Facebook

Kérdezd meg a püspököd!

Hogyan telt az evangélikus egyház elmúlt bő egy éve, és milyen kihívások elé állította a járványhelyzet? Melyek az elkövetkező időszak legfőbb feladatai? Ezeket a kérdéseket is körbejárják május 18-án este a püspökök részvételével zajló kerekasztal-beszélgetésen.

Adventben is belecsapnak a húrokba az evangélikus gitárosok

Budapest – Balatonszárszó – Végh Szabolcs még a tavaszi karantén ideje alatt a Facebookon megszólította az evangélikus gitárosokat és közös muzsikálásra hívta őket. A kihívás idén adventben is folytatódik.

A beszélgető egyház beszélgető püspöke – Elindult dr. Fabiny Tamás elnök-püspök Facebook-oldala

Budapest – Az egyházi szolgálatok mellett a személyes momentumok is teret kapnak majd dr. Fabiny Tamás elnök-püspök Facebook-oldalán, így a látogató nem csupán az egyházvezetőt, hanem mögötte az embert is fölfedezheti. Dr. Fabiny Tamás 2006-os püspöki székfoglalójában is kiemelte, hogy beszélgető egyházat szeretne, ezért csatlakozva több felekezet püspökéhez, immár a közösségi médiában is elérhetővé vált.

„Ma Jézus is fenn lenne a Facebookon“  

Rajna-vidék – A Rajna-vidéki Protestáns Egyház internetfelelőse, Ralf Peter Reimann teológus nagy lehetőséget lát a Facebookban, Twitterben és a hasonló fórumokban az egyházak számára is.

Mert a reformáció megmozgat(ott)…

Budapest – A 2014. október havában megalakított Facebook-futócsoport tagjai ezzel a szándékkal húztak futócipőt: „2017. október 31-én ünnepeljük a reformáció ötszázadik évfordulóját. Azt a célt tűzzük ki magunk elé, hogy eddig az időpontig lefutunk 1517 km-t egyénileg, párokban vagy többen együtt.” Az ötszázadik évfordulóra való emlékezésen mára túl vagyunk, célszerű számot vetni az elért eredményekkel is.

Célegyenesben az 1517 km: reformációi futás Facebook-csoport

Budapest – A virtuális futóklub így fogalmazta meg célját: „Mit akarunk? Mindannyian büszkék vagyunk, hogy a reformáció egyik egyházához tartozunk és hisszük, hogy a reformáció ma is megmozgató erő. Nem könnyű megreformálni egy közösséget, de a legnehezebb saját magunk legyőzése, életünk megreformálása. Ezért elhatároztuk, hogy a reformáció 500. évfordulójáig, 2017 október 31-ig lefutunk 1517 kilométert.”

Kiért ér imádkozni a Facebookon?

A világban jelen lévő terror és erőszak nyomán új és új „pray for...” mémek jelennek meg, amelyek imára hívnak Brüsszelért, Nizzáért, Egyiptomért, Isztambulért, Ankaráért, Ukrajnáért, Berlinért, az oroszokért és Szíriáért. Gyakran valóságos kommentháborúk is kialakulnak: „Ukrajna miért nem kap annyi megosztást, mint Szíria?”, „Miért imádkozunk a bűnös Nyugatért, ahelyett, hogy a Közel-Keleten szenvedő keresztények mellé állnánk?”, „Miért válogatjuk ki a keresztényeket, miért nem állunk ki egyszerűen minden ember mellett?” Kihez, kikért és miért imádkozunk?

Halak a hálózatban – Facebook és teológia

A Facebook gazdag reflexiós bázist szolgáltat nemcsak a szociológia, a pszichológia vagy a kommunikáció- és médiatudomány számára, hanem – akár – a teológia számára is.

Szolidárisak a lutheránus egyházak a lett lelkésznőkkel – „Bibliai alapjai vannak a női lelkészi szolgálatnak is!”

Hannover – München – Riga – Ahogyan arról honlapunkon beszámoltunk, a Lett Evangélikus Egyház Zsinata a napokban úgy döntött, nők többé nem szolgálhatnak lelkészként gyülekezeteikben. A döntés megszületése után egyfajta szolidaritási kampány indult el a Facebookon, amelyhez csatlakozhatnak a magyarországi lelkészek is.

Harmadánál tart a bibliaolvasó zarándoklat – Csatlakozás: folyamatosan

Egy zarándoklatra hívunk Téged! Még nem késő csatlakozni! Egymás útitársainak szegődhetünk, ha akarod. Ketten jobb, mint egyedül és hárman jobb, mint ketten... De ez az út nem egy helyre, egy földrajzi pontra visz, hanem egy személyhez.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Facebook csatornájára