Vajon elég indok-e a szembenállásra, hogy más vallások követői vagyunk? Nem kell a közömbös megfigyelő előítéletmentes pozíciójába helyezkednünk ahhoz, hogy a kérdést megválaszoljuk. Hiszen a keresztyénség Bibliája sűrűn hivatkozik a zsidóság könyvgyűjteményére, a héber Bibliára, benne a Tórára, a Prófétákra és az Írások könyveire (e héber szavak kezdőbetűiből adódik a Tanak szó), az iszlám szent könyve, a Korán pedig a keresztyén iratokra.
Ha a tartalmukat vesszük figyelembe, azt látjuk, hogy mindhárom vallás tanít a Teremtőről, akit a Legfőbb Lénynek tartanak, aki mindent lát, hall és tud, vagyis mindenek fölött álló létező, a Lét alapja, a végső létező, a Bíró, aki előtt egykor majd minden embernek számot kell adnia. Így bátran mondhatjuk azt, hogy a szónak az igazi értelmében Isten csak egyetlen egy van, egyetlen egy lehet, akit a monoteista vallások persze különböző névvel illetnek. Pusztán ennek alapján állíthatjuk, hogy nemcsak abban vagyunk egyek, hogy kivétel nélkül mindnyájunkat anya hordott a szíve alatt és anya hozott a világra, és mindannyian embernek születtünk, hanem – amennyiben a három monoteista vallás valamelyikének követői vagyunk – abban is, hogy a dolgok mélyén ugyanazt az Istent valljuk és imádjuk.
Ugyanaz az Isten, de másmilyen az istenkép. Vajon ez a tény, hogy ugyanannak az egy Istennek más vonásokat tulajdonítunk, nem okozója-e híveik egymással folytatott harcainak?