Pray for Paris – ezzel a felszólítással terjedt a szociális médiában számos kép, üzenet a tavaly novemberi terrortámadást követően. Akárcsak a Charlie Hebdo-t ért támadás után, itt is futótűzként terjedt a szolidaritási akció, azzal a fontos különbséggel, hogy itt a terjedő mémek spirituális tartalmat is hordoztak, nevezetesen, hogy ki-ki a saját felfogása szerinti istenhez imádkozzon a helyzetért. A párizsihoz hasonló események és a világban jelen lévő terror és erőszak nyomán új és új mémek jelentek meg – kisebb-nagyobb népszerűséggel, részben egymással is versengve – amelyek imára hívnak Brüsszelért, Nizzáért, Egyiptomért, Isztambulért, Ankaráért, Ukrajnáért, Berlinért az oroszokért és természetesen Szíriáért. Imádkozzunk az üldözött keresztényekért és muszlimokért.

A mémek természetesen megosztással jártak, nemcsak abban az értelemben, hogy sokan kattintottak a „Share” gombra, hanem a vélemények is megoszlottak, hogy jó-e ezt így terjeszteni. Egyes posztok alatt valóságos kommentháborúk alakultak ki.

A vallástalanok azt kérték ki maguknak, hogy miért kellene egy egyértelműen vallásos tartalmat hordozó képpel kifejezniük a szolidaritásukat. A keresztények egy része amiatt aggódott, hogy a vallások határainak elmosódásához járulunk hozzá, ha úgy teszünk, mintha minden ima pontosan ugyanahhoz az istenséghez szólna, és ez Krisztus univerzális igényének feladását jelentené. Mások semmi kivetnivalót nem találtak még abban sem, hogy a különböző vallások hívei egy légtérben imádkozzanak a világ békéjéért, és jogot formáltak, hogy lenézzék azokat, akiket ez megbotránkoztatott.

Tovább a KötőSzó blogra.