Hányszor kimondjuk, hogy a cigányokkal nem lehet mit kezdeni, rémesen viselkednek, csak baj van velük. Mennyire szenvednek ettől a jóra törekvő, igyekvő romák. Gyakran az is megfogalmazódik bennük, hogy minek igyekezzenek, ha egyszer a bőrük színe miatt eleve ellenségesen tekintenek rájuk. Pedig lehet „kezdeni” velük. Több sikeres példát is ismerünk.
A fiatal lelkész gyakornoki évét a megyeszékhelyen töltötte. Aztán egy apró hegyvidéki faluba került szolgálatra. Ahogy ismerkedett a faluval, a gyülekezettel, megtudta, hogy a falu része egy pár kilométerre levő völgy, ahol cigányok élnek, iszonyatos nyomorban. A gyermekeiket rendesen járatják iskolába, de idegent nem tűrnek meg maguk között. A fiatal lelkész egy nap elment a cigánytelepre. Ahogy megérkezett, körülvették a cigányok, durván kiabálva el akarták küldeni. A fiatal lelkész szóhoz sem jutott. Egyszer csak a tömegből kihallatszott egy legény hangja: – Ezt a papot ismerem! Ez meglátogatott, amikor börtönben voltam! – Döbbent csend lett. Aztán meghallgatták a fiatal lelkészt. Hallgatták máskor is, amikor elment hozzájuk. Egy év múlva egy használaton kívüli bolthelyiséget átalakítottak imateremmé. És a püspök Budapestről eljött, hogy fölszentelje.
Most szörnyülködve nézzük az Európát elárasztó migránsáradatot. Zúdulnak rájuk a vádak: piszkosak, betegségeket terjesztenek, terroristák, nem tartják be a törvényeinket, elveszik előlünk a munkahelyeket! Iszlamizálódik Európa, veszélyben a kereszténység! Mit fogunk kezdeni ezzel a tömeggel?! Hogy képzeli bárki is, hogy valaha integrálni lehet őket az európai társadalmakba?!
Valóban nagy kérdés az integráció: lehet?, nem lehet?