Fischer Iván karmester egyik legfontosabb tanítójáról, Leonard Bernsteinről mondta: „Tőle tanultam, hogy a zene nem szakbarbárok versenyarénája. Sose felejtem el ezt a mondatát: Nagyon szeretem a zenét, de az embereket még jobban szeretem.”
A Budapesti Fesztiválzenekar ennek szellemében indította útjára két évvel ezelőtt a Közösségi Hét című programsorozatot. Azok, akik anyagi, egészségügyi, vagy földrajzi akadályokból kifolyólag nem tudják, milyen egy élő koncertélmény, a BFZ-nek köszönhetően mégis megízlelhetik a klasszikus zene örömét. Ezúttal három templomi közösség (a kecskeméti és a soltvadkerti evangélikus, valamint a komlói református) is hallhatja a BFZ autentikus barokk hangszereken megszólaló játékát, melyek a korábbi Közösségi Hetek repertoárján lévő Bach-kantáták áriák mellett, egy motettával és egy Rosenmüller-szonátával egészülnek ki.
A Kötőszó megkérdezte a zenészeket, miért is más a templomi környezet? Miért szeretnek templomban zenélni? Magyarország leghíresebb zenekarának tagjai pedig válaszoltak:
„A templom szent hely. Lehetőség az elcsendesedésre, megtisztulásra, Istennel való találkozásra. Ehhez csodás »segédeszköz« Johann Sebastian Bach muzsikája, ez esetben kantátái, melyek az élet értelméről, hitről, szeretetről szólnak. Számomra ezek a legfontosabbak az életben. Boldog vagyok, ha ezt az üzenetet közvetíthetem, ráadásul kiváló muzsikusbarátaim társaságában” – mondja Lesták-Bedő Eszter hegedűművész.