETT PROGRAM

1. A rendezvény elsődleges célja, hogy egyházkerületünk énekelni szerető tagjai összegyűlhessenek. Ezért minden gyülekezet kórusát szeretettel várjuk, és lehetőséget biztosítunk az önálló bemutatkozásra.

Az előadandó 2-3 mű lehetőség szerint korálfeldolgozás legyen.

A bemutatkozás után a kórusvezetők – személyes beszélgetés keretében – szakmai tanácsokat kaphatnak.

2. Az összesített énekkar a következő műveket fogja énekelni (a kottákat pdf formátumban mellékeljük):

Johann Sebastian Bach: Feltámadt Isten Szent Fia (EÉ 218) – két kórusra alkalmazta Johannes Falk

Gárdonyi Zoltán: Hála-kánon – a szerző születésének 110., halálának 30. évfordulója alkalmából

Sulyok Imre: Krisztus feltámadt (EÉ 213)

Minden kórus megválaszthatja, mely darabok előadásában vesz részt.

3. A kórustalálkozó egyben az idei – a sorban hatodik – korálünnepet is jelenti majd.

Ezért több olyan blokkot is tervezünk, amely fontos énekeinket szólaltatja meg változatos formában, a gyülekezetet is bevonva, a közös éneklés örömére helyezve a hangsúlyt.

4. Ezen az alkalmon választjuk ki azt a három énekkart, amely részt vesz az országos kórustalálkozón.

(Szarvas, 2017. május 13–14. – Cantate vasárnapján és előtte szombaton.)

Azok számára, akik részesei szeretnének lenni ennek a válogatásnak:

– a műsoridő 12(-14) perc;

– a 4-5 műben mindenképpen legyen korálfeldolgozás és szabad kompozíció is.

A vállalkozó együttesek produkcióját szakmai zsűri értékeli: Kinczler Zsuzsanna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára, Kamp Salamon, a Zeneakadémia tanára és Kendeh Gusztáv, az Egyházzenei Bizottság elnöke.

5. A részt vevő énekkarokat az egyházkerület látja vendégül a nap folyamán.

6. A helyszínre való eljutást a kórusok önállóan szervezik, a küldő gyülekezet támogatásával.

7. Az egyéb tudnivalókról a jelentkezés lezárultával, őszi levelünkben írunk majd.

Kérjük, a kitöltött jelentkezési lapot az ezsu@lutheran.hu címre küldjék, legkésőbb 2016. szeptember 1-ig!

Budapest, 2016. június 17.

A szervezők nevében: Ecsedi Zsuzsa

+36 20 8242803

Címkék: kórus - találkozó - Aszód -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!