Megkapó volt számomra, ahogyan a monoton munka szótlanul, halkan neszezve zajlott. Amikor beléptem, a kerek arcú István bácsi három lábú székén ülve vidám szemekkel nézett fel rám, miközben a spárgát szurkozta. De Gyuszi bácsi hosszúkás arca mindig szomorú volt. Talán azért, mert nem tudta megemészteni, hogy így kibabráltak vele. Ajkai közt sorjázva álltak a centiméteres, gyufaszál vastagságú, kihegyezett faszegek. Kezében a kaptafán épp egy méretes csizma volt. Intett, hogy üljek le az asztal végében lévő székre. Kerek, domború fejű kalapácsával határozott ütésekkel verte be az előre kilyuggatott, vastag bőrtalpba a szegeket. Szemüvege felett minden egyes kalapácsütés után kipislantott a portól homályos, pókhálókkal beszőtt, alacsony párkányú ablakon. Amikor a szegek kifogytak az ajkai közül, csak akkor szólalt meg. Átadtam a javítandó cipőt, melyet először is nagy szakértelemmel forgatgatva szemügyre vett. Eközben ajkait az ínyére hátrahúzva kivillantak nagy lófogai, melytől még szomorúbbnak látszódott. Felkapcsolta a plafonról hosszú vezetéken az asztal fölé, egészen közel lógó, zománcozott ernyőjű lámpát, és felütötte a reszelők, árak és más cipészszerszámok között heverő számlatömböt. Tintaceruzája hegyét megnyalva, ákombákom betűkkel töltötte ki a rubrikákat. Irónját letéve kitépte és átnyújtotta az indigós másodpéldányt. 

Történt egy napon, hogy értesítést kapott, hogy a ktsz központjából ellenőrök jönnek ki leltározásra. Gyuszi bácsi nemrég valakinek ingyen talpalta meg a cipőjét. Ezt volt maszekkorában is gyakran megtette – akkor még megtehette – egy-egy szegényebb kuncsafttal. Úgy gondolta, hogy majd valahogy kigazdálkodja az immáron a ktsz tulajdonából felhasznált anyagot, de most hirtelen ránehezedett; hogyan is fog ő elszámolni a két hiányzó bőrdarabbal? És mivel érzékeny lelkiismerete nem bírta el a kéttenyérnyi bőr hiányát, egy átvirrasztott, nehéz éjszaka után nem látva maga előtt más kiutat másnap kora reggel bement a műhelybe, és felakasztotta magát.

Így szűnt meg a nagytarcsai cipészet. Ördög bácsi pedig csőszként folytatta pályafutását. 1972-ben már több mint egy évtizede rótta a határ poros útjait, amikor egy nyári vasárnap délután Apokalipszis Filmstúdiónk stábja az „urasági földeken”, Tóth Mihályék szőlőjében éppen a Nábót szőlője című film forgatásához készülődött. Ördög István bácsi – vasárnap lévén – ünnepi öltözetben járta a határt. Alighogy megérkeztük, megjelent, és igazoltatott bennünket, és nem tágított a felvételek befejezéséig. Végig szemmel tartott bennünket, nehogy elcsenjünk akár egy fürtöt is, mert lelkiismerete erre kötelezte.