Ezek a figurákat szorító gézkötegek fájdalmasan szorosnak tűnnek, első látásra legalábbis. Mi lehet a jelentésük? Pál Feri atya [Pál Ferenc, római katolikus pap, mentálhigiénés szakember – a szerk.] egyik előadásán ismertem meg azt a zsidó mesét, amely a sebzett gyógyító történetén keresztül ismerteti meg velünk azt, hogyan fogjuk megtudni, ki a Messiás. Ehhez először el kell mennünk Jeruzsálembe. Miután körbesétáltuk a város falait, látni fogjuk, hogy a kapuk mentén sebeiket kötözgető, sérült, magányos emberek ülnek. Megfogják a kötést, majd leveszik, kicsit kenegetik a sebeiket, gyógyítgatják magukat, aztán visszakötik a gézt. A Messiás ugyanúgy ott ül az egyik kapunál. Ám míg rajta kívül mindenki úgy igyekszik ápolni magát, hogy az egyik kötést a másik után, sebről sebre lecseréli, a harmadik és negyedik sebét is átkötve, addig a Messiás lesz egyedül az, aki egyszerre csak egyetlen seb kötelékét oldja meg és kötözi újra – hogyha szól neki az Isten, menni tudjon…

A Nádas Alexandra művein szereplő alakok fehér gúzsait sebeket átfogó kötéseknek, a bárkákat rögzítő hajóköteleket pedig a vállalt „kötelék”-feladatok vizuális jeleinek tekintem. Utóbbiak nagyon különbözőek lehetnek; mert elköteleződhetünk, azaz erősen kötődhetünk családtagjainkhoz, társunkhoz, barátainkhoz, hazánkhoz, kultúránkhoz, nyelvünkhöz, vallásunkhoz, illetve olyan egyetemes emberi erkölcsi elvekhez is, mint a Tízparancsolat. E kötelékek egyik értelme tehát egyrészt az, hogy védenek a veszélytől: nem engedik viharba sodródni a bárkát, másrészt hozzá is kapcsolják a szárazföldhöz, illetve az ott élőkhöz. Antoine de Saint-Exupéry írta a következőket: „A szeretet szálai, amelyek a mai embert a többi teremtményhez vagy a dolgokhoz kötik, oly kevéssé szorosak, oly kevéssé erősek, hogy az ember már nem is érzi úgy a hiányt, mint egykor. Ez a rettenetes tanulsága a következő zsidó történetnek: »Tehát elmész? Milyen messze leszel! – Messze, mitől?« Ez a »mi«, amit otthagytak, nemigen volt más, csak egy vastag szokásköteg. Ebben a válásos korban a dolgoktól is olyan könnyűszerrel válunk meg. A hűtőszekrény lecserélhető. A ház is, ha csak puszta épületnek tekintjük. A feleség is. A vallás is. A párt is. Még csak hűtlenek sem lehetünk, mert mihez is lennénk hűtlenek? Mitől messze és mihez hűtlen. Emberi sivatag.” (A katedrális kövei, 36. o.)

A kötelékek nemegyszer a jóban megtartó, a rossztól visszatartó eszközként bukkannak fel a világirodalomban. Jonathan Swift hajótörött Gulliverjének eszmélődése, felnőtté válása úgy indul, hogy a törpék országában a földhöz kötözve ébred. A világirodalom egyik legbátrabb hajósa, Odüsszeusz okosan teszi, ha inkább hajójához kötözteti magát, mint hogy a szirének elcsábítsák énekükkel. Madách Imre drámai költeményében a Földet Lucifer segítségével elhagyó Ádámot a Földszellem hívja vissza a bolygóra, miután a Föld gravitációs kötelékeitől való elszakadásától megrémülve így szól: „A csillagok megettünk elmaradnak, / S nem látok célt, nem érzek akadályt. / Szerelem és küzdés nélkül mit ér / a lét. / Hideg borzongat, Lucifer!” (Madách 1999, 157. o.) Ádám végül a visszatérés mellett dönt. Föld Szellemének szavára hallgatva. „Ádám, Ádám, a végső perc közelg: / Térj vissza, a földön naggyá lehetsz, / Míg, hogyha a mindenség gyürüjéből / Léted kiléped, el nem tűri Isten, / Hogy megközelítsd őt – s elront kicsínyül.” (Uo. 158. o.)

A Nádas Alexandra-sorozaton megjelenített gúzsok, kötelek mintha magának az alkotói tevékenységgel vállalt felelősségnek a metaforái lennének, amelyek szerintem a Madách-féle Földszellem visszahívó szavát képviselik; mindazt, ami megtart bennünket a realitásokban, és összeköt a minket körülvevő dolgokkal, tárgyakkal, élőlényekkel. Az alkotó jellegzetes kötelékvállalása tehát egyúttal azon elvhez való ragaszkodás is, amely szerint a (képző)művészet nem mondhat le techné-jellegéről, azaz a mesterségbeli tudás megszerzésének, használatának, átadásának hagyományáról, és nem utolsósorban a megmunkálás részletes műgondjáról sem. (Nádas Alexandra munkáiban egyébként jól érzékelhetőek további kapcsolódások a Vajda Lajos-i, illetve a Bálint Endre nevével fémjelzett Európai Iskola művészi világhoz is.) 

A képeken szereplő sebzett és/vagy bűnös figurák gézgúzsai és azok a hajókötelek, amelyek a bárkákat stabil pontokhoz kötik, paradox módon mintha éppen a szabadságot képviselnék. A kötelékek megválasztásának szabadságát. Ilyen szabadságot jelenthet hagyományos grafikai és festészeti eljárásokkal dolgozni és e technikákat tanítani ma, az egyre inkább gépek és mesterséges intelligencia uralta világban, csendesen lázadva többek közt jelenünk egyik „kötetlen”, ám levegőtlen művészi elve, az anything goes ellen.

Hivatkozott művek

A katedrális kövei. Antoine de Saint-Exupéry Füveskönyve. Vál., összeáll. Burján Mónika. Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2015.

Madách Imre 1999. Az ember tragédiája. Madách Irodalmi Társaság, Szeged–Budapest.

A cikk a Credo magazin, 2019. 3–4. számában jelent meg.

A magazin  megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.